XVI. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

 

XVI. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

https://mernokvagyok.hu/blog/2023/07/10/xvi-tudomany-es-technikatorteneti-konferencia/

 

 

Az 1990-ben Kolozsváron alakult Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Tudománytörténeti Szakosztálya június 29. és július 2. között Nagyszalontán rendezte a XVI. Tudomány- és Technikatörténeti Konferenciáját (TTK). Az idei jól előkészített gazdag program kiváló fórumot teremtett a matematika, a műszaki- és természettudományok, valamint az ipar történetével foglalkozó Kárpát-medencei kutatók számára.

 

Június 30-án hagyományápolással kezdtük a napot, ugyanis a TTK velejárója egy egynapos tanulmányi kőrutazás, ahol Wanek Ferenc erdélyi geológus, tudománytörténész, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) tiszteletbeli tagja révén az érintett helységekhez kötődő ipartörténeti, népi mesterségbeli, építészeti és műszaki- és természet-tudománnyal kapcsolatos nevezetességeket tekinthettük meg. Induláskor mindenki kapott tőle egy negyvenoldalas kéziratot, amelyet tanulmányozva megismerhettük az egyes helyiségnevek magyarázatát is. Tenkén, a református lelkész révén megtekintettük a Természetrajzi Múzeumot, valamint Fodor Ferenc geográfus és Csák Kálmán múzeumalapító emléktábláinál helyeztünk el egy-egy koszorút. Tenke-fürdőn egy jobb sorsra érdemes parkban a gyógyforrás vizét is ízlelgettük. Ezt követően nagy élményt jelentett a Borosjenő renoválás alatt levő várában barangolni. Magyarádon szőlészeti és borászati ismeretekkel gyarapodtunk. Ebéd után Pankotán egy középkori vár- és kolostorrom megmászása következett. Emlékeztünk Heitelné Móré Zsuzsa építészet-történészre, és Mikó Béla bánya- és kohómérnökre, szakíróra, a fizika tantárgy első magyar nyelvű oktatójára. Majd Csigérszőlős építészeti műemlékét, a „törökök-hídját” sem lehetett kihagyni. A Kisjenővel egybeépült Erdőhegy református templom falánál Balogh Ernő geológus és Kerekes Ferenc matematikus, kémikus, tanár, akadémikus emléktábláinak a koszorúzása következett. Tamáshidán a műemlék gőzmalom mellett egy Árpád-kori romtemplom ejtett ámulatba bennünket. Megtudtuk, hogy Illye nevezetessége a Miskolczy-kastély. Nagyszalontára visszaérkezve Arany János, Bocskai István és Kulin György szobrának megkoszorúzásával zártuk az emlékezetes kirándulást.

 

 

Másnap Nagyszalontán, az Arany János Elméleti Líceum előadótermében Kása Zoltán, Oláh-Gál Róbert és Wanek Ferenc EMT szervezők mellett a „külhoni magyarok” képviseletében Holló Csaba, az MMK Elnökség és a Történeti Bizottság tagja, nem mellesleg több mint tíz TTK aktív résztvevője, bíztató szavakkal köszöntötte a közel negyven érdeklődő szakembert.

Mivel a beküldött több mit húsz dolgozat és a helyszínen tartott előadás elektronikus (pdf és/vagy ppt) változata a https://ojs.emt.ro/TTK/issue/view/57 címen olvasható, sőt letölthető, így csak a Történeti Bizottságunk három tagjának dolgozatát, prezentációját emelem ki. Fejér László elnök „A vízügyi szaklapok és könyvek digitalizálása, valamint mérnökök életút-interjúi és azok hozzáférési lehetőségei a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tudástárában” című előadással készült. Holló Csaba idén a „175 éve született báró Eötvös Loránd munkásságának jelentősége kortársai írásainak tükrében” témakört dolgozta fel. Jómagam a „Mérnöki örökségünk népszerűsítése az internet világában” című írással a Mérnöki Kamara történelmi előzményeire; a több mint 20 éve alakult Történeti Bizottságunk működésére; az egy hónap késleltetéssel bárki számára elérhető, sőt letölthető Mérnök Újság (MÚ) (www.mernokvagyok.hu) egyes rovataira; és a www.mmk.hu két „historikus” alkönyvtárára igyekeztem irányítani a hallgatóság figyelmét.

Végül lássuk Kása Zoltán és Oláh-Gál Róbert szervezők „drótpostán” küldött üzenetét: Köszönetünket fejezzük ki minden kedves résztvevőnek, hogy aktív jelenlétével hozzájárult a konferencia sikeréhez. Külön köszönet illeti Fülöp Beátát és Prokop Zoltánt a példás szervezésért. Ugyanakkor megköszönjük Wanek Ferenc minden képzeletet felülmúló hozzájárulását a kirándulás megszervezéséhez és kivitelezéséhez.

 

Sipos László József