Labortábor – 2023

 

A Firka–Műhely aktivitás ötlete a Covid19-világjárvány idején született, a megvalósítására ezért csak online formában kerülhetett sor. Az informatika, kémia, fizika területén – érdekes témákat érintve – nagy érdeklődésre számító bemutatókat szerveztünk, melyek visszanézhetőek a társaságunk honlapján, a https://emt.ro/firka-muhely internetes címen. A karácsonyi ünnepek közeledtével javasoljuk a Karácsonyi Kémia című kísérleti bemutatónk megtekintését, melyben számos érdekes kémiai kísérletet mutattunk be az ünnepi előkészületekkel kapcsolatosan. Az online szervezett rendezvények sikerét látva, a kémia laborok és kísérletek bemutatását személyes részvétellel folytattuk. Így jött létre a Labortábor nevű aktivitás, mely a középiskolás diákok nagy érdeklődésével zajlott.

Az idei tanévben is sikeresen megszerveztük a Tehetséges erdélyi középiskolás diákok felkészítő tábora az Irinyi János Kémiaversenyre című workshopot, amelynek az anyagi hátterét a KAB – a Kolozsvári Akadémiai Bizottság biztosította egy pályázat révén. A szervezésben az EMT Kémia Szakosztálya, valamint a BBTE Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézete vett részt. A workshopnak az Arany János utcai BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar épülete adott helyet. A meghirdetésre sok középiskolás diák jelentkezett. A megadott kritériumok teljesítése alapján történt annak a 20 diáknak a kiválasztása, akik részt vehettek a táborban. Sajnos az anyagi feltételek és a kémialabor kapacitása nem tette lehetővé a létszám növelését.  A 20 diákból 5 Kolozsvárról érkezett, míg a többi diák Erdély különböző településeinek magyar iskoláiból. A diákok mellett fontosnak tartottuk, hogy a középiskolás tanároknak is lehetőséget biztosítsunk bekapcsolódni a tábor tevékenységeibe. Így az idén négy kémiatanárt hívtunk meg, két tanárt Hargita megyéből, egyet-egyet pedig Kovászna, illetve Maros megyéből.

kep

            Az analitikai kémia területén zajló laboratóriumi tevékenységek a Kémia Kar Magyar Intézete tanárainak közös szervezésében történt, melyen a diákok részt vettek úgy egyéni, mint csoportos munkákban. A kilencedikes diákok a titrálás elméleti alapjait sajátították el, majd titrálásokat végeztek, míg a tíz-tizenkettedikes diákok az ionok kimutatásának lehetőségeit tanulmányozták kísérletekkel együtt, amely a színek világába is elkalauzolta őket.

kep

A diákok nemcsak gyakorlati tudásukat bővítették, hanem érdekes bemutatókon is részt vehettek, amelyeket a Kémia Kar tanárai mutattak be. Dr. Bencze László Csaba docens A természet katalizátorai: irányított evolúció és szintetikus alkalmazások címmel tartott előadást.

Dr. Irsai Izabella, Maros megyei tanfelügyelő a Középiskolai kémia versenyek összefoglalóját ismertette, mely során a diákok és a tanárok megismerhették azokat a kémiaversenyeket, melyeken részt vehetnek Románia szinten.

kp

Köszönetet szeretnénk mondani minden jelentkező diáknak, a rendezvény megszervezésében segédkező egyetemi tanárnak, a laboratóriumi munkát előkészítő személyzetnek, valamint a KAB szervezetének az anyagi támogatásért.

A Labortáborral kapcsolatos anyagok megtalálhatóak a Kémia és Vegyészmérnöki Kar honlapján https://chem.ubbcluj.ro/~hu/index.php?me=me0&pg=pg00, valamint az EMT honlapján https://emt.ro/esemeny/diaktaborok/kemia-labortabor.

A Labortáborral kapcsolatos kérdéseiket, illetve javaslataikat e-mailben várjuk.

A Labortábor vezetője és fő szervezője Dr. Gál Emese, docens (emese.gal@ubbcluj.ro)

 

Dr. Gál Emese
egyetemi docens

Kolozsvár, 2023. november 13.