XXIII. Földmérő Találkozó ​​​​​​​– beszámoló

Az EMT Földmérő Szakosztálya által szervezett XXIII. FÖLDMÉRŐ TALÁLKOZÓT 2022. szeptember 15-18. között Besztercén, tartottuk. Rendezvényünk központi székhelye az ARANY KORONA SZÁLLÓ (Hotel COROANA DE AUR) volt. Ezzel a már hagyományossá vállt találkozóink színhelyeinek sora új, szórványvidéki várossal, Besztercével gazdagodott. Megelégedéssel és örömmel jelentem ki, hogy ez alkalommal is egy sikeres, a résztvevők által is elismert rendezvényen vehettünk részt. Találkozónkat az év eleje óta kialakult és a Kárpát- medencét is komolyan veszélyeztető ingatag katonai, gazdasági és politikai körülményeket figyelembe véve, elszántan és bizakodóan szerveztük meg, a résztvevők véleménye szerint sikeresen. A mai értelmezésű Erdély különböző régióiban eddig sikeresen megtartott 23 szakmai találkozónk meghatározó eredményeként létrehoztuk az anyaországi és erdélyi magyar földmérők négy dimenziós közösségi terét. E közösségi terünk dimenzióit a nemzeti, szakmai összetartozásunk, közösségépítési törekvéseink, a honismeret, a tudományosság és a szórakozás alkotják. E négy dimenzió összetevőinek különböző arányait megtaláltuk találkozónk eseményei során.

Találkozónk a csütörtöki, szeptember 15-ei érkezéssel, egymás köszöntésével és a vacsora alatti baráti beszélgetésekkel kezdődött.

Péntek, szeptember 16-a a nemzeti, szakmai összetartozásunk, közösségépítési törekvéseink, a tudományosság és a szórakozás napja volt. Délelőtt 9 órakor rövid megnyitó beszédemmel elkezdődtek a konferenciánk munkálatai. Felkérésemre Décsei Atilla Lehel Beszterce Megye alprefektusa, Dr. Mihály Szabolcs az MFTTT képviselője és Dr. Csemniczky László a GITA képviselője köszöntötték a konferenciát.

 

f

A köszöntések után rátértünk a nemzeti, szakmai összetartozásunk, közösségépítési törekvéseink konkrét megnyilvánulási elemeinek megélésére. Először az anyaországi Varga Norbert és az erdélyi Tömő László több évtizedes, kitartó, közösségépítő szakmai tevékenységük elismeréseként nekik adományozott MÁRTON GYÁRFÁS EMLÉKPLAKETT hagyományos átadási lépéseit követhették a résztvevők. Az anyaországi Varga Norbert tevékenységének méltatását és az MFTTT vezetőségi határozatának ismertetését Buga László olvasta fel, utána pedig közösen nyújtottuk át Varga Norbertnek az emlékplakettet és az adományozási okiratot, jó egészséget és további sikeres együttműködést kívántunk számára. Az erdélyi Tömő László tevékenységének méltatását Márton Huba olvasta fel, utána ismertettem az EMT elnöksége és a FSZ adományozási határozatát. A kitüntetett egészségi állapota miatt nem jelenhetett meg rendezvényünkön, így az emlékplakettet és az adományozási okiratot lányának, Tömő Rékának adtuk át, gyógyulást és jó egészséget kívánva édesapjának. Az EMT elnöksége és a FSZ harmadik alkalommal adományozta a „TISZTELETBELI EMT TAG” címet, ezúttal Dr. Ádám József, az MFTTT elnöke számára, aki egészségi állapotának kivizsgálása és a megfelelő kezelés megállapítási folyamata miatt nem tudott a rendezvényünkön és az oklevél átadásán részt venni. Dr. Ádám József szakmai tevékenységének méltatását Márton Edit olvasta fel, utána ismertettem az adományozási határozatot. Az előzetes egyeztetések alapján az OKLEVELET Buga László vette át és gondoskodik a célba juttatásról. Az anyaországi Elekes Árpádnak a közösségépítésben kifejtett több évtizedes tevékenységéért ELISMERŐ OKLEVÉL az értékelésünk bizonyítéka. Az oklevelet személyesen adtam át a kitüntetettnek.

Ezután Buga László röviden ismertette az MFTTT által 2022. évben kiadott MAGYAR FÖLDMÉRŐK ARCKÉPCSARNOKA V. szakmai kordokumentumát. Kiemelte, hogy nemzeti és szakmai együvé tartozásunk újabb bizonyítékaként két elhunyt erdélyi magyar földmérő emléke is helyet kapott e szép kivitelezésű kordokumentumban.

