Öveges József - Vermes Miklós Fizikaverseny III. forduló, országos döntő

Öveges József - Vermes Miklós Fizikaverseny
III. forduló, országos döntő
- beszámoló –

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, 2024. április 12-14. között szervezte meg az Öveges József - Vermes Miklós Fizikaverseny országos döntőjét, amely az Oktatási Minisztérium által támogatott tanulmányi versenyek közé tartozik. A verseny a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban zajlott 57 VII-XI. osztályos diák részvételével. A verseny ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Elekes Zsolt iskolalelkész, Dr. Kovács Zoltán a Versenyszervező Bizottság elnöke, valamint Herczeg Ágnes fizikatanár, a VB tagja köszöntötték az egybegyűlteket és ismertették a verseny programját. Rövid útbaigazítás után kezdetét vette a diákok írásbeli megmérettetése, amely 3 órát tartott.

1

            Az írásbeli befejezése után, a diákok városnézésen vettek részt Korodi Alpár történelemtanár vezetésével, majd a közös ebéd elfogyasztása következett az iskola étkezdéjében.
Délután érdekes előadást hallhattak Dr. Lázár Zsolt tanár úr előadásában a Véletlen, valószínűség, információ címmel.

2

            A versenyen jelen lévő, a diákokat felkészítő és elkísérő szaktanárok a dolgozatokat javították ki a délután folyamán.
A verseny programját ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás zárt. A díjak kiosztása előtt egy tartalmas kultúrműsor keretében Somogyi Hunor Botond IX. osztályos tanuló zongorázott, aki versnyzőként is megmérettette magát a versenyen.
Dr. Kovács Zoltán, a Versenyszervező Bizottság elnöke értékelte a versenyt, majd Herczeg Ágnes tanárnővel közösen átadták a díjakat.

3

Díjazottak:
VII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)

I. díj – Papp Mátyás, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díj – Varga Vivien, Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda, felkészítő tanára: Bőjte Mária;
III. díj – Tamás Ádám, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin;
dicséret – Varga Zsolt, Zilahi Református Wesselényi  Kollégium, felkészítő tanára Kovács Nikoletta;
dicséret – Airizer Elvira, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Pisak-Lukáts Katalin

VIII. osztály (Öveges József Fizikaverseny)
I. díjGombos Domokos, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díjVarga Vivien, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
III. díjJános Gergő-Krisztián, Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda, felkészítő tanára: Bőjte Mária;

dicséret –  Kocsis Botond, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Kozma Tamás;
dicséretKalló Lea, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta

IX. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díjKiss Csongor, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanára: Csillag Péter;

II. díjNagy Péter, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;
III. díjKasler Edgár Gábriel, Téglás Gábor Elméleti Líceum, Déva, felkészítő tanára: Tófalvi Emese Ildikó;
dicséretTordai Ágnes-Eszter, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;
dicséretPálosi Adél-Bernadett, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Kozma Tamás

X. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díj
Gevald Dániel Mátyás, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
II. díjLokodi Bence, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanára: Szász Ágota Judit;

III. díjKanabé Áron, Nagy Mózes Főgimnázium, Kézdivásárhely, felkészítő tanára: Csák László;
dicséretOrbán Dávid, Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó, felkészítő tanára: Szőke-Györke Emese;
dicséret Tordai O. Krisztián, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, felkészítő tanára: Székely Zoltán

XI. osztály (Vermes Miklós Fizikaverseny)
I. díjLóga Patrik, Silvania Főgimnázium, Zilah, felkészítő tanára: Faluvégi Ervin Zoltán;

II. díjBencze Mátyás, Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, felkészítő tanára: Székely Zoltán;
III. díjȚepuc Tünde, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, felkészítő tanára: Péli Bálint;
dicséret Szenkovits Ervin, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára: Popa Márta;
dicséretBodor Dávid, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, felkészítő tanára: Péli Bálint

    A legjobb eredményeket elért VIII-XI. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi nemzetközi döntőin, melyeket társszervezeteink, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győrben, illetve az Oktogon Sopron Alapítvány Sopronban szervez meg.

            Ezúton is köszönetet mondunk a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatóságának és az iskola tanárainak, munkaközösségének, hogy lelkes munkájukkal hozzájárultak a verseny sikeres és zökkenőmentes lebonyolításához, és méltó helyszínt és körülményeket biztosítottak a verseny országos döntőjének, valamint a verseny támogatóinak, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségnek, a Pro János Zsigmond Szövetségnek, az Erdélyi Unitárius Egyháznak, BBTE Fizika Karának, valamint Dr. Kovács Zoltánnak.

               Köszönjük a feladatokat beküldő tanárok hozzájárulását, és Dr. Kovács Zoltán tanár úr, a Versenyszervező Bizottság elnökének áldozatos munkáját a feladatlapok összeállításában. Segítségükre a jövőben is számítunk.

               A nyertes diákoknak és tanáraiknak ezúton is gratulálunk és további sikereket kívánunk!
 

                                                                                                                                                    Fülöp Beáta, programszervező