Archívum

FIRKA 2023/2024

A kiadvány archívuma.

Keresés a FIRKA arhívumában

A FIRKA - Fizika Informatika Kémia Alapok - első száma 1991-ben jelent meg társaságunk kiadásában, s a mai napig páratlan kezdeményezés a romániai magyar nyelvű sajtótermékek palettáján. Tanévenként négy szám jelenik meg. Célja egy olyan információforrás teremtése, amely kiegészíti a tankönyvek anyagát és egyaránt segítséget nyújt diákoknak és tanároknak a természettudományok jobb megismeréséhez. Ennek érdekében a laptest szerkezetét úgy alakítottuk, hogy helyet kapjanak benne hosszabb alapcikkek, rendszerező tanulmányok, tudománytörténeti cikkek, valamint kísérletek, laboratóriumi gyakorlatok leírásai. Jelentős szerepe van a kitűzött, ill. megoldott feladatok rovatnak is, amely elősegítheti a tanulókat a diákversenyeken, felvételiken való jobb eredmények eléréséhez. 

30 éves a FIRKA

FIRKA plakát terjesztőknek

FIRKA-műhely

Felhívás!

I. Szeretnénk a FIRKA új évfolyam formai, tartalmi színvonalát javítani. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a lapot ismerő tanárok és diákok olvasási szokásainak a felmérése. Kérjük, hogy az alábbi linkeken elérhető kérdőívek anonim kitöltése által, juttassák el szerkesztőségünkbe a FIRKA-val kapcsolatos véleményüket, javaslataikat, kritikájukat. Köszönjük a segítséget! 

II. A 2017/18-as tanévben a FIRKA oldalain új sorozatot indítottunk Kémiai kísérletek középiskolásoknak címmel. 
Várjuk a sorozattal kapcsolatos javaslataikat, az elvégzett kísérleteik ismertetését, azokról készített fényképeiket vagy videofelvételeiket, melyeket a honlapunkon közzéteszünk. 
A FIRKA szerepe a középiskolai kémia oktatásban - MS PowerPoint bemutató

A kiadvánnyal kapcsolatosan érdeklődni lehet az EMT kolozsvári titkárságán a +40-264-590825 telefonszámon.

2023-2024

Tartalomjegyzék

     Új tanév kezdetén.............................................................. 1

Ismerd meg!

A Bolyai-geometria szemléltetése számítógépi grafikával 2

A pszeudoszféra geodetikus vonalai,
és azoknak 3D nyomatóval való megvalósítása
............... 4

▼ Geodetikusok a Bolyai–Lobacsevszkij-geometriában..... 12

¦  Szalicilsav és származékai.............................................. 19

œ  A komputertomográfia – CT............................................. 25

▼ Honlapajánló – https://n120.njszt.hu/.............................. 36

▼ Tények, érdekességek az informatika világából.............. 36

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Jenei István............................ 39

œ  Fizika – egyszerűen – I. rész........................................... 42

 

Kísérlet, labor

¦  Laboratóriumi eszközök – I. rész..................................... 45

¦  Firka Műhely – Labortábor............................................... 48

 

Firkácska

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny................................ 49

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok................................................... 51

œ  Megoldott kémia feladatok............................................... 52

œ  Megoldott fizika feladatok................................................ 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................... 58

▼ Számítástechnikai hírek................................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

 

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

Ismerd meg!

▼  A Bolyai geometria – szemléletesen....................................... 1

œ  Szinkron műholdak a Hold körül
és a Föld–Hold égitestrendszer Lagrange-pontjai
.................... 6

▼  Micro:bit Starter Kit: az elektronika alapjai – II....................... 14

¦  Fahéjsav, cinnamilsav, fenilakrilsav
(E)-3-fenilprop-2-énsav
........................................................ 24

▼  Tények, érdekességek az informatika világából..................... 28

▼  Honlapajánló – https://n120.njszt.hu/.................................... 32

 

Katedra

œ  Fizika – egyszerűen – II. rész............................................... 33

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Máthé Levente.............................. 37

 

Kísérlet, labor

¦  Laboratóriumi eszközök – II. rész......................................... 40

¦  Firka Műhely – Labortábor – beszámoló............................... 44

 

Firkácska

¦  Varázsoljunk havat.............................................................. 46

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny...................................... 48

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok....................................................... 51

¦  Megoldott kémia feladatok................................................... 52

œ  Megoldott fizika feladatok..................................................... 53

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................ 56

▼  Számítástechnikai hírek....................................................... 57

▼  Rejtvény............................................................................. 60

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

Lázár József: egy élet a fizika és a tanítás szolgálatában.................................... 1

 

Ismerd meg!

œ  Felületi feszültség és a kapilláris jelenségek – I............................................ 2

▼  Micro:bit Starter Kit: az elektronika alapjai – III......................................... 6

¦  A benzoésav és származékai......................................................................... 19

▼  Tények, érdekességek az informatika világából.......................................... 24

▼  Honlapajánló – https://biokemonline.com............................................... 28

 

Katedra

œ  Fizika – egyszerűen – III.............................................................................. 29

 

Kísérlet, labor

¦  Szerves vegyületek tisztítási módszerei és a vegyületek
tisztaságának ellenőrzési lehetőségei
........................................................... 34

 

Firkácska

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny............................................................. 46

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 49

œ  Kitűzött fizika feladatok............................................................................... 50

¦  Megoldott kémia feladatok........................................................................... 51

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................ 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................................................ 56

▼  Számítástechnikai hírek................................................................................. 57

▼  Rejtvény.......................................................................................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

 

2022-2023

Tartalomjegyzék

     Indul a FIRKA újabb évfolyama.................................................................. 1

     A 85 éves Néda Árpád Tanár Úr köszöntése.............................................. 2

 

Ismerd meg!

¦ Az emberiség energiaforrásai – I. rész....................................................... 4

œ Rövid lézerimpulzusok előállítása – I. rész.............................................. 12

Új dimenziók: tömbök és sztringek a micro:biten..................................... 16

▼ LEGO robotok – XXXI............................................................................... 27

▼ Tények, érdekességek az informatika világából....................................... 29

▼ Honlapajánló – https://www. mozaweb.com/............................................ 33

 

Katedra

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Horvát Emőke.................................................. 34

œ Nyári tábor a jövő mérnökei számára: Kreatív Fizika Tábor...................... 38

 

Kísérlet, labor

¦ Biztonságos kémia a saját konyhánkban – I. rész..................................... 42

 

Firkácska

¦ Kémia......................................................................................................... 45

œ Fizika: Alfa és omega fizikaverseny............................................................ 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 49

œ Kitűzött fizika feladatok................................................................................ 51

¦ Megoldott kémia feladatok.......................................................................... 52

œ Megoldott fizika feladatok............................................................................ 53

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek....................................................................... 55

▼ Számítástechnikai hírek.............................................................................. 57

 

Vetélkedő

œ Keresztrejtvény............................................................................................ 59

¦ Kémiai rejtvény............................................................................................. 60

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Ismerd meg!

¦ Az emberiség energiaforrásai – II. rész....................... 1

œ Rövid lézerimpulzusok előállítása – II. rész................ 5

¦ Szalicilsav és származékai – I. rész............................ 9

Tic-tac-toe bitenként, micro:bitenként....................... 13

▼ Tények, érdekességek az informatika világából...... 25

▼ Honlapajánló – https://piquasso.com/....................... 29

 

Katedra

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Lécz Zsolt......................... 30

œ Mire kellene figyelnie a tanárnak a probléma jellegű feladatok
megoldatásánál?........................................................... 33

 

Kísérlet, labor

¦ Biztonságos kémia a saját konyhánkban – II. rész. 37

¦ Versenyfelkészítő – Labortevékenység.................... 39

 

Firkácska

¦ Kémia ............................................................................. 42

œ Fizika: Alfa és omega fizikaverseny........................... 43

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött kémia feladatok............................................... 45

œ Kitűzött fizika feladatok................................................ 46

¦ Megoldott kémia feladatok.......................................... 47

œ Megoldott fizika feladatok............................................ 50

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek...................................... 53

▼ Számítástechnikai hírek............................................... 56

 

Vetélkedő

œ Keresztrejtvény............................................................. 58

¦ Kémiai rejtvény.............................................................. 60

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

          In memoriam Darvay Béla (1938–2022)................................................................. 1

     Farkas Anna (1937–2023)....................................................................................... 2

 

Ismerd meg!

¦  Az emberiség energiaforrásai: a kőolaj, mint fosszilis energiaforrás – II. rész............. 3

œ  Programozott elektronika középiskolásoknak:
Hőterjedés vizsgálata fémrudakban – V.
rész....................................................... 10

¦  Kétszáz éve született Louis Pasteur, francia kémikus, bakteriológus........................ 16

Mátrixok a micro:biten............................................................................................ 20

▼ LEGO robotok – XXXII........................................................................................... 28

▼ Tények, érdekességek az informatika világából................................................... 36

▼ Honlapajánló – https://kvizvilag.hu/....................................................................... 38

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Kenéz Lajos................................................................. 39

 

Kísérlet, labor

¦  A titrálás mint analitikai módszer........................................................................... 43

 

Firkácska

¦  Kémia..................................................................................................................... 48

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny...................................................................... 49

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok......................................................................................... 52

œ  Kitűzött fizika feladatok.......................................................................................... 53

¦  Megoldott kémia feladatok..................................................................................... 54

œ  Megoldott fizika feladatok...................................................................................... 55

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................................................. 57

▼ Számítástechnikai hírek......................................................................................... 59

 

Vetélkedő

¦  Kémiai rejtvény...................................................................................................... 60

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Ismerd meg!

œ  Részecskefizika és furcsaságai.......................................... 1

¦  Az emberiség energiaforrásai. A földgáz – IV. rész............ 11

Micro:bit Starter Kit: az elektronika alapjai...................... 18

▼ Honlapajánló – https://elteg.hu/....................................... 30

▼ Tények, érdekességek az informatika világából.............. 31

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Sándor Bulcsú....................... 33

 

Kísérlet, labor

¦  Biztonságos kémia a saját konyhánkban – III. rész........ 37

¦  Az 55. Irinyi János Országos Középiskolai
Kémiaverseny döntője Debrecenben.............................. 40

 

Firkácska

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny................................ 42

¦  Kémiai kísérleti feladatok................................................. 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok................................................... 46

œ  Kitűzött fizika feladatok.................................................... 48

¦  Megoldott kémia feladatok............................................... 48

œ  Megoldott fizika feladatok................................................ 50

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................... 54

▼ Számítástechnikai hírek................................................... 56

 

Vetélkedő

¦  Kémiai rejtvény................................................................. 58

œ  Keresztrejtvény................................................................ 59

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

2021-2022

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

     Új évfolyam kezdetén........................................................................... 1

 

Ismerd meg!

¦  A mikrobiológiai korrózió...................................................................... 3

Egy okos melegház: micro:bitek és az időjárás – I. rész..................... 9

▼ LEGO robotok – XXVII........................................................................ 16

œ  2D félvezetők előállítása..................................................................... 19

A programozás alapjainak játékos tanítása
Logo programozási nyelv segítségével
.............................................. 24

▼ Tények, érdekességek az informatika világából................................ 28

▼ Honlapajánló – https://www.holdcomputers.com/.............................. 31

¦  Vicces kémia....................................................................................... 31

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Libál András.............................................. 32

 

Kísérlet, labor

œ  Hullámtani tanulókísérletek okostelefon segítségével....................... 37

¦  Színes folyadékoszlop különböző háztartási vegyszerekből............. 41

¦  A cukoroldatos kísérlethez kapcsolódó számítási feladat................. 44

 

Firkácska

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny................................................... 46

¦  Kémia.................................................................................................. 49

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok...................................................................... 50

¦  Megoldott kémia feladatok.................................................................. 51

œ  Megoldott fizika feladatok................................................................... 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek.............................................................. 54

▼ Számítástechnikai hírek...................................................................... 57

 

Vetélkedő

œ  Keresztrejtvény................................................................................... 59

¦  Kémiai rejtvény................................................................................... 60

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

Ismerd meg!

œ Érdekességek a mágnesek világából_____________________________ 1

Egy okos melegház: micro:bitek és az időjárás – II. rész______________ 7

¦ Tüzelő- és robbanóanyagok – I. rész____________________________ 15

▼ LEGO robotok – XXVIII.______________________________________ 17

▼ Tények, érdekességek az informatika világából____________________ 24

▼ Honlapajánló – https://www. stellarium.org /_______________________ 28

¦ A jégkocka, ami nem olvad el__________________________________ 29

 

Katedra

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Koós Antal____________________________ 31

œ A 12. osztályos fizika tananyag első félévi ismereteinek elsajátítása____ 34

 

Kísérlet, labor

¦ Otthon elvégezhető karácsonyi kísérletek_________________________ 38

 

Firkácska

œ Fizika Alfa és omega fizikaverseny______________________________ 43

¦ Kémia____________________________________________________ 46

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött kémia feladatok______________________________________ 47

œ Kitűzött fizika feladatok_______________________________________ 48

¦ Megoldott kémia feladatok_____________________________________ 49

œ Megoldott fizika feladatok_____________________________________ 49

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek___________________________________ 55

▼ Számítástechnikai hírek______________________________________ 57

 

Vetélkedő

œ Keresztrejtvény._____________________________________________ 59

¦ Kémiai rejtvény_____________________________________________ 60

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

Ismerd meg!

œ  Boglárkalepkék szerkezeti eredetű színei...................................................... 1

¦  Tüzelő- és robbanóanyagok – II.................................................................... 9

¦  Ananász, egy szupergyümölcs...................................................................... 11

¦  Koronavírus-koncentráció vizsgálata szennyvizekben.............................. 15

▼  Egy okos melegház: micro:bitek és az időjárás – III................................. 19

▼  LEGO robotok – XXIX.............................................................................. 27

▼  Tények, érdekességek az informatika világából.......................................... 30

▼  Honlapajánló – https://www.mateking.hu/ /........................................... 33

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Smausz Kolumbán Tamás................................... 34

 

Kísérlet, labor

¦  Ismerjük meg jobban a hétköznapi életben használt anyagokat............... 38

 

Firkácska

œ  Fizika Alfa és omega fizikaverseny.............................................................. 44

¦  Kémia.............................................................................................................. 47

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 48

œ  Kitűzött fizika feladatok............................................................................... 48

¦  Megoldott kémia feladatok........................................................................... 50

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................ 51

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................................................ 55

▼  Számítástechnikai hírek................................................................................. 57

 

Vetélkedő

¦  Kémiai rejtvény–megoldás........................................................................... 59

œ  Keresztrejtvény.............................................................................................. 59

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

¦  Születésnapi köszöntő..................................................................................... 1

 

Ismerd meg!

