Szívügyünk minden magyar innováció
A legnehezebb a gátak áttörése, amit a megszokott
gondolkodási keretekhez való ragaszkodás okoz.
Rockenbauer Antal
Társaságunk, a VALOR HUNGARIAE Zrt. jelenleg a VMV (Vasúti Műszaki Vizsgálóközpont) égisze alatt működik. A 100 százalékban állami tulajdonú társaság azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi és a határon túli magyar innovációkat felkarolja és támogassa azok megvalósítását, sikerre vitelét, bel- és külföldi piacra jutását. Erre a tevékenységre főleg olyankor van szükség, amikor a projektet egyéni feltaláló vagy kisvállalkozás nyújtja be, ugyanis ők – a jelenleg Magyarországon érvényes szabályok szerint – nem pályázóképesek. Nincs meg a feltételként megszabott állomány létszámuk és nem rendelkeznek az utóbbi három évben árbevétellel. Ezeket a projekteket érdemlegesen felkarolhatja a Társaságunk, amelynek jelmondata: Egyetlen magyar innováció se vesszen el! Értelmezésünkben és közelítésünkben a magyar innováció fogalma magában foglalja az anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, valamint a Nyugat-európai és USA-beli magyar innovációkat is.
Többéves tapasztalatunk birtokában elmondhatjuk, hogy az egyéni ötletgazdák és startup vállalkozások hangsúlyosan foglalkoznak a találmány műszaki megoldásával és annak tökéletesítésével, de legtöbbször hiányzik a menedzselő készségük és az üzleti terv elkészítéséhez szükséges szakértelmük, továbbá nem ismerik a szellemi tulajdon oltalmának megszerzéséhez vezető utat. Mentorálásra van szükségük a prototípus elkészítéséhez, illetve a próbagyártás beindításához. Irányítást, együttműködést kérnek a szükséges forrás megszerzéséhez, bankkölcsön vagy pályázatok révén. Amennyiben a találmány magas érettségi szintű, a bel- és külpiaci értékesítésben igényelnek segítséget.
Összegezve, Társaságunk hivatását, szerepköre felöleli (i) az ipari innováció integrátori működést azáltal, hogy megcélozza az innovációs láncok kialakítását; (ii) a folyamatalapú támogatási modell alkalmazását, ami abban áll, hogy a Társaság kijelölt mentorai a találmányok teljes életciklusát követik, a megfelelő minőség biztosítására; és (iii) a GDP-re összpontosító értékelést, ami által azonosíthatók és támogathatók a magyar gazdaság számára legkedvezőbb projektek.
Annak érdekében, hogy a hivatásának megfeleljen, Társaságunk aktívan kutat fel innovációs projekteket egyetemeken és kutatóintézetekben, innovációs rendezvényeken és versenyeken, vagy együttműködő partnerek által, de fogadja a közvetlen megkereséseket is. Ezt támogatják például a honlapunk, LinkedIn oldalunk, a médiaszereplések, valamint a rendszeres fogadó óra bevezetése. Szoros az együttműködés a tulajdonos Innovációs és Technológiai Minisztériummal és más minisztériumokkal, amelyek szintén Társaságunkhoz irányítják az innovációs megkereséseket, projekteket.
A Társasághoz beérkező projekteket a Tudományos osztály veszi át, amelynek munkatársai lefolytatják az előminősítést. Ehhez a projektet iktatják, titoktartási megállapodást kötnek a projektgazdákkal, tisztázzák a jogi hátteret, hiánypótlást kérnek, majd a projektről beszerzik belső és külső szakemberek véleményezését. Ezt követően a projektet belső értékelésre javasolják, amit az úgynevezett Mátrix-bizottság végez. Ez abban áll, hogy a bizottság három tagja öt szempont szerint pontozza a projektet az 1-5 skálán. Felmérik a javasolt projekt újdonságtartalmát, szükséges mivoltát, értettségi fokát, valamint a megvalósíthatóságának forrásigényét és futam idejét. Külön értékelést készít a Külpiaci osztály a projekt hazai ás nemzetközi üzleti lehetőségeiről. Amennyiben a projekt megkapja a lehetséges pontszám több mint felét (50% feletti a pontozást), a Társaság a projektet befogadja, amit levélben tudat a projektgazdákkal. Az alacsony pontszámú projekteket a Társaság lezárja, és „elbocsátó szép üzenetet” küld, azaz a döntést búcsúlevélként közli a projektgazdákkal.