Ebben a közösségi dimenziónkban elért sikereinkért a dicséret az anyaországi és erdélyi magyar földmérő kollégáinkat illeti. Sajnos, közösségünk sorai ritkulnak, a nyár folyamán tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket Busics Imre kollégánk, barátunk, együvé tartozásunk állandó zászlóvivője. Emlékéknek egy perces néma felállással adóztunk.

 A tudomány területén a rendezvényünk tudományos konferenciájának témája: Helyünk és lehetőségeink a tudásalapú új digitális megoldások korában. Három problémakört javasoltunk e rendkívül időszerű, szakmánkat alapjaiban érintő kérdés tárgyalására:

      • Szükséges és felhasználható források, lehetőségek: tudás, energia, pénz, képzett munkaerő, hatékony technológiák.
      • Szakmai válaszaink az új feladatok megoldásaira
      • Megvalósított munkáink eredményeinek bemutatása.
f2

E javasolt tematikához kapcsolódott a bejelentett 22 szakelőadás, amelyeket a délelőtti és délutáni két-két szekcióülésen követtünk. A délelőtti két szekcióülés levezető elnökeként sorra kértem fel a tisztelt előadókat előadásaik megtartására. A kávészünet előtt 5, utána pedig 6 a konferenciánk tematikájához konkrétan kapcsolódó érdekes, szakmai előadásokat követtek kitartó figyelemmel a résztvevők. Levezető elnökként megköszöntem az előadók munkáját és a hallgatóság kitartó figyelmét, majd az ebédhez mindenkinek jó étvágyat kívántam. A délutáni két szekcióülés levezető elnöke Dr. Mihály Szabolcs volt, aki a rá jellemző igényességgel sorra értékelte is a kávészünet előtti 6 és az utána sorra kerülő 5 előadást. Az utolsó előadás végén bejelentette a délutáni szekcióülések sikeres befejezését. Ezután a konferencia elnökeként örömmel állapítottam meg az erdélyi magyar földmérők által bejelentett előadások számának kiemelkedő növekedését, növelve tudományos konferenciánk súlyát és színvonalát, amiért köszönetemet fejeztem ki a szerzőknek.

Megemlítettem, hogy konferenciánk tudományos elismertségét az anyaországi Lechner Tudásközpont INGATLANRENDEZŐ FÖLDMÉRŐI MINŐSÍTÉS TOVÁBBKÉPZÉSEK AKKREDITÁCIÓJA során rendezvényünknek megítélt, az anyaországi előadóknak 5 pont, résztvevőknek 3 pont ékesen bizonyítja. Megköszöntem a konferenciánk résztvevőinek a jelenlétet, a bejelentett tudományos előadások szerzőinek az azok összeállítása és bemutatása terén kifejtett nagyra értékelt munkájukat. Ezután a tudományos konferenciánk sikeres munkálatait befejezettnek nyilvánítottam. Felhívtam a figyelmet, hogy az egész napos tudományos erőfeszítéseink után a lazítás szórakozás következik, amire mindenkinek jó kedvet és jó szórakozást kívántam.

A szórakozás terén a hagyományos ünnepi vacsoránk biztosította a komoly, szellemi erőfeszítéseink utáni lazítást szórakozást. A jó hangulat minden feltételét biztosítottuk. A himnuszaink közös éneklése után Dr. Mihály Szabolccsal sorra mondott köszöntéseink és pezsgős koccintásaink után kezdetét vette a jóval éjfél utánig tartó szórakozás.

 

Szombat, szeptember 17-e a honismeret napja volt. A hagyományos szakmai kirándulásunk találkozónk kiemelkedő eseménye volt. Ezúttal alkalmunk volt megismerni történelmünk Beszterce-Naszód megyében található bizonyítékait, emlékeit. A kirándulás bejárt útvonala: Beszterce – Árokalja (Bethlen kastély) – Harina (evangélikus templom) – Tacs –Teke (ebéd) – Paszmos (Teleki kastély) – Beszterce (városnézés) volt. Kissé fáradtan, az esős idő okozta nyomott hangulatban, de új élményekkel és emlékekkel gazdagodva zártuk a napot.

f3

Vasárnap az elköszönés és hazaindulás napja volt.

Találkozónkat értékelve elmondhatjuk, hogy ismét egy sikeres földmérő rendezvényen vettünk részt, ahol konkrét szakmai helyzetismertetéseket és eredményeket bemutató tartalmas előadásokat hallgathattunk, jól sikerült baráti vacsorán szórakoztunk és a szakmai kirándulással egybekötve hasznos napokat töltöttünk együtt (25 anyaországi és 44 erdélyi résztvevő).           Kihasználom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek mindenért, ami elősegítette a XXIII. FÖLDMÉRŐ TALÁLKOZÓ sikeres szervezését és megvalósítását.

 

Dr. Ferencz József

az EMT Földmérő Szakosztályának elnöke