¦  Üzemanyagcellák............................................................................................. 2

▼  A micro:bit programozása Scratch 3.0-val.................................................... 8

œ  Bioanyagok a mindennapokban................................................................... 14

▼  LEGO robotok – XXX................................................................................ 20

▼  Tények, érdekességek az informatika világából.......................................... 31

▼  Honlapajánló – https://www.netrejtveny.hu/........................................... 35

 

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Magyari Klára.................................................... 35

¦  Irinyi Kémiaverseny · 2022.......................................................................... 38

¦  Irinyi János Kémiaverseny, nemzetközi döntő.......................................... 39

 

 

Kísérlet, labor

¦  Titkosírás kémiai tintával.............................................................................. 42

 

Firkácska

œ  Fizika: Alfa és omega fizikaverseny............................................................. 47

¦  Kémia: keresztrejtvény.................................................................................. 49

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 50

œ  Kitűzött fizika feladatok............................................................................... 51

¦  Megoldott kémia feladatok........................................................................... 51

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................ 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................................................ 56

▼  Számítástechnikai hírek................................................................................. 57

 

Vetélkedő

œ  Keresztrejtvény.............................................................................................. 59

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

2020-2021

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

 

     Beköszöntő...................................................................... 1

     Tellmann Jenő (1928–2020)......................................... 2

 

Ismerd meg!

œ Feketedobozos laborgyakorlat
a nagyváradi Ady Endre Líceum fizikumában............ 4

▼ Érdekes informatika feladatok – XLIV. – Seherezádé dátumai  5

¦ Ehető csomagolóanyagok, a műanyagok kiszorítására  20

▼ LEGO robotok – XXV................................................... 22

œ Programozott elektronika középiskolásoknak:
okosszoba Arduinoval – IV.......................................... 27

▼ Honlap-ajánló – https://www.okosdoboz.hu /........... 30

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Tapasztó Levente........... 30

▼ Tények, érdekességek az informatika világából...... 34

 

Tudománytörténet

¦ A kézmosás jelene és múltja...................................... 36

Katedra

œ Fizika feladatok megoldása – többféleképpen......... 39

 

Kísérlet, labor

¦ Kísérletek konyhai vegyszerekkel: a nátrium-hidrogén-karbonát          42

 

Firkácska

œ Alfa és omega fizikaverseny....................................... 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött szerves kémia feladatok................................ 47

œ Kitűzött fizika feladatok................................................ 48

¦ Megoldott kémia feladatok.......................................... 49

œ Megoldott fizika feladatok............................................ 53

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek...................................... 57

▼ Számítástechnikai hírek............................................... 58

 

Vetélkedő

œ Szúdoku: A fizika fontosabb elvei – I......................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

 

Ismerd meg!

œ Remdesivir,
az első EU által engedélyezett SARS-CoV-2 elleni hatóanyag........ 1

▼ Érdekes informatika feladatok – XLV. –
Kitöltőalgoritmusok alkalmazásai........................................................ 8

▼ LEGO robotok – XXV......................................................................... 12

œ A lézercsipesz – I................................................................................ 24

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Nemes Incze Péter................................... 29

▼ Tények, érdekességek az informatika világából................................ 32

▼ Honlap-ajánló – https://www.hungaricana.hu /.................................. 35

 

Tudománytörténet

¦ Megemlékezés Kékedy László egyetemi tanárról............................. 35

Katedra

œ Fizikai jellegű kérdéstípusok
és a XI. osztályos fizika tananyag nehézségi foka............................ 38

 

Kísérlet, labor

¦ Ünnepi gyertya készítése...................................................................... 43

 

Firkácska

œ Alfa és omega fizikaverseny................................................................. 46

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött szerves kémia feladatok.......................................................... 48

œ Kitűzött fizika feladatok......................................................................... 49

¦ Megoldott kémia feladatok.................................................................... 50

œ Megoldott fizika feladatok...................................................................... 51

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek................................................................ 54

▼ Számítástechnikai hírek....................................................................... 57

 

Vetélkedő

œ Szúdoku: A fizika fontosabb elvei – II................................................. 60

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

     30 éves a FIRKA természettudományos diáklap............................ 1

Ismerd meg!

œ A lézercsipesz – II.......................................................................... 4

¦ „Textil-KRESZ” – a textíliák kezelési jelképei................................ 11

▼ LEGO és micro:bit kéz a kézben – I............................................. 14

▼ LEGO robotok – XXVI.................................................................. 23

▼ Zene oktatása Logo programozási nyelv segítségével................ 25

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Kutasi Kinga........................................ 30

▼ Honlap-ajánló – https://matekarcok.hu /....................................... 32

▼ Tények, érdekességek az informatika világából........................... 32

 

Tudománytörténet

¦ Természettudomány-történeti érdekességek................................ 34

Katedra

œ Hogyan tovább, Firka? – I............................................................. 37

 

Kísérlet, labor

¦ Zsírok és olajok tulajdonságai és jelentőségük............................. 41

 

Firkácska

œ Alfa és omega fizikaverseny............................................................ 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött szerves kémia feladatok.................................................... 48

œ Kitűzött fizika feladatok................................................................... 49

¦ Megoldott kémia feladatok.............................................................. 50

œ Megoldott fizika feladatok................................................................ 51

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek........................................................... 54

▼ Számítástechnikai hírek.................................................................. 57

 

Vetélkedő

¦ Rejtvény.......................................................................................... 59

œ Sudoku: A fizika fontosabb elvei – III.............................................. 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

 

Tartalomjegyzék

Ismerd meg!

œ  Ugró versenyszámok............................................................. 1

▼  LEGO és micro:bit kéz a kézben – II. rész.............................. 7

▼  MI:pro/MI:power, a micro:bit védelme, zenéje és energiája..... 14

¦  A radon nyomában … nemes és mégsem ............................ 24

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Derzsi Aranka............................... 28

▼  Tények, érdekességek az informatika világából..................... 32

 

Katedra

œ  Feleletválasztós felmérőlapok fizikából a kilencedik osztály részére 34

¦  Frontális tevékenység az online oktatás?.............................. 38

 

▼  Honlap-ajánló – https://https://pilath.wordpress.com................. 40

 

Kísérlet, labor

¦  Ismerjük meg jobban a köznapi életben használt anyagokat .. 41

¦  Labor és kémiai vegyszerek nélkül elvégezhető kísérletek
Különböző típusú ecetek készítése ...................................... 43

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny................................................. 48

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok....................................................... 50

œ  Kitűzött fizika feladatok........................................................ 51

¦  Megoldott kémia feladatok................................................... 52

œ  Megoldott fizika feladatok..................................................... 54

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................ 56

▼  Számítástechnikai hírek....................................................... 57

 

Vetélkedő

œ  Szúdoku: A fizika fontosabb elvei – IV.................................. 59

¦  Kémia rejtvény– II................................................................ 60

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

2019-2020

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék
 A 2019–2020-as iskolai tanév kezdetén........................................................     1

¦  Meghívó Fabinyi Rudolf-emléktábla avató ünnepségre.............................. 2

¦  Fabinyi Rudolf (1849–1920)
a kolozsvári tudományegyetem kémiaprofesszora....................................... 3

¦  Amit nem tudsz megtiltani, azt használd fel!
Az okostelefon a kémiaoktatásban................................................................ 4

¦  A durián – a világ legbüdösebb gyümölcse................................................... 6

▼  LEGO robotok – XXI................................................................................... 9

▼  Egyszerű programok kezdőknek................................................................. 14

¦  Kémiatörténeti évfordulók .......................................................................... 18

▼  Ismerkedjünk meg újra a Logo programozási nyelvvel – III.................... 22

▼  Tények, érdekességek az informatika világából.......................................... 28

 

Honlap-ajánló

▼  Captcha védelem, azaz biztonsági kód a honlapra..................................... 30

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Bende Attila..................................................... 31

œ  Az I. fokú tanári szakdolgozat elkészítése – I............................................ 34

œ  Száztíz éve született Gombás Pál................................................................ 37

 

Kísérlet, labor

œ  Szelektív akusztikus visszacsatolás és begerjedés....................................... 39

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny......................................................................... 44

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 46

œ  Kitűzött fizika feladatok............................................................................... 46

¦  Megoldott kémia feladatok........................................................................... 48

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................ 50

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................................................ 54

▼  Számítástechnikai hírek................................................................................. 57

 

Vetélkedő

œ  Keresd a helyes választ! – I........................................................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

 

Figyelem!

A teljes lapszámot tartalmazó pdf. állományt a folyóirat megjelenését követő harmadik héten tesszük közzé!

 

 

Tartalomjegyzék

Természettudományos ismeretek

      A 2019-es év Nobel-díjasai............................................................................. 1

¦  Fabinyi Rudolf emléktábla avatás.................................................................. 6

Ismerd meg!

▼  LEGO robotok – XXII.................................................................................. 7

▼  Honlap-ajánló – http://www.videobazis.hu/.............................................. 9

œ  Beszámoló a 10. EMCSE csillagászati és asztrofotózási táborról............ 10

œ  Programozott elektronika középiskolásoknak:
Arduino, számítógép a tenyérben – I.......................................................... 15

▼  Ismerkedjünk meg újra a Logo programozási nyelvvel – IV.................... 18

▼  Tények, érdekességek az informatika világából.......................................... 22

¦  2019 a periódusos rendszer nemzetközi éve.............................................. 25

 

Tudománytörtének

▼  55 évvel ezelőtt indult az első BASIC program –
megalkotója Kemény János, magyar matematikus volt............................. 29

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Kovács Katalin................................................ 37

œ  Választható tantárgy tervének elkészítése................................................... 40

 

Kísérlet, labor

¦  Metilénkék festékanyag fitoextrakciós vizsgálata vízinövényekkel........... 44

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny......................................................................... 47

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok.............................................................................. 49

œ  Kitűzött fizika feladatok............................................................................... 50

¦  Megoldott kémia feladatok........................................................................... 51

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................ 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................................................ 54

▼  Számítástechnikai hírek................................................................................. 57

 

Vetélkedő

œ  Keresd a helyes választ! – II......................................................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Természettudományos ismeretek

¦  Mi az a gluténérzékenység?.............................................................................. 1

Ismerd meg!

▼  Érdekes informatika feladatok XLIII. – A spirálok természetéről............... 5

œ  A fizika feladat megoldásának ellenőrzése.................................................... 20

▼  Honlap-ajánló – https://www.mateking.hu /............................................ 24

¦  Életminőség-javítás a kémia vívmányaival.................................................... 25

¦  Beszélgetés Dr. Murányi Zoltán főiskolai tanárral....................................... 29

œ  Programozott elektronika középiskolásoknak:
Arduino, számítógép a tenyérben – II.......................................................... 29

▼  Ismerkedjünk meg újra a Logo programozási nyelvvel – V......................... 36

▼  Tények, érdekességek az informatika világából............................................. 40

 

Tudománytörténet

¦  A kémia és a klasszikus művészetek (zene, irodalom, képzőművészet)...... 42

Katedra

œ  Az I. fokú tanári szakdolgozat elkészítése – III.......................................... 45

 

Kísérlet, labor

¦  Egyszerű „édes“ kísérletek............................................................................. 46

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny........................................................................... 50

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok............................................................................... 52

¦  Megoldott szerves kémia feladatok............................................................... 53

œ  Megoldott fizika feladatok............................................................................. 54

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek......................................................................... 57

▼  Számítástechnikai hírek.................................................................................. 58

 

Vetélkedő

œ  Keresd a helyes választ! – III......................................................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

Természettudományos ismeretek

¦  A védőoltások története..................................................... 1

¦  Védekezési lehetőségek a 2019–2020-as világjárványt okozó
koronavírus ellen................................................................ 4

 

Ismerd meg!

▼ LEGO robotok – XXIII........................................................ 8

▼ Tények, érdekességek az informatika világából............. 12

▼ Terepfelmérő robotok és drónok..................................... 15

œ  A fizika feladat megoldásának ellenőrzése – II................ 27

œ  Programozott elektronika középiskolásoknak:
Arduino, számítógép a tenyérben – II.............................. 32

▼ Honlap-ajánló – https://www.matematikam.hu................ 36

 

Katedra

œ  Az I. fokú tanári szakdolgozat elkészítése – IV................ 36

 

Kísérlet, labor

¦  A konyhasó...................................................................... 41

¦  Egyszerű kémiai kísérletek
a kereskedelemben kapható vegyszerekkel – a konyhasó 41

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny............................................ 46

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok................................................... 48

¦  Megoldott kémia feladatok............................................... 49

œ  Megoldott fizika feladatok................................................ 52

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek........................................... 54

▼ Számítástechnikai hírek................................................... 57

 

Vetélkedő

œ  Keresd a helyes választ! – IV........................................... 59

 

 

œ fizika,  ▼ informatika,  ¦ kémia

2018-2019

Tartalomjegyzék

Új iskolai tanév kezdetén............................................................................ 1

 

Tudod-e?

