XXXII. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntője

Beszámoló

Győr, 2022. május 20-22.

 

Az erdélyi csapat négy nyolcadikos diákkal képviseltette magát: Csete Borbála, Géváld Dániel, Juhász Aba és Sándor Boldizsár.

Bár pénteken korán indultunk, a forgalom miatt 10 óra alatt érkeztünk meg Győrbe. A Kazinczy Ferenc Gimnázium látta vendégül a diákokat és kísérő tanáraikat. A megnyitóra nem értünk el, de gyors ebédelést követően bekapcsolódtunk a felkínált programba: várost néztünk, majd vacsora után fizikai kísérletek bemutatásán vettünk részt. Härtlein Károly és Tóth Pál tanár urak a fizika különböző ágazatait szemléltető kísérleteit láthattuk. Nem mindegy, hogy a forralt víz és a cseppfolyós nitrogén milyen sorrendben találkozik egymással. Láthattuk, hallhattuk, ahogyan a Tesla-tekercs által indukált szikra az elektromos gitár húrjait megszólaltatja.

Szombaton korai reggeli után kezdődött a verseny első része. Délelőtt több, mint három órás kísérletelemzés, feladatmegoldás és multiméter használásával levont következtések, számítások összegzése volt a feladat.

Eközben, mint kísérő tanár, részt vettem a fizikatanárok, kísérő pedagógusok megbeszélésén, ahol a verseny szervezési gondjairól (nem elismert verseny!), tehetséggondozásról, az anyaország oktatásügyi helyzetéről esett szó.

Ebéd után máris folytatódott a verseny. Ebben a második részben tesztkérdések szerepeltek, valamint fizikatörténeti kérdésekre kellett kidolgozott választ adni.

A Széchenyi István Egyetem Mobilis Centrumába gyalogoltunk, ahol újra kísérleti előadást láthattunk. Itt az elektromosságé volt a főszerep, a nagyfeszültségű kisülésre, a villámlásra láthattunk érdekes kísérleteket. Látványos volt a 9000 Volt erejével létrejött Jákob létráján az ívkisülés. Megtekinthettük az ott kiállított fizikai modelleket, főleg az autóval kapcsolatos szerkezeteket (elekromotor, szivattyú, ventillátor, felfüggesztés, szimulátorok, mágneses lebegtetés, interaktív homokozó).

Vacsora után elsétáltunk a Révai Miklós Gimnáziumba, ahol Sebestyén Zoltán fizikatanár Öveges József szellemében összeállított kísérleteit nézhettük, tapasztalhattuk meg. Legnagyobb élmény a füstgyűrű és a rakétaindítás volt.

Minden tevékenységen részt vettünk, így eléggé elfáradtunk.

Vasárnap reggeli után csomagostól indultunk a Városháza dísztermében tartott díjkiosztóra. Ünnepélyes hangvételű előadók értékes tanácsokkal látták el az ott ülő fizikát szerető diákokat.

Az 1-3. helyezések kiosztása után Juhász Aba a “kísérletelemző feladat” megoldásáért különdíjban részesült, majd “a legeredményesebb határon túli versenyző” különdíját vehette át. Popa Márta felkészítő tanárát szintén díjjal méltatták.

6

Sofőrünk Ostrovschi Felix Rudolf (President Tour) szolgálatkész, kedves ember, aki valamikor történelem tanár volt, most a városi könyvtárban dolgozik és mellékállásban sofőrködik.

Köszönjük szépen, hogy részt vehettünk a versenyen, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak különösen azt, hogy ilyen körülmények között utazhattunk.

Nincs jobb, mint amikor négy azonos érdekeltségű, egymást értő, jó humorú diák együtt tölt el egy májusi hétvégét Győrben!

 

Jakabházi Annamária,
kísérő tanár