Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Gépészeti Szakosztálya 2022. április 21–24. között Székelyudvarhelyen szervezte a XXX., jubileumi Nemzetközi Gépészeti Konferenciát, mely teret nyújtott a résztvevők kutatási eredményeinek bemutatása mellett a találkozásnak, ismerkedésnek és hálózat-építésnek, az ismeretek átadásának, barátságok megteremtésének és megerősítésének. A konferenciának a több mint 4 évszázados múltra visszatekintő, és a székelység talán legnagyobb írójának nevét viselő, Tamási Áron Gimnázium adott otthont.
A 2022-es OGÉT-en 129 külföldi és hazai szakember vett részt. A résztvevők csütörtökön érkeztek a konferencia helyszínére, majd azt követően pénteken egy egész napos kiránduláson vettek részt.
A kirándulás első megállója Szejke volt, a Székely kapuk alatt felsétálva Orbán Balázs sírját látogattuk meg, ahol Kápolnási Zsolt történelemtanár izgalmas és szórakoztató előadásával ismertette Orbán Balázs életét és munkásságát. Ezt követően útunk a Mini Erdély Parkba vezetett, ahol több mint 90 erdélyi történelmi épület és középkori vár makettjét csodálhatták meg a résztvevők. Ebéd előtt Segesvár történelmi központját látogattuk meg, ahol megcsodáltuk a 14. században épült Óratornyot, majd felmásztunk a 172 fokból álló fedett Diáklépcsőn, ahonnan utunk a Várhegy legmagasabb pontjára vezetett, ahol az Erdély gótikus építészetének egyik műve, az evangélikus templom áll. A szászok Bergkirchének, azaz hegyi templomnak nevezik. A várban tett sétánk és az ebéd elfogyasztása után tovább folytattuk utunkat az Agyagfalvi múzeumba. Az emlékház az agyagfalvi nemzeti gyűlést, illetve a székely katonaságot és vitézséget mutatja be, korabeli dokumentumok segítségével, valamint egy állandó kiállításnak is otthont ad, amely az 1848-ban történt eseményeket ismerteti a látogatókkal. Kirándulásunk utolsó célpontja a székelyderzsi unitárius templom volt, amely Székelyföld egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke. A templom történetét Demeter Sándor Lóránd lelkész ismertette.
A konferencia szombaton Dr. Barabás István, az OGÉT konferencia és az EMT Gépészeti Szakosztály elnökének ünnepélyes megnyitójával kezdődött, aki infografikákon bemutatta a konferencia fejlődését az elmúlt 32 év alatt, rámutatva a célkitűzések dinamikus változására és megköszönve a résztvevőknek, hogy kitartottak a konferencia mellett ennyi időn át. Elhangzott, hogy az OGÉT 3590 résztvételt számolhat az eltelt 30 kiadás alatt, ami átlagban 120 fős konferenciákat jelent. Ezalatt a konferencia kiadványaiban 2155 publikáció került közlésre, ami a 2020-as kiadástól már az interneten is elérhető.
(https://ojs.emt.ro/oget/issue/archive).
Szerves része az OGÉT-nek a kirándulás, ezért ez sem maradhatott ki a statisztikákból. Az OGÉT résztvevői több mint 100 nevezetes erdélyi helyet látogattak meg, beutazva közel 4500 km-t.
Ami a konferencia helyszíneket illeti, a szervezők igyekeztek elvinni az OGÉT-et Erdély minden régiójába, ahol megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre egy ilyen kaliberű rendezvény megszervezésére. A szervezők fontos feladatuknak tekintik, hogy mindent megtegyenek a fehér foltok lefedéséért.
Konferenciahelyszínek
Ezt követően az EMT elnöke, Dr. Köllő Gábor üdvözölte a jelenlevőket, méltatva a konferencia múltját és további sikereket kívánt a résztvevőknek és szervezőknek. Az elnök úr rámutatott az 1990 óta működő EMT szerepére a magyarországi és romániai magyar anyanyelvű műszaki képzettségű szakemberek együttműködésének elősegítésében.
A továbbiakban köszöntötte a konferenciát Péter Péter, a Matplast Rt. vezérigazgatója, aki részt vett az első OGÉT-en is 1990-ben. Beszédében a vezérigazgató úr üdvözölte a konferenciát, hangsúlyozta a mérnöki munka fontosságát az értékteremtés folyamatában és visszaemlékezett az OGÉT kezdeti időszakára.
Ezt követően a résztevők egy perces néma felállással rótták le kegyeletüket az OGÉT és az EMT elhunyt résztvevői és személyiségei iránt.
Ezt követően négy érdekes és színvonalas plenáris előadás hangzott el kiváló előadóktól. Elsőként Óváriné Dr. Balajti Zsuzsanna, a Miskolci Egyetem docense tartotta meg a Helikoid hajtópárok axoidjainak vizsgálata a továbbfejlesztett konstruktív geometriai modellben című előadását, majd Dr. habil Ábrahám György a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem MOGI Tanszékének professzora a Milyen színt érzékel az emberi szem tritos receptora? című előadását követhettük figyelemmel.
Rövid szünet után folytatódtak a plenáris előadások. Dr. Tóth-Nagy Csaba, a Széchenyi István Egyetem docensének az Életciklus analízis a tribológia szempontjából- Globális gondolkodás lokális döntésekben című előadásával. Végezetül pedig Dr. Máté Márton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense A kettős burkolás elve a burkoló felületek kinematikailag pontos definíciójához című prezentációját követhettük nyomon.
A délelőtti ülést követően 100 dolgozat bemutatására került sor, hat párhuzamos szekcióban, általános gépészet, anyagtudomány és technológia, járműgépészet, műszaki logisztika, géptervezés, gyártástudomány és technológia témakörökben. A szerzők között ott voltak a konferencia veteránjai, akik értékes előadásaikkal járultak hozzá a konferencia magas színvonalának megőrzéséhez, azonban arányában a fiatal generáció részvétele dominálta a konferenciát, akik érdekes és szakszerű előadásaikkal keltették fel a hallgatóság figyelmét.
Végül egy díszvacsorával zárult az esemény, amely ismételten alkalmat adott ismerkedésre, társalgásra, barátkozásra és jövőtervezésre és nem utolsó sorban a Dr. Csibi Vencel-József Főgépész-díjak átadására. A díjat olyan szakemberek kapták, akik a Gépészeti Szakosztály tevékenységét támogatták. Főgépész díjban részesült az idei évben Dr. Poós Tibor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem docense, valamint Dr. Vincze-Pap Sándor, a JÁFI-AUTÓKUT Mérnöki Kft. képviselője.
A benyújtott előadások anyagaiból megszerkesztett konferencia kötet az Open Journal System platformon létrehozott EMT oldalon található (ISSN 2668-9685, ISSN-L 2068-1267), melyet Google Tudós is megjelenít mindenki számára szabadon elérhető a https://ojs.emt.ro/index.php/ogetcímen. Ezúton is köszönjük a lektorok és a szekcióvezetők munkáját, akik nagyon sokat segítettek, hogy a konferencia megtarthassa magas szakmai színvonalát.
A résztvevők megerősítettek abban, hogy egy újabb eredményes gépészeti konferenciát sikerült lebonyolítani, értékes előadásokkal, jövőt tervező szakmai beszélgetésekkel és érdekes helyismereti kirándulással.
Mindenkit szeretettel és barátsággal visszavárunk 2023-ban a XXXI. Nemzetközi Gépészeti Konferenciára!
Dr. Barabás István
az OGÉT konferencia elnöke
Mészáros Cyntia
programszervező