▼  LEGO robotok – XVII............................................................................. 2

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Borbély Sándor,............................................ 10

¦  Környezetvédelmi oktatás az akvapónia alkalmazásával...................... 12

▼  JavaScript alapok helyesen – II. ........................................................... 16

¦  Kémiatörténeti évfordulók – V. ............................................................... 21

¦  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A ricinus......................... 25

▼  Tények, érdekességek az informatika világából..................................... 28

 

Honlap-ajánló

     http://erettsegi.com.............................................................................. 31

Katedra

     Emlékeim kiváló tanáraimról................................................................. 32

     Természetkutató Diáktábor................................................................... 34

     Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny – Sopron, 2018.................. 37

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny................................................................. 39

 

Kísérlet, labor

œ  Árnyékok… – A Na-gőz árnyéka........................................................... 41

¦  Kémiai kísérletek középiskolásoknak – V.
Természetes indikátorok (lilakáposzta, cékla)........................................... 42

¦  A virágpor égéspróbája........................................................................ 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok....................................................................... 46

œ  Kitűzött fizika feladatok........................................................................ 46

¦  Megoldott kémia feladatok................................................................... 47

œ  Megoldott fizika feladatok.................................................................... 49

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................................. 52

▼  Számítástechnikai hírek........................................................................ 55

 

Vetélkedő

œ  Fizikai képrejtvények – I....................................................................... 58

¦  Kémiai MARADJ TALPON! – I............................................................... 60

 

Tartalomjegyzék

      Kik részesülnek Nobel-díjban 2018-ban?............................................... 1

œ  A sízés..................................................................................................... 7

Az inverz kinematika – I......................................................................... 16

LEGO robotok – XVIII.............................................................................. 25

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Bálint Zoltán................................................ 28

¦  Kémiatörténeti évfordulók – VI. ............................................................ 31

¦  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A csattanó maszlag.......... 36

Tények, érdekességek az informatika világából...................................... 38

 

Honlap-ajánló

http://www.tavir.hu/60nap (Arduino programozás)............................... 41

Katedra

      Emlékeim középiskolai tanáraimról......................................................... 42

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny................................................................... 45

 

Kísérlet, labor

¦  Kémiai kísérletek középiskolásoknak – VI.
Természetes gyapjúfestés növényekkel....................................................... 47

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok........................................................................ 50

œ  Kitűzött fizika feladatok......................................................................... 50

¦  Megoldott kémia feladatok.................................................................... 51

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................................. 53

Számítástechnikai hírek.......................................................................... 56

 

Vetélkedő

œ  Fizikai képrejtvények – II....................................................................... 58

¦  Kémiai MARADJ TALPON! – I.................................................................. 60

 

 

œ fizika,  informatika,  ¦ kémia

Tartalomjegyzék

œ  Új anyag – új világ · Alakmemória effektus............................. 1

Az inverz kinematika II........................................................ 7

¦  A nyomelemek élettani szerepéről......................................... 9

LEGO robotok XIX............................................................. 11

¦  Kémiatörténeti évfordulók – III. ........................................... 20

œ  A harmadik erdélyi egyetem első kísérleti fizika professzora.. 25

Ismerkedjünk meg újra a Logo programozási nyelvvel I....... 30

¦  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Közönséges farkasalma            34

Tények, érdekességek az informatika világából..................... 35

 

Honlap-ajánló

http://microbit.org/hu/....................................................... 37

Katedra

œ  Miért lettem fizikus? – Dr. Ercsey-Ravasz Mária.................... 38

¦  Milyen lehetőségeket biztosít a kémiatanárok számára
 a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) ?............................. 40

 

Firkácska

œ  Alfa és omega fizikaverseny................................................. 43

 

Kísérlet, labor

¦,œ Fizika és kémia órákon elvégezhető kísérletek...................... 45

 

Feladatmegoldók rovata

¦  Kitűzött kémia feladatok...................................................... 47

œ  Kitűzött fizika feladatok....................................................... 48

¦  Megoldott kémia feladatok.................................................. 49

œ  Megoldott fizika feladatok................................................... 51

 

Híradó

¦  Természettudományos hírek................................................ 54

Számítástechnikai hírek....................................................... 56

 

Vetélkedő

œ  Fizikai képrejtvények – III..................................................... 58

¦  Kémiai MARADJ TALPON! – III.............................................. 60

 

 

œ fizika,  informatika,  ¦ kémi

Tartalomjegyzék

▼ LEGO robotok – XX........................................................................................... 3

¦ Kémiatörténeti évfordulók – IV. ....................................................................... 9

▼ Ismerkedjünk meg újra a Logo programozási nyelvvel – II....................... 14

¦ Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Angyaltrombita................. 18

▼ Tények, érdekességek az informatika világából......................................... 19

 

Honlap-ajánló

▼ https://hu.qr-code-generator.com.................................................................. 22

Katedra

} Dr. Gábos Zoltán és Dr. Puskás Ferenc
Visszaemlékezés a kolozsvári BBTE fizika karának neves tanáraira..... 23

} Volt egyszer egy tanár
Emlékezés Sütő György szamosújvári matematikatanárra....................... 25

} Iskolai kémiai kísérletekről
Salló Ervin professzor úrra (1929 -2009) emlékezve................................. 27

œ Miért lettem fizikus? – Dr. Tóth István-Ferenc............................................. 29

 

Firkácska

œ Alfa és omega fizikaverseny........................................................................... 31

 

Kísérlet, labor

œ Kétállapotú rendszerek.................................................................................... 34

¦ Fényforrásként működő vegyi reakciók........................................................ 38

œ Mozgó síktükör és mozgó megfigyelő.......................................................... 41

¦ Játékos kísérletek tojással.............................................................................. 44

 

Feladatmegoldók rovata

¦ Kitűzött kémia feladatok.................................................................................. 46

œ Kitűzött fizika feladatok.................................................................................... 47

¦ Megoldott kémia feladatok.............................................................................. 48

œ Megoldott fizika feladatok............................................................................... 50

 

Híradó

¦ Természettudományos hírek.......................................................................... 52

▼ Számítástechnikai hírek.................................................................................. 56

 

Vetélkedő

œ Fizikai képrejtvények – IV............................................................................... 57

¦ Kémiai MARADJ TALPON! – IV.................................................................... 60

2017-2018

Tartalomjegyzék

Puskás Ferenc (1929–2017)

  • Tudod-e?
    •  Centrált rendszerek – I.
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Sárközi Zsuzsa
    •  LEGO robotok – XIII.
    •  Egy test mozgása az állandó nagyságú,  centrális vonzóerő hatása alatt
    •  Útmutató a következő tanév kémiai versenyeire való felkészülésre
    •  Vadász László, az Intel második embere
    •  Kémiatörténeti évfordulók – I.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A kecskerágók (Celastraceae) családja
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Honlap-ajánló
    • http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/
  • Katedra
    •  A fizika képzelőerőn alapuló tanítása – I
    •  Fizika nap az EMT torockói természetkutató táborában
  • Firkácska
    •  Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    •  Kémiai kísérletek középiskolásoknak – I. Kézkrémek készítése
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Logikai történetek – I.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – kémia témájú társasjáték – I

Puskás Ferenc (1929–2017)

  • Tudod-e?
    •  Centrált rendszerek – I.
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Sárközi Zsuzsa
    •  LEGO robotok – XIII.
    •  Egy test mozgása az állandó nagyságú,  centrális vonzóerő hatása alatt
    •  Útmutató a következő tanév kémiai versenyeire való felkészülésre
    •  Vadász László, az Intel második embere
    •  Kémiatörténeti évfordulók – I.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A kecskerágók (Celastraceae) családja
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Honlap-ajánló
    • http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/
  • Katedra
    •  A fizika képzelőerőn alapuló tanítása – I
    •  Fizika nap az EMT torockói természetkutató táborában
  • Firkácska
    •  Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Logikai történetek – I.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – kémia témájú társasjáték – I
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •   A Nobel-díj alapításának története, 2017-ben kik részesülnek Nobel-díjban? 
    •   Centrált rendszerek – II.
    •    Miért lettem fizikus? – Dr. Lázár Zsolt
    •   LEGO robotok – XIV.
    •   Fizika az irodalomban
    •   Backtracking és greedy kéz a kézben
    •  Aki nélkül csak egy atombomba készült volna - Wigner Jenő Nobel-díjas fizikusra emlékezünk
    •   Kémiatörténeti évfordulók – II. 
    •   Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A foltos bürök
    •   Tények, érdekességek az informatika világából
  • Honlap-ajánló
    •     http://eduline.hu/cimke/pályaválasztási+teszt
  • Katedra
    •   A fizika képzelőerőn alapuló tanítása – II.
    •    Erdélyi fizikatanári ankét – 2017
  • Firkácska
    •    Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    •  Kémiai kísérletek középiskolásoknak – II. - A kromatográfia bemutatása
    •   Kísérletek fémek reakciókészségének tanulmányozására
  • Feladatmegoldók rovata
    •   Kitűzött kémia feladatok
    •    Kitűzött fizika feladatok
    •   Megoldott kémia feladatok
    •   Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •   Természettudományos hírek
    •     Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •    Logikai történetek – II.
    •   Kémiai MARADJ TALPON! – II.

 fizika,   informatika,   kémia

Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •   József Attila természettudományos műveltségéről 
    •   LEGO robotok – XV.
    •   Centrált rendszerek – III.
    •   Kémiatörténeti évfordulók – III. 
    •   Miért lettem fizikus? – Dr. Nagy Katalin
    •   Donald Knuth az informatika első számú mestere
    •   Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Tavaszi hérics
    •   Tények, érdekességek az informatika világából
  • Honlap-ajánló
    •     http://erettsegi.com
  • Katedra
    •   A fizika jelenségek megértését, mennyiségi bevezetését elősegítő analógiák, , történetek
  • Firkácska
    •    Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    • Kémiai kísérletek középiskolásoknak – III. - Szappanok készítése
    •   Készítsünk Segner-kereket
  • Feladatmegoldók rovata
    •   Kitűzött kémia feladatok
    •    Kitűzött fizika feladatok
    •   Megoldott kémia feladatok
    •   Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •   Természettudományos hírek
    •     Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •    Keresztrejtvány
    •   Kémiai MARADJ TALPON! – III.

fizika,  informatika,  kémia

Tartalomjegyzék
           Búcsúzunk Gábos tanár úrtól

                      Stephen Hawking (1942-2018)

  • Tudod-e?
    •   LEGO robotok – XVI.
    •   Agyi hálózatok modellezése egy távolságszabály alapján
    •   Miért lettem fizikus? – Dr. Tunyagi Arthúr
    •  JavaScript alapok helyesen
    •   Kémiatörténeti évfordulók – IV. 
    •   Erdélyi vegyipartörténeti évfordulók
    •   Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – A fekete hunyor
    •   Tények, érdekességek az informatika világából
  • Honlap-ajánló
    •     http://weblaboratorium.hu
  • Katedra
    •   A fizika jelenségek, törvények megértését elősegítő módozatok a fizikaórán
  • Firkácska
    •    Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    • Kémiai kísérletek középiskolásoknak – IV. - Etilalkoholos erjesztés
  • Feladatmegoldók rovata
    •   Kitűzött kémia feladatok
    •   Megoldott kémia feladatok
    •   Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •    Természettudományos hírek
    •     Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •    Keresztrejtvány
    •   Kémiai MARADJ TALPON! – IV.

fizika,  informatika,  kémia

2016-2017

Tartalomjegyzék
 Tanévkezdési gondolatok
  • Tudod-e?
    •  A papír
    •  LEGO robotok – IX.
    •  Lézerek dióhéjban az Adyban
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Néda Zoltán
    •  Kémiatörténeti évfordulók – I.
    •  Az oszd meg és uralkodj (divide et impera) módszer – I.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Őszi kikerics
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – V.
    •  Fizikanap az EMT tusnádfürdői természetkutató táborában
    •  Vermes Miklós fizikaverseny – élménybeszámoló
  • Honlap-ajánló
    • ematlap.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Ívfény keltése
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikatörténeti KI MIT TUD! – Fizikai témájú társasjáték – I.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – I.
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
Tanévkezdési gondolatok
  • Tudod-e?
    •  Október elején Stockholmban megnevezték a természettudományok Nobel-díjasait
    •  A kvantumelmélet furcsaságai
    •  LEGO robotok – X.
    •  Egyszerű programok kezdőknek –X
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Nagy László
    •  Kémiatörténeti évfordulók – II.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Nadragulya
    •  Az oszd meg és uralkodj (divide et impera) módszer – II
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – VI.
  • Honlap-ajánló
    • informatika.gtportal.eu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kísérlet „dekoratív” izzólámpával
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikatörténeti KI MIT TUD! – Fizikai témájú társasjáték – II.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – II.
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
Tanévkezdési gondolatok
  • Tudod-e?
    •  A vitorlás hajó – I.
    •  LEGO robotok – XI.
    •  Érdekes informatika feladatok – XLII.
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Járai-Szabó Ferenc
    •  Kémiatörténeti évfordulók – III.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink –A piros gyűszűvirág
    •  Az oszd meg és uralkodj (divide et impera) módszer – III.
    •  Textilipari nyersanyagok
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – VII.
  • Honlap-ajánló
    • http://vargaeva.com/
  • Firkácska
    •  Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    •  Három kísérlet két izzóval
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikatörténeti KI MIT TUD! – Fizikai témájú társasjáték – III.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – III.
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
Tanévkezdési gondolatok
  • Tudod-e?
    •  A vitorlás hajó – II.
    •  LEGO robotok – XII.
    •  Az algoritmustervezési stratégiák bemutatkoznak
    •  Energiaitalok
    •  Miért lettem fizikus? – Dr. Simon Alpár
    •  Kémiatörténeti évfordulók – IV.
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – Az aranyeső
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – VIII.
  • Honlap-ajánló
    • http://informatika.gtportal.eu/
  • Firkácska
    •  Alfa és omega fizikaverseny
  • Kísérlet, labor
    •  Hajszálcsövesség vízzel – általános iskolás szinten
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikatörténeti KI MIT TUD! – Fizikai témájú társasjáték – IV.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – IV.
 
