XXVII. Nemzetközi Építéstudományi Konferencia

Beszámoló a XXVII. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciáról

 

Az EMT Építéstudományi Szakosztálya 2023. június 8–11. között 27. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. Idén négy országból – Románia, Magyarország, Szlovákia, Svájc – mintegy 90 résztvevő érkezett, akik a megszokott, kellemes és szakmailag hasznos konferencián vehettek részt. 

Csütörtökön kellemes hangulatú grill partival fogadtuk a konferenciára érkező vendégeinket, a Jakab Antal Ház kertjében felállított sátorban.

A résztvevők pénteken egész napos kiránduláson vehettek részt idegenvezető kíséretében. A kirándulás első megállója a csíkszeredai Mikó-vár volt, ahol részletesen hallhattunk a vár történetéről, mely idén 400 éves. Megtekintettük a Vártörténeti kiállítást, mely a Kutas-terem és a Konyha helyiségein, az ott talált tárgyakon, valamint a korabeli fegyvergyűjteményen keresztül ismerteti meg a látogatóval az épület négy évszázadát. A kiállítás megtekintése után hosszú buszozást követően az Úzvölgyébe érkeztünk, ahol lenyűgözően szép havasi legelőket és havasi tanyákat láttunk. A látványt senki nem tudja szebben megfogalmazni, mint Orbán Balázs tette: “Az Úz vidéke vadregényes havasi táj, mindenfelől magas, meredek fenyves nőtte; itt-ott szép sziklaszálakkal ékes havasok kertelik be a folyam szűkre szabott völgyét, hol csakis a zajongva rohanó pataknak és az útnak marad fösvényen kimért hely”.

Az Úzvölgyébe érkezve megtekintettük a haditemetőt, majd az ebédhez siettünk, ahol Gergely András, az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke és kollégái vártak bennünket krumpli-, illetve babgulyással. Egy élmény volt elfogyasztani a finom ebédet abban a gyönyőrű fenyvesekkel körülvett környezetben.

Ebéd után a Gyimesek felé vettük utunkat. Gyimesbükkbe érkezve megtekintettük az egykori vámház és vesztegzár épületeinek romjait, a Kontumáci kápolnát, felmászhattunk a kálvária legmagasabb pontjára, ahonnan megcsodálhattuk az egész gyönyőrű Gyimesi-szorost.

 

 

Szombaton a konferencia Dr. Köllő Gábor ünnepélyes megnyitójával és a résztvevők köszöntésével kezdődött. Ezt követően 5 színvonalas plenáris előadást hallgathattak meg a résztvevők, kiváló előadóktól.

 

 

Elsőként Dr. Kontra Jenő a BME Építőmérnöki Karának professzora tartott előadást A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara tevékenysége címmel, ezt követte Dezső Zsigmond, a Hydrastat Kft. munkatársának előadása Koncepcionális tervezés az építőmérnöki gyakorlatban címmel. A harmadik előadó Szabó Kálmán Zsombor volt, a Maros Vízügyi Igazgatóság munkatársa, aki a Maros vízügyi igazgatóság a fenntartható fejlődés irányába címmel tartott előadást. Őt követte Völgyi István előadása, a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékéről, A törökországi földrengés a mérnök szemével címmel, majd Bálint Károly, a Plan 31 cég munkatársának előadása zárta a plenáris előadások sorát A nagyszebeni stadion újraépítése - Mérnöki kihívások címmel.

 

A délelőtti plenáris ülést követően, délután 32 előadás bemutatására került sor, két párhuzamos szekcióban az alábbi témák köré csoportosulva: vasútépítés, útépítés, építéstechnológia, építésszervezés, környezetkímélő közlekedési rendszerek, fenntartható városi mobilitás, hídépítés, régi épületek, alagúttervezés, alagútépítés, épületgépészet, építészet, acélszerkezetek, vasbetonszerkezetek.

A beküldött előadások anyagaiból megszerkesztett konferencia kötet az Open Journal System platformon létrehozott EMT oldalon található (ISSN 2668-9685, ISSN-L 2068-1267), melyet Google Scholar is megjelenít, és mindenki számára szabadon elérhető a https://ojs.emt.ro/index.php/epko címen.

 

 

A konferenciát jó hangulatú díszvacsora zárta, amely szintén kiváló alkalom volt a kapcsolatok elmélyítésére és új barátságok köttetésére.

Mindenkit szeretettel és barátsággal visszavárunk 2024-ben is a XXVIII. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciára.

 

Dr. Köllő Gábor
az EMT elnöke
az ÉPKO konferencia elnöke

Fülöp Beáta, programszervező