Öveges József - Vermes Miklós Fizikaverseny
III. forduló, országos döntő
- beszámoló –
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, 2024. április 12-14. között szervezte meg az Öveges József - Vermes Miklós Fizikaverseny országos döntőjét, amely az Oktatási Minisztérium által támogatott tanulmányi versenyek közé tartozik. A verseny a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban zajlott 57 VII-XI. osztályos diák részvételével. A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Elekes Zsolt iskolalelkész, Dr. Kovács Zoltán a Versenyszervező Bizottság elnöke, valamint Herczeg Ágnes fizikatanár, a VB tagja köszöntötték az egybegyűlteket és ismertették a verseny programját. Rövid útbaigazítás után kezdetét vette a diákok írásbeli megmérettetése, amely 3 órát tartott.
Az írásbeli befejezése után, a diákok városnézésen vettek részt Korodi Alpár történelemtanár vezetésével, majd a közös ebéd elfogyasztása következett az iskola étkezdéjében.
Délután érdekes előadást hallhattak Dr. Lázár Zsolt tanár úr előadásában a Véletlen, valószínűség, információ címmel.
A versenyen jelen lévő, a diákokat felkészítő és elkísérő szaktanárok a dolgozatokat javították ki a délután folyamán.
A verseny programját ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás zárt. A díjak kiosztása előtt egy tartalmas kultúrműsor keretében Somogyi Hunor Botond IX. osztályos tanuló zongorázott, aki versnyzőként is megmérettette magát a versenyen.
Dr. Kovács Zoltán, a Versenyszervező Bizottság elnöke értékelte a versenyt, majd Herczeg Ágnes tanárnővel közösen átadták a díjakat.
Díjazottak:
VII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)
I. díj – Papp Mátyás, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díj – Varga Vivien, Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda, felkészítő tanára: Bőjte Mária;
III. díj – Tamás Ádám, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin;
dicséret – Varga Zsolt, Zilahi Református Wesselényi Kollégium, felkészítő tanára Kovács Nikoletta;
dicséret – Airizer Elvira, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin
VIII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)
I. díj – Gombos Domokos, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díj – Varga Vivien, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
III. díj – János Gergő-Krisztián, Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda, felkészítő tanára: Bőjte Mária;
dicséret – Kocsis Botond, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Kozma Tamás;
dicséret – Kalló Lea, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta
IX. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj – Kiss Csongor, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanára: Csillag Péter;
II. díj – Nagy Péter, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;
III. díj – Kasler Edgár Gábriel, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Déva, felkészítő tanára: Tófalvi Emese Ildikó;
dicséret – Tordai Ágnes-Eszter, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;
dicséret – Pálosi Adél-Bernadett, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Kozma Tamás
X. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj – Gevald Dániel Mátyás, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díj – Lokodi Bence, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;
III. díj – Kanabé Áron, Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely, felkészítő tanára: Csák László;
dicséret – Orbán Dávid, Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó, felkészítő tanára: Szőke-Györke Emese;
dicséret – Tordai O. Krisztián, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, felkészítő tanára: Székely Zoltán
XI. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj – Lóga Patrik, Silvania Főgimnázium, Zilah, felkészítő tanára: Faluvégi Ervin Zoltán;
II. díj – Bencze Mátyás, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, felkészítő tanára: Székely Zoltán;
III. díj – Țepuc Tünde, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, felkészítő tanára: Péli Bálint;
dicséret – Szenkovits Ervin, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
dicséret – Bodor Dávid, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, felkészítő tanára: Péli Bálint
A legjobb eredményeket elért VIII-XI. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi nemzetközi döntőin, melyeket társszervezeteink, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győrben, illetve az Oktogon Sopron Alapítvány Sopronban szervez meg.
Ezúton is köszönetet mondunk a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatóságának és az iskola tanárainak, munkaközösségének, hogy lelkes munkájukkal hozzájárultak a verseny sikeres és zökkenőmentes lebonyolításához, és méltó helyszínt és körülményeket biztosítottak a verseny országos döntőjének, valamint a verseny támogatóinak, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségnek, a Pro János Zsigmond Szövetségnek, az Erdélyi Unitárius Egyháznak, BBTE Fizika Karának, valamint Dr. Kovács Zoltánnak.
Köszönjük a feladatokat beküldő tanárok hozzájárulását, és Dr. Kovács Zoltán tanár úr, a Versenyszervező Bizottság elnökének áldozatos munkáját a feladatlapok összeállításában. Segítségükre a jövőben is számítunk.
A nyertes diákoknak és tanáraiknak ezúton is gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Fülöp Beáta, programszervező