  fizika;  informatika;  kémia

2015 - 2016

Tartalomjegyzék

Tanévkezdési gondolatok

  • Tudod-e?
    •  Asztrotájképek készítése – IV.
    •  LEGO robotok – V.
    •  Az építőanyagokról – I.
    •  Kábítószerekről Drogok, dizájner-drogok.
    •  Informatikai szélsőérték feladat: szövegterület maximalizálása
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  A zsonglőrködés fizikája
    •  A biliárdgolyók fizikája
    •  Kémiatörténeti évfordulók– I.
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak
    •  Fizika-nap az EMT vársonkolyosi természetkutató táborában
  • Honlap-ajánló
    • www.szerencsekerek.eu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kísérletező feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  A Mindennapok fizikája (MIFIZ) – I.
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték

  fizika;  informatika;  kémia

Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •  Asztrotájképek készítése – V.
    •    2015 Nobel-díjasai
    •  LEGO robotok – VI.
    •  Az építőanyagokról – II.
    •  Fénysebességmérés szaggatott lézersugárral
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Fotorealisztikus számítógépes grafika
    •  Kémiatörténeti évfordulók– II.
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak
    •  Középiskolások pályaválasztási ismeretei
  • Honlap-ajánló
    • www.matlap.org
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kísérletező feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  A Mindennapok fizikája (MIFIZ) – II.
    •  Kémia jellegű feladatok megoldása
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – II.
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •  A neutrínó, mint átváltozóművész
    •  LEGO robotok – VII.
    •  BACKTRACKING – Visszalépéses keresés
    •  Az építőanyagokról – III.
    •  Csontszcintigráfia
    •  Kémiatörténeti évfordulók– III.
    •  Egyenletrendszerek és optimalizálási feladatok megoldása Excelben a Solver segítségéve
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – fagyöngy, az erdő könnye
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – III.
    •  Középiskolások pályaválasztási ismeretei
  • Honlap-ajánló
    • www.picaso.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kísérletezz!
  • Feladatmegoldók rovata
    •  A Mindennapok fizikája (MIFIZ) – III.
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – III.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – III.
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •  Tetoválás
    •  Az elektronikus levelezés négy és fél évtizede
    •  LEGO robotok – VIII.
    •  BACKTRACKING – Visszalépéses keresés– II.
    •  Súlylökés
    •  Kémiatörténeti évfordulók– IV.
    •  Egy kis kakuro segítség: természetes számok előállítása számok összegeként
    •  Csodaszép, gyógyító, mérgező növényeink – májusi gyöngyvirág
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
  • Katedra
    •  Fizika óravázlatok – tanároknak – IV.
    •  Sztánai fizikatábor középiskolásoknak
  • Honlap-ajánló
    • www.kakuros.org
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kémiai kísérletek
    •  Fizika – Mérési feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  A Mindennapok fizikája (MIFIZ) – IV.
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  Fizikai MARADJ TALPON! – Fizikai témájú társasjáték – IV.
    •  Kémiai MARADJ TALPON! – Kémia témájú társasjáték – II.
 
  fizika;  informatika;  kémia

2014 - 2015

Tartalomjegyzék
Tanévkezdési gondolatok
  • Tudod-e?
    •  A hidrogénnek oxigénnel alkotott vegyületei
    •  A labdarúgás fizikája – III.
    •  Az aktinoidák
    •  Az UML nyelv – II.
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Új módszer a paksi atomerőmű gazdaságosságának javítására
    •  LEGO robotok – I
    •  Kémiatörténeti évfordulók– I.
    • EMT Természetkutató Tábor
  • Katedra
    •  Fizika nap: FIZIKÁ-ZOÓ
  • Honlap-ajánló
    • www.jovohidja.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Lejtőn mozgó autó sebességének mérése
    •  Hőtani kísérletek
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Útmutató kémiai számítási feladatok megoldásához – I
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  FIZIKUS – Fizikai témájú társasjáték
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    • 2014- évi Nobel – díjasok
    •  Forgalommodellezés rugókkal és testekkel
    •  Asztrofotós ízelítő – I.
    •  A labdarúgás fizikája – IV.
    •  A zsírok, mint tápanyagok
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  LEGO robotok – II.
    •  Dinamikus programozás – I.
    •  Kémiatörténeti évfordulók– II.
    •  Kettős élet – vagy dupla?
  • Katedra
    •  Sztánán találkoztak idén is a fizikatanárok
    •  Entrópia 2014 – Nyári Tábor Középiskolásoknak
  • Honlap-ajánló
    • www.sudokuonline.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Kísérletező feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Útmutató kémiai számítási feladatok megoldásához – II.
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  FIZIKUS – Fizikai témájú társasjáték
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •  A szépségápolás, a kozmetika története – I.
    •  Asztrotájképek készítése – II.
    •  Az élő szervezetek „menedzserei”, a hormonok
    •  Porszennyezettség vizsgálata digitális képanalízissel és lézersugaras diffrakcióval
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  LEGO robotok – III.
    •  Dinamikus programozás – II.
    •  Kémiatörténeti évfordulók– III.
  • Katedra
    • A probléma-alapú oktatás – Problem Based Learning
  • Honlap-ajánló
    • www.sudokuonline.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Mérési feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  FIZIKUS – Fizikai témájú társasjáték
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Tudod-e?
    •  Asztrotájképek készítése – III.
    •  LEGO robotok – IV.
    •  A szépségápolás, a kozmetika története – II.
    •  Görbe hablyuk …Az alfa-részecske pályája mágneses mezőben
    •  Dinamikus programozás – III.
    •  A fűszerekről
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Kémiatörténeti évfordulók– IV.
  • Katedra
    •  Feladatsorok az Excel táblázatkezelő programmal
    •  A Fizika Szakkollégium tavaszi szakmai kirándulása
  • Honlap-ajánló
    • www.killersudokuonline.com
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Kísérlet, labor
    •  Mérési feladat
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Érdekes informatika feladatok – A bolhától a királynőig
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Természettudományos hírek
    •  Számítástechnikai hírek
  • Vetélkedő
    •  FIZIKUS – Fizikai témájú társasjáték
 
  fizika;  informatika;  kémia

2013 - 2014

Tartalomjegyzék
Gondolatok az új tanév kezdetén
  • Ismerd meg
    •  A Tejútrendszer mentén - IV
    •  Számítógépes grafika - XXIX. - Más OpenGL lehetőségek
    •  Ismerjük meg Földünk természeti kincseinek eredetét, előfordulásait szűkebb hazánkban, értékesítési lehetőségeit - I
  • Tudod-e?
    •  Az informatika hőskora - IV
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Kémiatörténeti évfordulók
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - I
  • Honlap-szemle
    •  Hobbyturmix.com
  • Kísérlet, labor
    •  Vizsgáljuk az elemi kén szerkezetét!
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Kémiai Híradó
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • A jó pedagógus
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • smerd meg
    •  A Tejútrendszer mentén - V
    •  Pointerek C-ben, C++-ban
    •  Ismerjük meg Földünk természeti kincseinek eredetét, előfordulásait szűkebb hazánkban, értékesítési lehetőségeit - II
  • Tudod-e?
    •  Az informatika hőskora -V
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Kémiatörténeti évfordulók - II
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - II
  • Honlap-szemle
    •  www.5percangol.hu
  • Kísérlet, labor
    •  Élvezetes fizika kísérletek a EmpirX-sátorban
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Kémiai Híradó
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • A jó pedagógus
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Ismerd meg
    •  Megnevezték azokat a személyeket, akik elnyerték a 2013-as Nobel-díjakat
    •  A Tejútrendszer mentén – VI
    •  Dinamikus mátrixok. Dinamikus többdimenziós tömbök
    •  A szilícium és szilíciumtartalmú ásványok – I.
  • Tudod-e?
    •  Téli sportok fizikája
    •  Az informatika hőskora -VI
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Kémiatörténeti évfordulók - III
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - III
  • Honlap-szemle
    •  www.deutsch-interaktiv.info/hu/
  • Kísérlet, labor
    •  Vizsgáljuk az elemi kén szerkezetét!
    •  Élvezetes fizika kísérletek a  EmpirX-sátorban
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Hírek a kémia világából
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • Értékeljük a pedagógus munkáját!
Tartalomjegyzék
  • Ismerd meg
    •  Virtuális valóság
    •  A Tejútrendszer mentén – VII.
    •  A szilícium és szilíciumtartalmú ásványok – II.
  • Tudod-e?
    •  Illóolajok antibakteriális hatásának vizsgálata
    •  Alapműveketek mátrixokkal
    •  Ide-oda csúszkálva…
    •  Tények, érdekességek az informatika világábólcsúszkálva.
    •  Kémiatörténeti évfordulók - IV
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - IV.
  • Honlap-szemle
    •  www.buildwithchrome.com
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Hírek a kémia világából
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • Értékeljük a pedagógus munkáját!
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
Búcsúzunk Lovas Istvántól
  • Ismerd meg
    •  A Tejútrendszer mentén – VIII.
    •  Virtuális valóság – II
    •  A szilícium és szilíciumtartalmú ásványok – III.
  • Tudod-e?
    •  Négyzetes mátrixok forgatása
    •  A labdarúgás fizikája… – I.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Kémiatörténeti évfordulók
    •  Személyes adataink védelme
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - V.
  • Honlap-szemle
    •  www.chess.com
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Hírek a kémia világából
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • Értékeljük a pedagógus munkáját!
 
  fizika;  informatika;  kémia
Tartalomjegyzék
  • Ismerd meg
    •  A Tejútrendszer mentén – IX.
    •  Gondolatok a mértékegységekről
  • Tudod-e?
    •  Az UML nyelv – I
       Az utolsó halogén elemek előállítása
    •  A labdarúgás fizikája – II.
    •  Tények, érdekességek az informatika világából
    •  Beszámoló az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny 2014-es döntőjéről
    •  Kémiatörténeti évfordulók
       Személyes adataink védelme
  • Katedra
    • Milyen a jó pedagógus? - VI.
  • Honlap-szemle
    •  www.logikaifeladatok.hu
  • Firkácska
    •  Alfa-fizikusok versenye
  • Feladatmegoldók rovata
    •  Kitűzött kémia feladatok
    •  Kitűzött fizika feladatok
    •  Megoldott kémia feladatok
    •  Megoldott fizika feladatok
  • Híradó
    •  Hírek a kémia világából
    •  Számítástechnikai hírek
  • Teszt/felmérő
    • Értékeljük a pedagógus munkáját!
 
  fizika;  informatika;  kémia

2012 - 2013

Tartalomjegyzék

Tanévkezdési gondolatok

  • Fizika
    • A súly és a súlytalanság állapota - I.
    • Logikai alapműveletek és áramkörei... - I.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? -I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Milyen vérmérsékletű vagy?
  • Kémia
    • Mi a kromatográfia? - III.
    • Tanácsok a kémia(jellegű) feladatok megoldására
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXIII.
    • Egyszerű programok kezdőknek
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék

Odaítélték a 2012-es Nobel-díjakat

  • Fizika
    • A súly és a súlytalanság állapota - II.
    • Logikai alapműveletek és áramkörei... - II.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - II
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Milyen szintű a kritikai gondolkodásod?
  • Kémia
    • Bableves ólommal.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXIV. - Grafika DOS alatt - II.
    • Érdekes informatika feladatok - XXXX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Asúly és a súlytalanság állapota - III.
    • Logikai alapműveletek és áramkörei... - III.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - III
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Megoldott fizika feladatok
    • Milyen szintű az alkotóképességed, kreativitásod?
  • Kémia
    • A Babeş-Bolyai Tudományegyetem kémia karán rendezett nyílt napokon látottakról.
    • Milyen levegőt lélegzenek be az óvodás- és iskoláskorú gyermekek?
    • Öveges József díjjal tűntették ki
    • Dr. Bartos-Elekes Istvánt, nagyváradi fizikatanárt
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXV. - Grafika DOS alatt - III.
    • ECN versenyek a Sapientián.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A Tejútrendszer mentén - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Kamaszosan gondolkozol-e, vagy sem?
  • Kémia
    • Mit együnk télen a szervezetünk ellenállóképességének biztosításáért?.
    • Még mindig vannak újdonságok a szén kémiájában
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXVI. - A GDI rendszer.
    • Az informatika hőskora - I
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A Tejútrendszer mentén - II.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk - IV.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Megoldott fizika feladatok
    • Mennyire vagy képes elérni a célodat?
  • Kémia
    • Hevesy György Kémiaverseny.
    • XVIII. Nemzetközi Vegyészkonferencia
    • A természetben elrejtett információ
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXVII. - Grafikai effektusok
    • Az informatika hőskora - II
    • Egyszerű programok kezdőknek - IX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A Tejútrendszer mentén - III. 226
    • Katedra: Hogyan tanuljunk - V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Mennyire vagy felkészülve az életre?
  • Kémia
    • A gyémánt
    • Az élelmiszereinkben rejtőzködő veszély: aflatoxinok és hasonló gombamérgek
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXVIII. - Grafikai effektusok
    • Az informatika hőskora - III
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2011-2012

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Űrjárművek elektromos energiával való ellátása - I.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Teszt
  • Kémia
    • 160 éve született Ilosvay Lajos
    • 110 éve kapott W. C. Röntgen fizikai Nobel-díjat, az X-sugár felfedezéséért
    • Kísérlet, labor
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XVIII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXXV.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Űrjárművek elektromos energiával való ellátása - II.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok Meg akarod tudni, milyen a tanulási stílusod?
  • Kémia
    • Megnevezték az 2011-es Nobel-díjasokat
    • A filatélia a kémia szolgálatában
    • Kísérlet, labor
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XIX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXXVI.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
 
  • Fizika
    • Mérlegelhető feladatok
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Meg akarod-e tudni, milyen a tanulási stílusod?
  • Kémia
    • Neves kémikusok emlékezete
    • a kémia nemzetközi éve alkalmából
    • Itt is ott is kémia!
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXXVII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Játsszuk el Arkhimédész kísérletét!
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - IV.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Meg akarod-e tudni, milyen a tanulási stílusod?
  • Kémia
    • Élelmiszerkémiai kísérletek
    • Fizika, kémia a konyhában - I.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXI.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXXVIII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
 
  • Fizika
    • Miért kék az ég? Napfelkelte a laboratóriumban - I.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Meg akarod tudni, mennyire gondolkodsz kritikusan, illetve tudatosan?
  • Kémia
    • Mi a kromatográfia? - I.
    • Élelmiszerkémiai kísérletek - II.
    • Fizika, kémia a konyhában - II.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XXII.
    • Érdekes informatika feladatok - XXXIX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Miért kék az ég? Napfelkelte a laboratóriumban - II.
    • Katedra: Hogyan tanuljunk? - VI.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Meg akarod tudni, milyen képességekkel rendelkezel?
  • Kémia
    • Mi a kromatográfia? - II.
    • Táplálkozási kérdések vegyész szemmel
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Egyszerű programok kezdőknek - V.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Diesel berendezések elektronikus vezérlése
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2010-2011

