Kékedy László 100 éve, 1920. november 28-án született Máramarosszigeten. Vasúti alkalmazott édesapja szolgálati helyét gyakran változtatták, ezért fia elemi iskolai tanulmányait négy helységben (Aranyosgyéres, Aknaszlatina, Gyergyóditró, Dicsőszentmárton) végezte. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban ösztöndíjas bentlakó diákként végezte 1930 és 1938 között. Itt alapozta meg sokoldalú műveltségét, a szellemi munkához szükséges alázatos, igényes viszonyulását, ahogy későbbi visszaemlékezésében vallotta: Bethlen Gábor Kollégiumának köszönhettem a tanárokat, akik minden jóra és szükségesre megtanítottak, a jó alapokat, a világos fogalmakat, a biztos ismereteket, melyekre később könnyen lehetett építkezni. Egyetemi tanulmányait 1938-ban a I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen (az egyetem Mikó-kerti épületében) kezdte Kolozsváron, ahol 1940-től a Ferenc József Tudományegyetem Kémia karán folytatta, és 1942-ben vegyész oklevelet szerzett. Ez idő alatt a Tanítók Házában (Hunyadi tér 4. sz.) működő egyetemi bentlakás volt otthona. A Kémia kar szervetlen- és analitikai-kémia tanszékének vezetője, dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár irányításával kezdte el tudományos pályafutását. Tanára az utolsóéves Kékedy László hallgatót gyakornokként munkatársának hívta. 1944-ben elkészítette és megvédte doktori dolgozatát.
A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megalakulása (1945. június 1.) után tanársegédként a szervetlen- és analitikai-kémia tanszéken Soós Ilona professzornő vezette kutatócsoport (Kékedy Erzsébet, Várhelyi Cs., Makkay F., Mánok F., Balog Gertrud, Somai Magda, Kröbl Pál, Szurkos Á.) tagjaként tevékenykedett. Kezdetben szervetlen kémia tárgykörében dolgozott, 1951-től egyetemi előadótanár lett. Ettől kezdve nyugalomba vonulásáig folytonosan a minőségi és mennyiségi analitika tantárgyakat magyar nyelven adta elő. Bizonyos években műszeres analitikai kémiát is oktatott. Előadásait magas tudományos igényességgel tartotta, hangsúlyt helyezve a helyes magyar szaknyelv megismertetésére, aminek használatát elvárta tanítványaitól. Későbbi emlékezései szerint „...a Bolyai Egyetem megalapításával szinte közvetlenül az iskola padjaiból az egyetemi katedrára kerültünk. Itt elődeink nemes hagyatékára támaszkodva vállaltuk a Bolyai örökséget”. Működésképessé kellett tenni az üresen hagyott laboratóriumokat, oktatási segédanyagokat (litografált előadási jegyzetek: Bevezetés a kémiai analízisbe. Mennyiségi analízis 1953, Minőségi analízis 1954, 1958) kellett a hallgatók kezébe adni, ami mellett a tudományos kutatómunkát is meg kellett szerveznie. Kutatási témaköre a műszeres analitikai kémia különböző területére terjedt ki. Hazai és külföldi tudományos konferenciákon, hazai és külföldi szakfolyóiratokban megjelent nagyszámú közleményben számolt be a polarográfia, a komplexometria, a termikus elemzés és a gázszenzorok alkalmazásával kapcsolatos kutatásairól.
Didaktikai tevékenysége mellett számos adminisztratív funkciót is betöltött. 1953-ban tanszékvezetőnek, 1956-ban pedig a Kémia Kar dékánjává nevezték ki, amely tisztséget egy nehéz időszakban, a Bolyai Egyetem megszüntetéséig (1959) töltötte be. Ez idő alatt nyílt lehetősége munkatársai számának növelésére (Máthé J., Muzsnay Cs.).
1959-ben a szervetlen-analitika kémia karának tagjaival
1961 és 1966 között az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen ismét a Kémiai Kar dékánja lett. 1966-ban egy hónapos tanulmányúton vett részt a Szovjetunióban. 1969-ben doktorátusvezetői jogot nyert. 1971-ben kapott egyetemi tanári (professzori) címet. 1974-ben három hónapig a Német Szövetségi Köztársaságban DAAD-ösztöndíjasként bővíti szakmai kapcsolatait. 1981-ben munkásságának elismeréseként professzor emeritus (kitüntetett egyetemi tanár) címben részesíti a tanügyminiszterium. 1986-ban nyugalomba vonult. Ezután emeritus professzorként tovább végezte kutatómunkáját és írta szakkönyveit. Tudománynépszerűsítő előadásokat tartott, a középiskolai kémiaoktatás színvonalát emelte az EMT és Bolyai Bizottság által szervezett tanártovábbképzőkön tartott előadásaival és a FIRKA lap számára küldött cikkeivel.
1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Öregdiák-találkozón
az 1961-ben végzettek egy csoportjával
Jelentős tudományszervező és tudománynépszerűsítő tevékenysége is. A hetvenes évektől szervezett szabadegyetemi előadásokat tartott Kolozsváron és más vidéki városokban a természettudományok népszerűsítésére. 1990-ben részt vett az Erdélyi Múzeum Egyesületet újjászervezésében, a természettudományi szakosztály első elnökévé, később tiszteleti tagjává választották. Szakmai elismeréseként főszerkesztője volt a Múzeumi Füzeteknek, szerkesztőbizottsági tagja volt több tudományos folyóiratnak: a Rev. Anal. Chem. (Tel-Aviv), Studia Babeș-Bolyai Universitatis, Series Chimia (Kolozsvár), Magyar Kémiai Folyóirat (Budapest).
Szakkönyvei: Fejezetek a korszerű analitikai kémiából (1979. Dacia Kk. Kolozsvár), Gázszenzorok (1983, Akadémiai kiadó, fejezet A kémia újabb eredményei sorozat kötetében), Térfogatos analitikai kémia (1986. Dacia Kk. Kolozsvár), Műszeres analitikai kémia Válogatott fejezetek I. (1995, EME kiadása, Kolozsvár), II. (1989, Kékedy Nagy László társszerző), III. (2003, Kékedy Nagy László társszerző)
2004. március 24-én hunyt el, a Házsongárdi temetőben nyugszik.
A II. világháború után a kolozsvári tudományegyetem kémia karán végzett vegyészhallgatók felkészítésében jelentős szerepe volt Kékedy Lászlónak. Országszerte a vegyipari (gyógyszer-, festék-, műanyag, élelmiszeri, könnyűipari) létesítményekben, kutatóintézetekben, egészségügyi laboratóriumokban dolgozó, iskolákban tanító vegyészek elismertsége a Tanár úr igényes, színvonalas oktató-nevelő tevékenységének köszönhető.
A még élő volt tanítványai hálával emlékeznek Kékedy László tanár úrra.