Társaságunk felfele ívelő ismertségét, növekvő népszerűségét és fokozódó munkavégzését számszerűsíti, hogy a 2020. január 1. és 2020. szeptember 15. közötti időszakban a projektjeink száma közel megkétszereződött. Ezzel egyidejűleg a feldolgozott projektek részaránya jelentősen javult, vagyis a projektek feldolgozásának időtartama hozzávetőlegesen az ⅓-ra csökkent. Ez a kétségtelen javulás annak tudható be, hogy a projektek feldolgozása – a módszertanban bevezetett újításoknak és az állomány szakmai felkészültségének köszönhetően – felgyorsult. Az 1. Ábra a Társaságunkhoz beérkezett projektek időbeni növekedését szemlélteti, továbbá a befogadott és lezárt projektek részarányát.
1. ábra
Társaságunkhoz beérkezett projektek számának időbeni növekedése, valamint a befogadott és lezárt projektek részaránya.
A befogadott és lezárt projektek összege nem teszi ki az összes projekt számát; a 6,7% különbséget a feldolgozás alatt levő projektek adják
A látókörünkbe került mintegy 616 projekt közül minden ötödiket befogadtunk (pontosabban a projektek 19,1 %-át), magas innovációs tartalmuk, a műszaki elképzelés megfelelő kidolgozottsága és az ígéretes kereskedelmi potenciáljuknak köszönhetően. A befogadás viszonylag magas részaránynak felel meg. A többi projektet lezártunk, azaz elutasítottunk. Ennek különböző okai vannak: (1) alacsony vagy hiányzó innovációs tartalom, (2) tudományos szempontból elfogadhatatlan elképzelések, (3) megoldás nélküli projektjavaslatok, (4) alapkutatás (nem a Társaság feladata), (5) kapacitásfejlesztés, illetve üzem- vagy gyárépítés (nem a Társaság feladata), (6) lejárt szabadalom, ami már közkincs, tehát nincs védettsége, (7) már létező innovatív megoldások kombinációja, (8) kutatóintézet vagy labor felállításának igénylése (nem a Társaság feladata), illetve (9) már létező megoldás működtetésének támogatása iránti igény. Ezen okok megoszlása egyenletes.
Érdekes statisztikai adat a projektjeink iparág szerinti megoszlása (2. Ábra). Szembetűnő az egészségügy, gyógymódok és orvosi eszközök kategória magas részaránya (19 %), ami bizonyos mértékben a világjárvány legyőzésére érkezett számos javaslatnak tudható be. Másfelől, az agrárprojektek (mezőgazdaság, erdészet és élelmiszertermelés) 16 %-os jelenléte az iparág magyarországi hagyományának köszönhető.
2. ábra
A Társasághoz 2020. szeptember 15-ig beérkezett 616 projekt iparági megoszlása
Végül, vessünk pillantást a projektek érettségi szint (TRL) szerinti megoszlására (3. Ábra). A TRL-1 a működési elv bizonyításának felel meg, általában a TRL-4/5 szinten készül el a prototípus, a TRL-9 (vagy TRL-9 + 1) a kereskedelmi forgalomba hozatal érettsége.
3. ábra
A Társasághoz 2020. szeptember 15-ig beérkezett 616 projekt érettségi szint (TRL) szerinti megoszlására megoszlása
A TRL szerinti grafikonból kiviláglik, hogy a Társaságunknak beküldött projektek közel kétharmada kezdeti vagy korai szakaszban van, TRL-1 és TRL-4 közötti. Pontosan ezek azok a projektek, amelyek még nem pályázóképesek, és amelyeknél Társaságunk segítő közreműködésére a legnagyobb szükség mutatkozik.
A befogadott projektek átkerülnek az Innovációs osztályra, ahol mentort jelölnek ki számukra. A mentor „kézen fogja” a feltalálót és végig vezeti a piaci értékesítésig húzódó úton. A már piaci forgalomba hozható projektekkel a Külpiaci osztály foglalkozik.
Záró gondolatként és egyben felhívásként fogalmazom meg, hogy a Kárpát-medencei projektek száma Társaságunk portfóliójában egyelőre alacsony. Erdélyből főleg a Sapientia Egyetem és néhány magánvállalkozó küldött be érdemleges javaslatokat. Örömmel fogadnánk további projekteket is, amelyek küldéséhez, remélhetőleg, ez a rövid ismertetés ösztönzésként szolgál majd.
Dr. Lőwy Dániel
Tudományos igazgató