Tartalomjegyzék
 Beköszöntő
  • Fizika
    • Mikrohullámú sütő.
    • Ultrahang – I.
    • Katedra: A kérdéseken alapuló oktatás – I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő – I.
  • Kémia
    • A radioaktivitásról –I.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A vonalkódokról
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok – XXXII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Ultrahang - II.
    • Katedra: A kérdéseken alapuló oktatás - II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - II.
  • Kémia
    • Kiosztották a 2010-es tudományos Nobel-díjakat
    • A radioaktivitásról -II.
    • Vizek szennyezettségének hatása a növények életműködésére
    • Látványosak, érdekesek, hasznosak - vegytani kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XIII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A hintázás fizikája – I.
    • Ultrahang – II.
    • Katedra: Felhívás iskolai FIRKÁCSKA-alapításra – Margittai Firkácska
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő – II.
  • Kémia
    • A radioaktivitásról –III.
    • Látványosak, érdekesek, hasznosak – vegytani kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika – XIV.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok – XXXIII.
    • Honlapszemle Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A hintázás fizikája – II.
    • Ultrahang – IV.
    • Katedra: Az eredményes és példaértékű pedagógus sajátosságai
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő – IV.
  • Kémia
    • 2011. a Kémia Nemzetközi Éve
    • Az első Nobel-díjas tudósnő Maria Sklodowska Curie
    • Látványosak, érdekesek, hasznosak – vegytani kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika – XV.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek – V.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A hintázás fizikája - III.
    • Fekete lyuk, fehér lyuk, féreg lyuk
    • Katedra: Le a demonstrációs műszerekkel projekt - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő -V.
  • Kémia
    • Érzéstelenítő és altatószerek, hatásuk a környezetre
    • Mit tudunk a globális felmelegedésről?
    • Látványosak, érdekesek, hasznosak - vegytani kísérletek
    • Hírek az iskolák világából
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XVI.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXXIV.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
 
  • Fizika
    • Fekete lyuk, fehér lyuk, féreg lyuk - II.
    • Feketedoboz
    • Katedra: Le a demonstrációs műszerekkel projekt - II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő -V.
  • Kémia
    • Égés, tűz, láng
    • Variációk hangszerekre, metronómra fizikus partitúra szerint
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XVII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek - VI.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2009-2010

Tartalomjegyzék

Tanévkezdési gondolatok a FIRKÁ-ról

  • Fizika
    • A klasszikus és a kvantumos Hall-effektus - I.
    • A petróleumlámpa fizikája
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatokVetélkedő - Mit ábrázol? Hogyan működik? - I.
  • Kémia
    • A „szénhidrátok” alapvető szerepe az élő szervezetekben
    • Kísérlet
    • Mindennapjaink kémiája - I.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Az Android platform
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek - I.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék

Tanévkezdési gondolatok a FIRKÁ-ról

  • Fizika
    • A klasszikus és a kvantumos Hall-effektus– II.
    • Hogyan fedezték fel Ohm törvényét?
    • A 2009-es év fizikai és kémiai Nobel-díjasai
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában – II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatokVetélkedő – Mit ábrázol? Hogyan működik? – II.
  • Kémia
    • Számoljunk a megfelelő pontossággal
    • Kísérletek a hajszálcsövesség jelenségének vizsgálatához
    • Mindennapjaink kémiája – II.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Az Android platform – II.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok – XXIX.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék

Főszerkesztőnk köszöntése.

  • Fizika
    • A klasszikus és a kvantumos Hall-effektus - III.
    • A kerékpározás fizikája - I.
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában - III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok.
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Mit ábrázol? Hogyan működik? - III
  • Kémia
    • A berlini kék nyomában
    • A terpentin és fenyőgyanta
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XI.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek - II
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A klasszikus és a kvantumos Hall-effektus - IV.
    • A kerékpározás fizikája- II.
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában - IV.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Mit ábrázol? Hogyan működik? - IV.
  • Kémia
    • Kémiai kommunikáció az állatvilágban
    • Ivóvíz-vizsgálat Szilágy megyei falvakban
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatokHíradó
  • Informatika
    • Számítógépes grafika - XII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXX.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A klasszikus és a kvantumos Hall-effektus - IV.
    • A kerékpározás fizikája- III.
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában - V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Mit ábrázol? Hogyan működik? - V.
  • Kémia
    • Ki volt a Hevesy György Kémiaverseny névadója, mit tudunk tudományos tevékenységéről?
    • Pece-parti vízszemle
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • „A kicsi ... a nagyhoz, ... a nagy az egészhez”
    • Hol bujkál az aranymetszés az iskolában? - I.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek - III.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • vszázados sztereókép.
    • Katedra: A lézerfizika alapjainak tanítása az iskolában - VI.
    • Miért nem tanulják a reál tárgyakat a reál osztályos tanulók?
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatokVetélkedő - Mit ábrázol? Hogyan működik? - VI.
  • Kémia
    • egemlékezés Imre Lajosról születésének 110-éves évfordulója alkalmából
    • A nemzetközi mértékrendszer történetéből
    • Kísérlet, labor
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatokHíradó
  • Informatika
    • z aranymetszés áthatja a világot
    • A Φ rendet teremt a természetben  - II.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Egyszerű programok kezdőknek - IV.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2008-2009

Tartalomjegyzék
  • Tanévkezdési gondolatok
  • A fizikával és kémiával először ismerkedő VI. és VII. osztályos tanulók figyelmébe
  • Fizika
    • A Naprendszer keletkezése
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában – I
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • HUMOR a tudományban – I.
  • Kémia
    • A kábítószerekről
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története – V
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok – XXIII
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A Naprendszer keletkezése – II
    • A Planck-korszak – avagy milyen volt a világ kezdete – I.
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában – II
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő
    • Humor a tudományban – II.
  • Kémia
    • Nem a melamin nevű kémiai anyag, hanem az azt lelkiismeretlenül, anyagi érdekből felhasználók a gyilkosok
    • Megnevezték a 2008-as év Nobel-díjas tudósait
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története – VI.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok – XXV
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Naprendszer keletkezése - III.
    • Tallózás Bolyai Farkas kéziratos hagyatékában
    • A Planck-korszak -  avagy milyen volt a világ kezdete - II.
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában - III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Kísérletek újra felhasználható anyagokkal
    • Humor a tudományban - III.
  • Kémia
    • A propolisz
    • Beszámoló az EMT rendezésében szervezett
    • XIV. vegyészkonferenciáról
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története - VII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXVI
    • Honlapszemle Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Mit várunk az LHC részecskegyorsítótól?
    • A Naprendszer keletkezése - IV.
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában - IV.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Kísérletek újra felhasználható anyagokkal
    • Humor a tudományban - IV.
  • Kémia
    • A XX. század jelentős fizikus, vegyész  és mérnök egyéniségei
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatokHíradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története - VIII.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • A mobiltelefon rövid története
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Mit várunk az LHC részecskegyorsítótól?– II.
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában - V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Kísérletek újra felhasználható anyagokkal
    • Humor a tudományban - V.
  • Kémia
    • A XX. század jelentős fizikus, vegyész  és mérnök egyéniségei - II.
    • Ehető virágok 
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatokHíradó
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története - IX.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXVII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Mit várunk az LHC részecskegyorsítótól?- III.
    • Katedra: Barangolás a modern fizikában - VI.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Fizika olimpia Bihar megyében
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - Kísérletek újra felhasználható anyagokkal
    • Válogatás Albert Einstein gondolataiból
  • Kémia
    • Beszámoló a VI. Nemzetközi Kémikus Diákszimpóziumról
    • A XX. század jelentős fizikus, vegyész  és mérnök egyéniségei - III.
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
    • Anekdoták vegyészekről
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története - X.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXVIII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2007-2008

Tartalomjegyzék
  • Elhunyt Pungor Ernő akadémikus, a magyar tudományos élet kiemelkedő személyisége
  • Fizika
    • A számítógépek építésének fizikai korlátai
    • A transzferhányados, mint a hatékony differenciálás mutatója a fejlesztő értékelés során – I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők – I.
  • Kémia
    • Szórakoztató kémia
    • Híres és hírhedt molekulák.
    • Az ivóvízről – II.
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A folyamatszálakról
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XV.
    • Honlap-szemle
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A sötét anyag és a sötét energia „megvilágítása” – I.
    • Piro- és piezoelektromos jelenségek– I.
    • Katedra: Felmérők és beavatkozásmódok a IX. osztályos fizikának a fejlesztő értékeléssel történő tanításához – II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők – II.
  • Kémia
    • A Nobel-díjak története, a 2007-es kémiai Nobel-díj
    • Kísérlet
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Folyamatszálak szinkronizálása
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XIX.
    • Honlap-szemle 2
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Tisztelgés Dr. Vargha Jenő emléke előtt
  • Fizika
    • Fizikai Nobel-díj
    • A sötét anyag és a sötét energia „megvilágítása” – II.
    • Piro- és piezoelektromos jelenségek– II.
    • Katedra: Felmérők és beavatkozásmódok a X. osztályos fizikának a fejlesztő értékeléssel történő tanításához – III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők – III.
  • Kémia
    • Élelmiszer kémiai érdekességek
    • Kik nem kaptak kémiai Nobel-díjat?
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XX.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Fizikai Nobel-díj - II.
    • Fizikai Nobel-díj 2007
    • Békésy György Nobel-díjas fizikus kolozsvári gyökerei
    • Katedra: A problémamegoldó képesség fejlesztése az iskolában
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők – III.
  • Kémia
    • A lítiumról
    • Miért adnak ki a fémek csengő hangot?
    • Hasznos tudnivalók a növényi hatóanyagokról
    • A magnézium égéshőjének meghatározás
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története II.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXI.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Sopron, a magyar fizikus tehetséggondozás fellegvára
    • A determinisztikus világképtől a kvantumhipotézisig
    • A levegő nedvessége és mérése
    • Katedra: A problémamegoldó képesség fejlesztése az iskolában – II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők
  • Kémia
    • Élettani és orvostudományi Nobel-díj
    • Elektrokémiai jelenségek az élő szervezetben
    • Molekulatömeg meghatározás
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története III.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Vajon a nemrég felfedezett E8-as szimmetria csoporttal sikerülhet-e a világegyetem egységes modelljének a leírása?
    • A levegő nedvessége és mérése – II.
    • Katedra: A problémamegoldó képesség fejlesztése az iskolában – III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Trükkök – bűvészmutatványok – fejtörők
  • Kémia
    • Élettani és orvostudományi Nobel-díj – II.
    • Egy fém, amelynek felfedezése döntő volt a periódusos törvény általános elfogadásához
    • Ismerjük meg a kénsavat egyszerű kísérletek segítségével
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítógépes grafika története IV.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Érdekes informatika feladatok - XXIII.
    • Honlapszemle
    • Számítástechnikai hírek

2006-2007

Tartalomjegyzék
  • Újra tanévkezdés
  • Fizika
    • Az elektrét - II
    • Fontosabb csillagászati események
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár - I
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - I
  • Kémia
    • A halogén elemek biológiai jelentősége
    • Megemlékezések
    • Kísérletek
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XV.
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Újra tanévkezdés
  • Fizika
    • Antirészecskék - I
    • Lapozgatás Bolyai Farkas elektromosság jegyzeteiben
    • Fontosabb csillagászati események
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár - II
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő - II
  • Kémia
    • A halogén elemek biológiai jelentősége - II
    • Megemlékezések
    • Kémiai Nobel-díj 2006
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XVI.
    • Megoldott informatik feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Antirészecskék - II
    • Megvalósulni látszik H.G. Wells álma a láthatatlan emberről
    • Fontosabb csillagászati események
    • Fizikai Nobel-díj 2006
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár - III
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő - III
  • Kémia
    • A ciklodextrinek - I
    • Ismerkedjünk a biotechnológiáva
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Imperatív programozási nyelvek elemzési szempontjai
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Megoldott informatik feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Antirészecskék – II.
    • Megvalósulni látszik H.G. Wells álma a láthatatlan emberről
    • Fontosabb csillagászati események
    • Fizikai Nobel-díj 2006
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár – III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő – III.
  • Kémia
    • A ciklodextrinek – I.
    • Ismerkedjünk a biotechnológiával
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Imperatív programozási nyelvek elemzési szempontjai
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Megoldott informatika faladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Biotechnológiai módszerek felhasználása a gyógyszeriparban
    • Mit mondhatunk a világ legszebb tíz fizika kísérletéről? – II.
    • Fontosabb csillagászati események
    • Nagy pontosságú, mágnestáblás és elektromágneses időmérő
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár – V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő – V.
  • Kémia
    • 100 éves a Magyar Kémikusok Egyesülete
    • Az „oldatok királya”
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A Python programozási nyelv
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemleÉrdekes informatika feladatok – XVII.
    • Honlap-szemle
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Einstein szerepe a kozmológiai modellek fejlődésében
    • Pedagógiai-pszichológiai kisszótár – VI.
    • „Én is bolygó voltam…”
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő – III.
  • Kémia
    • Tisztítószerek (mosószerek)
    • Az ivóvízről – I.
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A Pascal programozási nyelv konkurrens kiterjesztése: a Pascal-FC
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle – Armarius: a Bolyai kéziratok életre kelnek
    • Kitűzött informatika faladatok
    • Számítástechnikai hírek

2005-2006

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Nemlineáris jelenségek a fizikában - I.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - VII.
    • Érdekes fizika kísérletek - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Fizika - képregény
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - I
  • Kémia
    • Kémiai biztonság - biztonságos
    • Érdekes kémia
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Súgók (helpek) írása Windows alatt
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XI.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Nemlineáris jelenségek a fizikában - II.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - VIII.
    • Fontosabb csillagászati események
    • Érdekes fizika kísérletek - II.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - II.
  • Kémia
    • Műanyagok és környezetvédelem
    • Miért büdös és miért egészséges a fokhagyma?
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Szoftverergonómia
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - X.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A Hold észlelése
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - IX.
    • Fontosabb csillagászati események - II.
    • Érdekes fizika kísérletek - III.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő - III.
  • Kémia
    • Köszöntjük a Természet Világa 136. évfolyamának Kémia különszámát!
    • Amikről a Vegyészkonferencián hallhattunk
    • Miért tntek el a piros fszerpaprika csomagok a boltokból?
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Algoritmusok tervezése
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XI.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Részleges napfogyatkozás március 29-én
    • Szimmetria ? aszimmetria a tudományban
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - X.
    • Fontosabb csillagászati események - III.
    • Érdekes fizika kísérletek - IV
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Megoldott fizika feladatok
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő - III.
  • Kémia
    • Szaglás, illatok és kémia kapcsolata
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Algoritmusok tervezése II.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XII.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Általános relativitás
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - XI.
    • Fontosabb csillagászati események
    • Érdekes fizika kísérletek - V.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedő - V.
  • Kémia
    • Érdekességek a meteorológia történetéből
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A nyilvános kulcsú kriptográfia egy lehetséges alkalmazása. - I.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XIII.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Földközelben egy szétszakadt üstökös
    • Az elektrét - I.
    • Fontosabb csillagászati események
    • Izzítva, hűtve...
    • Érdekes fizika kísérletek - VI.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Vetélkedő - VI.
  • Kémia
    • Kémia a művész szemével, művészet a kémikus lelkével és kezével
    • Megemlékezések
    • Kísérletek
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A nyilvános kulcsú kriptográfia egy lehetséges alkalmazása. - II.
    • Tények, érdekességek az informatika világából
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika feladatok - XIV.
    • Kitűzött informatika feladatok
    • Számítástechnikai hírek

2004-2005

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– IX.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek
    • Égistestek bújócskája
    • Emberközeli és interdiszciplináris fizikatanítás
    • A fényvisszaverõdés és a fénytörés törvénye vektorosan - V.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Kutatás - I.
  • Kémia
    • Egyszerû és érdekes kísérletek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Karakterek ábrázolása a számítógépen
    • Kitûzött informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– X.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - II.
    • Emberközeli és interdiszciplinaris fizikatanítás
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Kutatás - II.
  • Kémia
    • A magyar kémiai szaknyelv kialakulásáról
    • Egyszerû és érdekes kísérletek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Névadási, kódolás konvenkciók
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika felafdatok
    • Kitûzött informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– XI.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - III.
    • Dezső Lorántra emlékezünk
    • Emberközeli és interdiszciplinaris fizikatanítás - II.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Költészet és fizika
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Kutatás - III.
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana
    • Kísérletek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Algoritmusook, program, alkalmazás, szoftver
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika felafdatok
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– XII.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - IV.
    • Emberközeli és interdiszciplinaris fizikatanítás - IV.
    • Fizika - képregény - I.
    • Alfa- fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Kutatás - IV.
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana II.
    • Az alkánok, mint jelentős energiahordozók
    • Kísérletek
    • A bambusz
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • LOGO - diákoknak, tanároknak
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika felafdatok VI.
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Legújabb eredmények a részecskefizikában - I.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek - V.
    • Emberközeli és interdiszciplinaris fizikatanítás - V.
    • Fizika - képregény - II.
    • Alfa- fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Kutatás - V.
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana III.
    • A titokzatos E-szám
    • Kísérletek - "Vegyíron "
    • Dioxin
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Alkalmazások tervezése
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika felafdatok VII.
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Legújabb eredmények a részecskefizikában – II.
    • Áramlások, örvények és egyéb érdekes jelenségek – VI
    • Tudomány és művészet találkozása a CERN-ben
    • Emberközeli és interdiszciplinaris fizikatanítás - VI.
    • Alfa- fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Kutatás - VI.
  • Kémia
    • A titokzatos E-szám - II
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Honlap-szemle
    • Érdekes informatika felafdatok VIII.

2003-2004

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– III.
    • Fekete lyukak
    • Kozmológia - IX.
    • Fizikai témájú példák aktív oktatási eljárásokra
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • A számítástechnika története a XX. században.
    • Érdekes informatika feladatok - II
    • Kitûzött informatikai feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A fizika helye és szerepe a tudományokban
    • A digitális fényképezõgép– IV.
    • Kozmológia - X.
    • Fizikai témájú példák aktív oktatási eljárásokra - II.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Kisérletezzünk.
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Magyarok a számítástechnika történetében.
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Megoldot informatikai feladatok
Tartalomjegyzék
    • Teller Ede
    • Egy erdélyi fizikus látogatása teller Edénél
    • Szemelvények Teller Ede munkásságáról
  • Fizika
    • A digitális fényképezõgép– V. A fényvisszaverõdés és a fénytörés törvénye vektorosan - I.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Kísérletezzünk
    • Általános iskolai tanulók részére gyakorló, ellenõrzõ tesztkérdések kémiából
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Érdekes informatikai feladatok - III.
    • Kitûzött informatikai feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A digitális fényképezõgép– VI.
    • Az Univerzum gyorsulva tágul - I.
    • Fizikai témájú példák aktív oktatási eljárásokra - III.
    • A fényvisszaverõdés és a fénytörés törvénye vektorosan - II.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Újszerû szénstruktúrák, nanocsövek a 21. század építõkövei.
    • Alapfogalmak a biofizikából
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Programozási technikák felülnézetbõl - I.
    • A programozási nyelvek osztályozása
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A digitális fényképezõgép– VII.
    • Az Univerzum gyorsulva tágul - II.
    • A sárkány
    • Fizikai témájú példák aktív oktatási eljárásokra - IV.
    • A fényvisszaverõdés és a fénytörés törvénye vektorosan - III.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Energiaátalakulási folyamatok a növényekben.
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Programozási technikák felülnézetbõl - II.
    • Érdekes informatikai feladatok
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A digitális fényképezõgép– VIII.
    • A Föld mágneses térerősségének mérése
    • Fizikai témájú példák aktív oktatási eljárásokra - V.
    • A fényvisszaverõdés és a fénytörés törvénye vektorosan - IV.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Hogyan vélekednek a szépírók a kémiai elemekről
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Fordítóprogramok szerkezete
    • Megoldot informatikai feladatok
    • Híradó

2002-2003

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC - vagyis a személyi számítógép - XVIII
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - I.
    • Alfa-fizikusok versenye
    • Kitűzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • A NaI(Tl) monokristály, gammasugárzás-detektor
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Növényi biotechnológiák
    • Kitűzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A Maple és a határozott integrál alkalmazásai.
    • Infoka
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XIX
    • A Földet megközelítõ kisbolygókról
    • Látványos és érdekes csillagászati jelenségek 2021-tõl 2040-igl
    • Kivetíthetõ mágnestûs modell - I.
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - II
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kémiai anyagok az ember szolgálatában - IV.
    • A zsírok minõségének romlása használat során
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Híradó
  • Informatika
    • Rekurzió egyszerûen és érdekesen
    • A programozási nyelvek elemei - II.
    • Infóka
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XX
    • Kozmológia
    • Kivetíthetõ mágnestûs modell - II.
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - III.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Augustin Maior fizikus élete és tevékenysége
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Optikai anyagvizsgálati módszerek - I.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Marie Curie, a kétszeres Nobel-díjas tudósasszony
    • Egyszerû kíséletek, meggondolkoztató magyarázatok, hasznos alkalmazások
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Rekurzió egyszerûen és érdekesen - II.
    • A programozási nyelvek elemei - III.
    • Infóka
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XXI.
    • Kozmológia - VIII.
    • Kivetíthetõ mágnestûs modell - III.
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - IV.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Optikai anyagvizsgálati módszerek - II.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Görgey Arthur vegyész és hadvezér
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Rekurzió egyszerûen és érdekesen - III.
    • Geodetikus vonalak megszerkesztése külömbözõ felületeken a Maple segítségével
    • Infóka
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– I.
    • Az emberi test rádioaktivitása.
    • Naprendszerünkön kívüli bolygók felkutatása
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - V.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Káros oxigénformák által elõidézett stresszhatások és ezek leküzdése élõ rendszerben
    • Optikai anyagvizsgálati módszerek - III.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Rekurzió egyszerûen és érdekesen - IV.
    • Programegységek
    • Érdekes informatikai feladatok
    • Infóka
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A diigitális fényképezõgép– II.
    • A természeti és társadalmi jelenségek egyetemes törvényszerûségérõl .
    • Kozmológia – VIII.
    • Aktív és csoportos oktatási eljárások - VI.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Optikai anyagvizsgálati módszerek - IV.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Rekurzió egyszerûen és érdekesen - V.
    • A számítástechnika története a XX. századig
    • Infóka – Eredményhirdetés
    • Híradó

2001-2002

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XII
    • Kozmológia
    • Logikai áramkörök meglepetésekkel
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A kémiai anyagok az ember szolgálatában
    • A koolaj
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A PROLOG programozási nyelv
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatika Hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XIII
    • Kozmológia
    • Kisérletek elektromágneses rezgésekkel és hullámokkal - I
    • Fizikalecke tervezése az Olvasás és írás a kritikai gondolkozás fejlesztése érdekében (RWTC) módszer alapján
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Sztereokémia - I
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A kémiai anyagok az ember szolgálatában - II.
    • A koolaj - II
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az egér a botkormány (joystick) és a nyomtató programozása Dos- ban
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XIV
    • Kozmológia - III.
    • Kisérletek elektromágneses rezgésekkel és hullámokkal - II
    • Fizikalecke tervezése az Olvasás és írás a kritikai gondolkozás fejlesztése érdekében (RWTC) módszer alapján - II
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Sztereokémia - II
    • Tudománytörténet - Ilosvay Lajos
    • A szervezett immunhiányos szindrómáiról
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
  • Informatika
    • Pascal és assembler
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XV
    • Kozmológia - IV.
    • Kisérletek elektromágneses rezgésekkel és hullámokkal - III.
    • Fizikalecke tervezése az Olvasás és írás a kritikai gondolkozás fejlesztése érdekében (RWTC) módszer alapján - III.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Sajátos biomolekulák: a hormonok
    • Gombák, tápanyagok, mérgek - I.
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Komponensorientált paradigma
    • Megoldott informatika feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XVI.
    • Kozmológia - V.
    • Látványos és érdekes csillagászati jelenségek 2020- ig
    • Kisérletek elektromágneses rezgésekkel és hullámokkal - III.
    • Fizikalecke tervezése az Olvasás és írás a kritikai gondolkozás fejlesztése érdekében (RWTC) módszer alapján - IV.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Mikor és hogyan alakult ki az élet a Földön a természettudosok szerint
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Gombák, tápanyagok, mérgek - II.
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Komponensorientált paradigma - II.
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Híradó
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XVII.
    • Kozmológia - VI.
    • Kisérletek elektromágneses rezgésekkel és hullámokkal - V.
    • Fizikalecke tervezése az Olvasás és írás a kritikai gondolkozás fejlesztése érdekében (RWTC) módszer alapján - V.
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Gombák, tápanyagok, mérgek - III.
    • A kémiai anyagok az ember szolgálatában - III.
    • Növényi cserzõanyagok vizsgálata
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A programozási nyelvek elemei
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Híradó

2000-2001

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • 100 éve született Gábor Dénes, a holográfia atyja
    • A PC - vagyis a személyi számítógép - VI
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Mûkincsek és a modern természettudományok
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Mérési hibának vélt ezredgrammnyi tömegmérési különbségek új elemek felfedezését eredményezte
    • Az ózon (O3)
    • A vulkánok mûködésének hatása az éghajlatra
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Szervetlen kémiai nevezéktan
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma - II
    • Informatika hírek
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – VII.
    • A IV. kozmikus sebesség
    • Maxim János
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • A Tisza tragédiája – I.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A mûanyagok világából
    • Az ózon
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma – III
    • Megoldott informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – VIII
    • 2000. – évfordulók a fizika világából
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • A Tisza tragédiája – II.
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Szent-Györgyi Albert
    • A könyvek savbetegsége
    • Az üvegházhatás és a globális felmelegedés, 
      jelenlegi és jövõbeni problémák
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma – IV
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatika hírek
Tartalomjegyzék

Tisztelgés a világhírû fizikus, Bay Zoltán emléke elõtt születésének 100-ik évfordulója alkalmával

  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – IX
    • Egyszerû módszer az Avogadro-féle szám meghatározására
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A vitaminok
    • Kábítószerek
    • A dohányzásról
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma – V
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatika hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – X
    • Ionhullám...vagy talán mégsem?!
    • A Boltzmann-állandó meghatározása
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A vitaminok – II
    • A kémiai helyesírás
    • A zajról
    • Az idõjárás elõrejelzésérõl
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma – VI
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC – vagyis a személyi számítógép – XI
    • A világítástechnika története
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • A vitaminok – III
    • Kábítószerek
    • Kémia vetélkedõ
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Absztrakt adatstrukturák - A bináris fák
    • Kitûzött informatika feladatok

1999-2000

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A modellfogalom kialakulása és jelentõsége a fizikában
    • A változócsillagok jelentõsége
    • A termodinamika második fõtétele, avagy miért kell állandóan rendet csinálni
    • Sziporkázó harmatcseppek
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Aszimmetriás szénatomot tartalmazó vegyületek optikai izomériája
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Környezetminõséget rontó anyagok
    • Kísérletezzünk
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Genetikus algoritmusok
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatika hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A hélium szuperfolyékonysága
    • Sziporkázó harmatcseppek
    • Kísérletezzünk - mérjünk
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • A galvánelemekrõl
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Bolyai Farkas, a kémiatanár
    • A középeurópai erdõk hanyatlása
    • „Waldsterben" - jelenség
    • Vízelemzés
    • A sûrûségmérés is okozhat-e problémát?
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A PC vagyis a személyi számítógép
    • Hangkártya programozása
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • 100 éve született Békésy György
    • A megfigyelés öröme
    • Az orvosi Nobel-díjas fizikus, Békésy György
    • „Igazi mestere az életnek, a tudománynak és a mûvészetnek"
  • Fizika
    • Sziporkázó harmatcseppek - III
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • A galvánelemekrõl - II
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Alkalmazott kémia
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A PC, vagyis a személyi számítógép - II
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
    • 150 éve született Fabinyi Rudolf
    • Fabinyi Rudolfra, a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem professzorára emlékeztünk
    • Fabinyi Rudolf (1849-1920) szellemi hagyatéka
    • Találkozásom Fabinyi Rudolffal
  • Fizika
    • Tudod-e, hogy milyen nevezetes nap 2000. február 2?
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kituzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Alkalmazott kémia - II.
    • Kituzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A PC vagyis a személyi számítógép-III
    • Kituzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC - vagyis a személyi számítógép - IV
    • Ki mit vesz észre?
    • Alfa fizikusok versenye
    • Hõtan - kézzelfoghatóbban
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Harminc éve halt meg Raman
    • Vegyészek szerepe a jövõ energiagondjainak megoldásában.
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Webszerver-alkalmazások készítése Delphi 3-mal
    • Megoldott informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A PC - vagyis a személyi számítógép - V
    • 2000. évforduló a fizika világából
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Az élõszervezetek mindenesei, az enzimek
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Élesztõk és az erjedési folyamatok
    • Enzimek vizsgálatára javasolt kísérletek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • Az objektumorientált paradigma
    • Kitûzött informatika feladatok

1998-1999

Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Hogyan keletkezik a villám
    • Száz éve született Szilárd Leó
    • Érdekes kísérletek egyszrû eszközökkel
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Vetélkedõ
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Tanévkezdési gondolatok
    • Kémiai érdekességek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Takács Csaba kémiaverseny
  • Informatika
    • A Java szigetátõl a modern programozásig
    • Kalandozások a Sierpienski-háromszög körül
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatika hírek
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A meteorológia az idõjárás tudománya
    • Szórakoztató fizika kísérletek
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Megoldott fizika feladatok
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Beszámoló a komandói kémiatáborról
    • Kémiai érdekességek
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
    • Kémikus diákszimpózium
  • Informatika
    • A Java nyelv - II. rész
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Megoldott informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • 150 éve született Eötvös Loránd
    • Eötvös Loránd az általános relativitáselmélet bölcsõjénél
    • Eötvös Loránd a fizikus
    • Eötvös Loránd Kolozsváron
    • Hogyan vált az ifjú Eötvös neves tudóssá
  • Fizika
    • Fizikatörténeti évfordulók
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
    • Beszámoló a Vermes Miklós fizikaversenyrõl
    • Beszámoló az Alfa fizikusok versenyérõl
  • Kémia
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Érdekességek a kémia világából
    • Kitûzött kémia feladatok
  • Informatika
    • A Java nyelv - III. rész
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Informatikai hírek
    • Szemelgetések az Internettóból
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Ûrhajópályák a Föld térségében - I. rész
    • Házi laboratórium
    • A holográfia - I. rész
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kémiai kísérletek
    • Ûrszondák méréseredményei
    • Érdekességek a vízrõl
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A Java nyelv - IV. rész
    • Algoritmusok - I. rész
    • Kitûzött informatika feladatok
    • Megoldott informatika feladat
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • Ûrhajópályák a Föld térségében - II. rész
    • Évfordulók a fizika világából
    • A holográfia - II. rész
    • Alfa fizikusok versenye
    • Totó
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Szerves vegyületek nevezéktana - II. rész
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Mi a hõfényképezés? Mi a mechanokémia?
    • Mi mindenre képes egy kicsi molekula?
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A Java nyelv - V. rész
    • Algoritmusok - II.rész
    • Kitûzött informatika feladatok
Tartalomjegyzék
  • Fizika
    • A kapilláris emelkedésrõl
    • 1999 - évfordulók a fizika világából
    • Az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás
    • Miként mozoghat valami látszólag gyorsabban a fénynél?
    • Alfa fizikusok versenye
    • Kitûzött fizika feladatok
  • Kémia
    • Szénhidrátok nevezéktana
    • Kémiatörténeti évfordulók
    • Kísérletek, labor
    • A telítetlen zsírsavakról
    • Kitûzött kémia feladatok
    • Megoldott kémia feladatok
  • Informatika
    • A Java nyelv
    • Gráfelméleti szakkikejezésekrõl
    • Tud-e olvasni a számítógép?
    • Megoldott informatika feladatok

1997-1998

Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Magas hőmérsékletű szupravezetés 6
Fizika évfordulók – II. rész 16
Új felfedezések Naprendszerünkben 21
Mit tudunk az üstökösökről 27
Alfa fizikusok versenye – IV. forduló, VII. osztály 30
Kitűzött fizika feladatok 34
   
Kémia  
„Száz éves az elektron" 3
Érdekességek a szénhidrogének világából 23
Megfigyelések a levegőről 32
Kitűzött kémia feladatok 35
   
Informatika  
Borland Delphi 11
A szövegszerkesztésről 18
Mutatkozzunk be az Interneten 26
Kitűzött informatika feladatok 37
Megoldott informatika feladatok 38
Tartalomjegyzék
Fizika  
A kozmikus sebességek megvalósítása 51
Mit tudunk az elektronról? 68
A habkamra 75
Ismerkedés az energiával és annak természetével 77
Alfa fizikusok versenye – IV. forduló, VIII. osztály 80
Kitűzött fizika feladatok 83
   
Kémia  
A szabad elektron 47
Kémiatörténeti évfordulók 62
Kémiai érdekességek 70
Fizika, kémia kísérletek 80
Kitűzött kémia feladatok 82
Megoldott kémia feladat 84
   
Informatika  
Borland Delphi II. rész 55
A szövegszerkesztésről II. rész 65
Mutatkozzunk be az Interneten II. rész 71
Kitűzött informatika feladatok 82
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Elektromágneses sugárözönben élünk 91
Brassai Sámuel (1800–1897) 107
Utazás a Naprendszerben 117
Alfa fizikusok versenye – V. forduló 121
Kitűzött fizika feladatok 124
   
Kémia  
Az elektron az atomban 95
Kémiatörténeti évfordulók 108
Bengáli tűz 119
Kitűzött kémia feladatok 124
Megoldott kémia feladatok 126
Takács Csaba Kémia Emlékverseny 127
   
Informatika  
Borland Delphi III. rész. 99
A szövegszerkesztésről III. rész 110
Vezérlések párhuzamos porton 113
Kitűzött informatika feladatok 125
Megoldott informatika feladat 126
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Elektromágneses sugárözönben élünk 135
A fénysebesség mérése számítógéppel 162
Utazás a Naprendszerben 117
Alfa fizikusok versenye 166
Kitűzött fizika feladatok 167
   
Kémia  
A molekulák egyik óriásbébije: a C60–as molekula 144
Kémiatörténeti évfordulók 149
Ismerkedés az energiával és annak termelésével 151
A gyufa története és gyártási technikái 164
Kitűzött kémia feladatok 168
Megoldott kémia feladatok 170
„Kis kémikusok" Vajnár Emese Emlékversenye 171
   
Informatika  
Borland Delphi IV. rész 139
A szövegszerkesztésről IV. rész 154
A nyomtató programozása 157
Kitűzött informatika feladatok 169
Megoldott informatika feladat 170
Comenius Logo 3.0 172
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Az atomenergia 186
Kormeghatározás radioaktív izotópokkal 201
Érdekes, egyszerű kísérletek 210
Alfa Fizikusok versenye 211
Kitűzött fizika feladatok 214
   
Kémia  
Az elektron energiája a z atomban 193
Kémiatörténeti évfordulók 196
Szemét, szemét 204
Kísérletezz! 213
Kitűzött kémia feladatok 214
Megoldott kémia feladatok 216
   
Informatika  
Borland Delphi V. rész 179
A szövegszerkesztésről V. rész 197
Mutatkozzunk be a z interneten 206
Kitűzött informatika feladatok 215
Tartalomjegyzék
A kolozsvári egyetem százhuszonöt éve 223
A Ferenc József Tudományegyetem fizikusai 227
A magyar kémiai oktatás Erdélyben 1959–ig 230
   
Fizika  
A Kisbolygóövezetről 244
Évfordulók a fizika világából 249
Alfa fizikusok versenye 255
   
Kémia  
A kémiai kötés és az elektronok 240
Kémiatörténeti évfordulók 253
Kísérletezzünk! 254
Kitűzött kémia feladatok 257
   
Informatika  
Borland Delphi VI. rész 235
Kitűzött informatika feladatok 258
Megoldott informatika feladat 258

1996-1997

Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Érintkezési és hőelektromos jelenségek 179
Farkas Gyula élete és munkássága 194
Színképek és alkalmazásaik II. rész 207
Alfa fizikusok versenye – III. forduló, VII. osztály 209
A papír – III. rész 210
Kitűzött fizika feladatok 213
Megoldott fizika feladatok 215
   
Kémia  
Molekuláris topológia. Mátrixok és topológiai mutatók II. rész 184
Kémiai évfordulók 192
Érdekességek az alkalmazott analitikai kémia világából 197
Kémiakísérletek kisdiákoknak 211
Kitűzött kémia feladatok 214
Megoldott kémia feladatok 216
   
Informatika  
A Turbo Vision ismertetése – III. rész 187
Kerekasztal–problémák 198
Hogyan viselkedjünk az Interneten? II. rész 202
Prímszámokból álló bűvös négyzetek 208
Kitűzött informatika feladatok 215
Megoldott informatika feladatok 217
Tartalomjegyzék
Fizika  
Környezetünk és a radioaktivitás 135
A neutron felfedezése 149
Színképek és alkalmazásaik 158
A papír – II. rész 161
Alfa fizikusok versenye – II. forduló, VIII osztály 165
Kitűzött fizika feladatok 168
   
Kémia  
Molekuláris topológia. Mátrixok és topológiai mutatók 145
Fabinyi Rudolf 152
Kémiai évfordulók 153
Csúcs anyagtechnológiák 155
Kísérlet kisdiákoknak 167
Kitűzött kémia feladatok 170
Megoldott kémia feladatok 172
   
Informatika  
A Turbo Vision ismertetése – II. rész 141
Ada Byron, az első programozó 148
Hogyan viselkedjünk az Interneten? 156
Nemcsak Logo van a világon! 164
Kitűzött informatika feladatok 170
Megoldott informatika feladatok 171
Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny – beszámoló 173
Tartalomjegyzék
Fizika  
A digitális analóg és az analóg digitális átalakító áramkör 95
Fizika írásvetítővel 100
A papír 111
Alfa fizikusok versenye 116
Kitűzött fizika feladatok 121
   
Kémia  
A kőolajról mindenkinek 91
Kémiai évfordulók 98
A peroxo–dikromátok világa 107
Kísérletek ismert atomféleségek kimutatására 113
Kitűzött kémia feladatok 119
Megoldott kémia feladatok 125
Vegyészkonferencia beszámoló 126
   
Informatika  
Programok keretrendszerekkel való ellátása Turbo Pascalban 93
Példa egy rekurzív algoritmusra 105
Comenius Logo 109
Informati(Fir)kácska feladatok 115
Kitűzött informatika feladatok 120
Megoldott informatika feladat 123
Edupage hírek 127
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
A digitális analóg és az analóg digitális átalakító áramkör 47
Fényes Imre 57
1996. – évfordulók a fizika világából 59
1996–os fizikai Nobel–díj 63
Alfa fizikusok versenye 75
Kitűzött fizika feladatok 80
Levél Brassais diákoknak 84
Eredményhirdetés – a Nobel–díjasokról pályázatra 84
   
Kémia  
Az alkímia története Magyarországon 54
Tudod–e, hogy a pókok 64
Hasznos, káros 65
Gázok vízben való oldhatóságának tanulmányozása 68
Kitűzött kémia feladatok 79
   
Informatika  
Programok keretrendszerekkel való ellátása Turbo Pascalban 51
Comenius Logo 65
Keressük meg egy egész szám összes osztóit 70
Kitűzött informatika feladatok 78
Megoldott informatika feladat 82
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Miről vallanak a fizikai állandók 9
Száz éves a radioaktivitás 13
Alfa fizikusok versenye 22
Kitűzött fizika feladatok 27
Komandó visszavár 39
Felhívás diákok versenypályázatára 41
   
Kémia  
Kémia és növényvédelem 3
Sikerült előállítani a 112–es rendszámú elem egy atomját 16
A szilícium, az állati és emberi szervezet jelentős nyomeleme 16
Kitűzött kémia feladatok 26
Megoldott kémia feladatok 34
Takács Csaba Kémiai Emlékverseny 36
   
Informatika  
Programok keretrendszerekkel való ellátása Turbo Pascalban 7
Az Internet mint információforrás 18
Kitűzött informatika feladatok 29
Megoldott informatika feladat 30
Tartalomjegyzék
Fizika  
Miről vallanak a fizikai állandók 9
Száz éves a radioaktivitás 13
Alfa fizikusok versenye. 22
Kitűzött fizika feladatok 27
Komandó visszavár 39
Felhívás diákok versenypályázatára 41
   
Kémia  
Kémia és növényvédelem 3
Sikerült előállítani a 112–es rendszámú elem egy atomját 16
A szilícium, az állati és emberi szervezet jelentős nyomeleme . . . 16
Kitűzött kémia feladatok 26
Megoldott kémia feladatok 34
Takács Csaba Kémiai Emlékverseny 36
   
Informatika  
Programok keretrendszerekkel való ellátása Turbo Pascalban . . . 7
Az Internet mint információforrás 18
Kitűzött informatika feladatok 29
Megoldott informatika feladat 30

1995-1996

Tartalomjegyzék
Új köntösben – a FIRKA ötéves évfordulójára 3
   
Fizika  
Térvezérlésű tranzisztor 10
Dezső Ervin 1913-1995 20
A guruló hurok mint "Hurok-hullám" 22
Kitűzött fizika feladatok 29
   
Kémia  
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól III. 4
Kémiatörténeti évfordulók 18
"Kis kémikusok" – Vajnár Emese emlékverseny 33
Kitűzött kémia feladatok 30
   
Informatika  
Kalandozás a LOGO világában 15
Permutációk, variációk, kombinációk előállítása 26
Kitűzött informatika feladatok 32
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Szilárd ionvezetők 39
1995 – évfordulók a fizika világából 61
Egyszerű kísérletek 68
Szappanbuborék – önműködő módon 69
Kitűzött Fizika feladatok 71
Tisztelt EMT (levél) 77
   
Kémia  
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól 43
Kerámiák 52
Kémiatörténeti évfordulók 59
Érdekes anyagok 69
Kitűzött kémia feladatok 72
   
Informatika  
Logo és anyanyelv 48
Kalandozás a logo világában 55
Permutációk, variációk, kombinációk 64
Kitűzött informatika feladatok 72
Megoldott informatika feladat 74
Multimédia az oktatásban 76
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
Szupravezető memóriák 86
Ötven éves a magyar Hold radar–visszhang kísérlet 97
Színes szappanhártyák 104
Kitűzött fizika feladatok 117
   
Kémia  
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól V 90
Kémiai évfordulók 1996–ban 100
Milyen anyag az üveg? 113
Kitűzött kémia feladatok 118
   
Informatika  
Egy kis Internet 83
Matematika 108
Kitűzött informatika feladatok 118
Megoldott informatika feladat 119
Tartalomjegyzék
Fizika  
A második kozmikus sebesség 127
Imre Lajos ( 1990 - 1974 ) 147
„Vizes" kísérletek 153
Procopiu-féle hatás 157
Kitűzött fizika feladatok 158
   
Kémia  
Fotoszintézis-fotoasszimilálás 134
Felkészülés kémiaversenyek laboratóriumi szakaszára 155
Kitűzött kémia feladatok 160
   
Informatika  
Beszéd kezelési kérdések a számítógép hangprogramozásánál 142
Mértani testek rajzolása és forgatása a térben 149
Kitűzött informatika feladatok 159
Megoldott informatika feladat 161
Tartalomjegyzék
 
Fizika  
A harmadik kozmikus sebesség 171
Miért leszek fizikus? 182
Koch Ferenc (1925–1996) 191
Kitűzött fizika feladatok 205
   
Kémia  
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól—VI 174
Felkészülés kémiaversenyek laboratóriumi szakaszára — II 195
Óriás–molekulakerék 202
Kitűzött kémia feladatok 202
Megoldott kémia feladatok 211
   
Informatika  
Gyakran ismétlődő kérdések a számítógépes vírusokról 177
50 éves az ENIAC 187
Egy természetes szám partíciója 198
Kitűzött informatika feladatok 210
Elektronikus hírek 213
A Nemes Tihamér Verseny döntőjének eredményei. 217

1994-1995

Tartalomjegyzék
 
125 éves a Természet Világa 3
   
ISMERD MEG  
A rekurzív algoritmusok tanításáról 4
A vezetékes távközlésről 11
Színek, színes anyagok, színezékek 17
   
TUDOD-E  
Vezetőből kiszorulva 22
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A telített vízgőz nyomása 25
A levegő összetétele, szennyezettségének hatása az élővilágra 27
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 30
Kémia 32
Informatika 33
   
MEGOLDOTT FELADATOK  
Kémia 35
Informatika 36
Levélváltás 38
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Mennyiségek, mértékegységek nemzetközi rendszere 43
Ötévesekkel a PC-LOGO mesevilágában 49
Színek, színes anyagok, színezékek 52
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
A magyar informatika történetéből 60
„Kutyagumiból" 65
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A véletlen számok egy alkalmazásáról 67
Vízcsepegés mint a kaotikus jelenségek modellje 70
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 73
Kémia 75
Informatika 76
   
MEGOLDOTT FELADATOK  
Kémia 76
Informatika 77
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Galvanomágneses jelenségek 83
Mennyiségek és mértékegységek nemzetközi rendszere 87
Kalandozás a LOGO világában 92
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Oláh György – 1994-es Nobel díjas 95
Bolyai Farkas fizika feladatai 98
A rézgarasból készült ezüstpénztől a selyemszövő elektronokig 100
   
TUDOD-E  
Teljesítménymérés Wattmérő nélkül 104
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Egyszerű menükezelés 107
Kísérletek a redoxi típusú kémiai változások jobb megismerésére 112
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Kémia 115
Informatika 118
Fizika 119
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Röntgensugárzás 123
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól 1 127
Kalandozás a LOGO világában II. 134
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Körmöczi János 137
Évfordulók 1995-ben 138
   
TUDOD-E  
Az első kozmikus sebesség 142
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Mérjük meg a vezetékes víz nyomását 147
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Kémia 148
Fizika 149
Informatika 150
   
MEGOLDOTT FELADAT  
Informatika 156
   
HÍREK  
Egy informatikai lap halálára 158
Informatikai verseny – eredmények 159
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Beszélgetés a szerves kémia elméleti alapjairól II 163
Színek, színes anyagok, színezékek 169
Röntgenszínképek 175
A szilárd fémes hidrogén 179
Kalandozás a LOGO világában III. 182
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Wilhelm Konrád Röntgen 184
Dom Perignon csodálatos nedűje 187
   
TUDOD-E  
Fraktálok 193
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Egykristályok előállítása 198
Mérjük meg a fény hullámhosszát 202
Kísérletek a redoxi-típusú kémiai változások jobb megismerésére 206
Info labor 209
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Kémia 211
Fizika 214
Informatika 216

1993-1994

Tartalomjegyzék
Előszó 3
   
ISMERD MEG  
A lézer 3
Színek, színes anyagok, színezékek 7
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
90 éve született Neumann János 9
Dr. Victor Marian 12
A vegyi képletek rövid története 13
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A vízfolyás egyszerű modellje 17
Otthoni kísérletek 19
Sav-bázis kimutatása indikátorral 21
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 23
Kémia 24
Informatika 25
Véglegesítő vizsga tételek 25
Egyetemi felvételi–1993 26
Vermes Miklós–fizikaverseny 28
Nemes Tihamér Számítástechnikai verseny 30
   
HÍRADÓ  
Bolyai Nyári Akadémia 33
Nemes Tihamér Számítástechnikai verseny 34
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
A lézer 39
Színek, színes anyagok, színezékek 44
Román vírusexport 47
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
90 éve született Neumann János 50
Hogyan írtak a magyarok régen "kémiául"? 55
   
TUDOD–E?  
Korona nélkül 58
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 62
Kémia 63
Informatika 63
Nemes Tihamér Számítástechnikai verseny 64
Egyetemi felvételi–1993 66
Megoldott feladatok 67
Tartalomjegyzék
 
ISMERD MEG  
Erőtörvények 75
Ionos vegyületek olvadáspontja 78
Gyorsrendezés 82
Színek, színes anyagok, színezékek 88
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Szent-Györgyi Albert 91
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Igazoljuk Pascal törvényét 93
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 95
Kémia 96
Informatika 98
Nemes Tihamér Számítástechnikai Verseny – feladatkiértékelés 99
   
MEGOLDOTT FELADATOK  
Kémia 101
Informatika 103
   
HÍRADÓ  
Nemes Tihamér Számítástechnikai Verseny – 1993-94 –eredmények 106
Négy éves az EMT 107
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Régi és új anyagok 111
Lézertípusok 115
Egy érdekes analógia 122
Számoljunk a megfelelő pontossággal 126
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Az atomelmélet történetéből 131
   
TUDOD-E?  
Áramkörök rezonanciája 133
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Hőmérők készítése 135
Mérjük meg a légköri nyomást! 136
Megjegyzések két módszerhez 137
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 139
Kémia 141
Informatika 142
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
A lézerek alkalmazásai 147
Régi és új anyagok 153
Töltögetés és kannibálok 155
Színek, színes anyagok, színezékek 160
Beillesztéses rendezés 165
Az elektron, az atomok építőköve 170
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
150 éve született Puskás Tivadar 173
Hell Miksa, a magyar csillagászat elindítója 175
   
TUDOD-E?  
Fénysugár kilépésének feltétele a prizmából 176
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Mérjük meg a levegő sűrűségét 179
Egyszerű elektromosságtani kísérletek 181
A jódóra 182
Informatikalabor 184
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika 186
Kémia 190
Informatika 192
   
MEGOLDOTT FELADATOK  
Kémia 194
Informatika 196
Híradó 198

1992

Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
A folyadékkristály állapot 3
A magyar kémiai szaknyelv történetéből 6
Bontja, vagy nem bontja a vizet 8
Algoritmusok 10
A vírusokról 13
   
TUDOD-E?  
Amikor egy "sikertelen" kísérlet nagy sikerré válik 15
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Dr. László Tihamér 16
Régi kísérleti eszközök 18
Erdélyi Alkimisták 19
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Porábrás időmérő 22
Tudod-e hogy miért? 24
Érdekes kísérletek 27
Folyadékok törésmutatójának meghatározása 29
A kálcium-karbonát tulajdonságainak szemléltetése 32
A benzaldehid oxidálása benzoesavvá 32
   
HOBBY  
Fotózzunk! 35
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 36
Kémia 38
   
KATEDRA  
A fizika tanítása 40
Segédkönyvek a kémiatanításához 44
   
HÍRADÓ  
Kovásznai Nyári Egyetem 45
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
A folyadékkristály állapot 51
Újra korszerű a pH fogalom 57
Milyen standardokkal bővítheted ismereteidet 59
Vírusprogramok 62
Vírusnaptár a számítógép tesztelésére 64
   
TUDOD-E?  
Milyen lesz a csernavodai atomerőmű? 67
Tudod-e milyen nagy az Avogadro szám? 69
Hogy a Teknőc tudjon rajzolni 70
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Ki a "Magyar Fauszt"? 72
Ismerjük meg Vargha László nevét 74
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A rezgő folyadéksugárhoz 76
Mitől függ a rezgés frekvenciája? 77
A hang terjedési sebességének meghatározása fémekben 78
Érdekes kísérletek 79
   
HOBBY  
Milyen legyen az iskolai fotólaboratórium 81
Ismered-e a fényképezőgép kezelését? 81
   
KATEDRA  
A gyermeki gondolkodás titkos útjai, azaz gyenge memória 83
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Megoldott feladatok 84
Kitűzött feladatok 85
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 88
Kémia 89
Informatika 92
   
HÍRADÓ  
Erdélyi diákok a debreceni Fizikus-napokon 93
Vissza Kommandó 91' re 94
Tartalomjegyzék
Kovásznai Nyári Egyetem – 1992 99
   
ISMERD MEG  
A digitális elektronikáról 101
Vírusprogramok M 104
Szerves vegyületek sztereokémiája 109
Színek, színes anyagok, színezékek 120
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Abt Antal 123
A görögtűztől a rakétáig 124
   
TUDOD-E?  
A Doppler effektus 128
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A fizikaóra tervezése kísérletekkel 131
Elektrosztatikai kísérletek 137
Radonhálózat; sugárzásvédelem középfokon 138
Atimsók 141
A harmadik szénmódosulat papírmodellen 142
Kémiai kísérletek 143
   
HOBBI  
Fotózzunk! 145
   
KATEDRA  
A fizikatanítás műhelyéből 146
Beszélgetés Tellmann Jenővel 147
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Fizika feladatok 148
Kémia feladatok 150
Informatika feladatok 152
   
KORÁBBAN KÖZÖLT FELADATOK MEGOLDÁSA  
Kémia 155
Informatika 156
   
EGYETEMI FELVÉTELI  
Fizika I. 157
Fizika II 158
Kémia 159
   
HÍRADÓ  
Beszámoló a Vermes Miklós fizikaversenyről 160
Komandó '92 162

1991

Tartalomjegyzék
Dr. Selinger Sándor: A FIRKA margójára 3
Dr. Zsakó János: Beköszöntő 4
   
ISMERD MEG  
Dr. Puskás Ferenc: A szupravezetés 5
Jodál Endre: Számítástechnikai kislexikon 11
Kása Zoltán: Algoritmusok 14
Balázs Márton: Számítógépes grafika 20
   
TUDOD-E?  
C vitaminból hasznos többlet az emberi szervezetben 23
Légköri nyomáson keletkezhet-e gyémánt? 24
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Dr. Heinrich László 25
Hints Miklós, Lőwy Dániel: Bárók Dániel balszerencséje 26
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Kovács Zoltán: Régmúlt idők kísérleteiből 29
Kovács Zoltán: Kísérletezzünk! 31
Rácz Csaba, Virágh Károly: A tioszulfát dicsérete 34
   
HOBBY  
Fotózzunk! 35
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Dr. Máthé Enikő: Hogyan oldjuk meg a kémia feladatokat 36
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 42
Kémia 45
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Dr. Karácsony János: Amit jó, ha tudunk a plazmáról 51
Jodál Endre: Számítástechnikai kislexikon 59
Kása Zoltán: Algoritmusok 61
Farkas Tivadar: Vegyszerek a mezőgazdaságban 65
   
TUDOD-E?  
Már a levegővel is baj lenne? 66
Illatérzékelő-berendezés 68
Mérges gázok veszélyeztető adagjának mérése 68
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Gyulai Zoltán 69
Dr. Máthe Enikő: Kétszáz éve halt meg Born Ignác 70
Hints Miklós, Lőwy Dániel: Mennyiben magyar a "svéd gyufa", avagy mit talált fel Irinyi János? 71
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Kovács Zoltán: Régmúlt idők kísérleteiből 74
Dr. Puskás Ferenc: Szórólencse fókusztávolságának mérése egyszerű eljárással 76
Kovács Zoltán: Kísérletezzünk! 77
Dr. Bartos E. István, Bartos E. Zsolt: Számítógépes mérőrendszer 79
Virágh Károly: A tioszulfát dicsérete 83
   
HOBBY  
Fotózzunk! 84
   
FELADATMEGOLDÓK ROVATA  
Hogyan oldjuk meg a feladatokat 86
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 87
Kémia 88
Informatika 91
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Gabos Zoltán: Fizikus szemmel a szimmetriáról 97
Jodál Endre: Számítástechnikai kislexikon 102
Dr. Kása Zoltán: Algoritmusok 106
Lőwy Dániel: Az ékírásos üvegrecepttől a kaméleonszemüveglencséig és a fényszabályozó ablakig 110
   
TUDOD-E?  
Az elemi szén is tartogat még számunkra titkokat 116
Compuscripts 116
Számítógépes szakfolyóirat olvasás 117
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Gábos Zoltán: Teofil T. Vescan 118
Kovács Zoltán: Vendégünk volt Marx György .. 120
Kolozsvári interjú Dr. Marx György fizikussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárával, a Magyar tudományos Akadémia tagjával. Kérdez: Kovács Zoltán 121
Fahidy Tamás Zoltán és a századvég elektrokémiája 123
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
A fizikatörténet kísérleteiből 124
Kovács Zoltán: Kísérletezzünk 125
Dr. Puskás Ferenc – Buksa Emil: Elektromos permittivitás (dielektromos állandó) mérése – sztatikus módszerrel 129
Virágh Károly: A tioszulfát dicsérete Komplexképződési folyamatok 131
   
HOBBY  
Imecs Zoltán: Fotózzunk! 133
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 135
Kémia 137
Informatika 139
Tartalomjegyzék
ISMERD MEG  
Dr. Gábos Zoltán: Fizikus szemmel a szimmetriáról (II) 145
Balázs Márton: Számítógépes grafika 150
Jodál Endre: Számítástechnikai kislexikon 153
Dr. Kása Zoltán: Algoritmusok 156
Gyenge Előd: A kémiai egyensúlyról 158
   
ARCKÉPCSARNOK, TUDOMÁNYOK TÖRTÉNETE  
Dippong Károly: Kétszáz éve született Michael Faraday 165
Dr. Selinger Sándor: 100 éves az Eötvös Loránd Fizikai Társaság 167
Dr. Máthé Enikő: Ilosvay Lajos 168
Lőwy Dániel: A galvánelem útja a béka izomrángásaitól a mesterséges" szívverésig 168
   
KÍSÉRLET, LABOR, MŰHELY  
Kovács Zoltán: A fizikatörténet kísérleteiből 172
Kovács Zoltán: Kísérletezzünk 174
Kovács Zoltán: Hangsebesség meghatározása rezonanciával 177
Virágh Károly: A tioszulfát dicsérete 179
   
HOBBY  
Imecs Zoltán: Fotózzunk! 180
   
MEGOLDANDÓ FELADATOK  
Fizika 182
Kémia 184
Informatika 187
   
HÍRADÓ  
Diákjaink részvétele Nemzetközi Versenyeken 188