Irinyi Kémiaverseny · 2022
Erdélyi döntő
Ebben az évben, a járványhelyzet lehetővé tette, hogy az EMT megrendezze az Irinyi kémiaversenyt, amit diákok, tanárok és a szervezők is már nagyon vártak, hiszen a tavalyi évben nem volt lehetőség a versenyszervezésre. A járványhelyzet bizonytalansága miatt, a verseny szervezői az online megrendezés mellett döntöttek, mivel mint ismeretes a verseny egyes fordulói, szinte az egész tanévre kiterjednek.
Az online szervezés, változtatásokat hozott és a legnagyobb vesztesség, hogy nem találkozhattunk személyesen, hiszen a versenyek során, számos más jellegű problémát is meg szoktunk beszélni. Természetesen a diákok számára sem tehettük így eléggé ünnepélyessé az „Erdélyi döntőt”.
Örülünk, hogy ilyen lehetőségek mellett is egy sikeres versenyről számolhatunk be, volt új megoldás is, a laborgyakorlat helyett, szóbeli vizsgát tartottunk az Erdélyi döntőn, ami szintén érdekesnek bizonyult, folytatjuk az ezzel kapcsolatos megbeszéléseket, észrevételeket.
A sikeres magyarországi versenyzés érdekében, a döntőn való megmérettetés eredményessé tételének, új lehetőségét szervezzük meg jövőre, egy pár napos kolozsvári egyetemi felkészítőt szervezünk, mely lehetőséget teremt majd legjobb diákjaink számára, hogy a labormunkára felkészüljenek. A megszervezés módja, pontosítása, levélben érkezik. Persze várjuk a hozzászólásokat is.
Gratulálunk a résztvevőknek, külön köszönet minden felkészítő tanárnak, hiszen tudjuk, hogy a verseny többletmunkát, foglalkozást jelent mindannyiunk számára. Külön gratulálunk a nyerteseknek és felkészítő tanáraiknak.
A 2022-es Irinyi Kémiaverseny nyertesei
- I. díj – Dobra László Edgár (XI. oszt.), Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára Kovács Zsuzsa;
- II. díj – Vitályos Mátyás (XI. oszt.), Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára Kovács Zsuzsa;
- III. díj – Király Tamás Gábor (IX. oszt.), Kölcsey Ferenc
Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő tanára Átyim Erzsébet - Dicséret – Szenkovits Ervin (IX. oszt.), János Zsigmond Unitárius
Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára Péter Rozália - Dicséret – Tötös Artúr (IX. oszt.), János Zsigmond Unitárius
Kollégium, Kolozsvár, felkészítő tanára Péter Rozália - Dicséret – Szász Anita (XI. oszt.), Tamási Áron Gimnázium,
Székelyudvarhely, felkészítő tanára Tőkés Ildikó - Dicséret – Demes Krisztián (XI. oszt.), Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, felkészítő tanára Kovács Zsuzsa;
A debreceni döntőről Gál Emese beszámolójából tudhatjuk meg az eredményeket és információkat, valamint egy rövid élménybeszámolót olvashatunk, a Debrecenben legjobb eredményt elért diákunktól.
Köszönöm minden kollega segítségét, aki részt vett a verseny megszervezésében: Péter Rozália a megyei döntő feladatlapjainak összeállításában, valamint a szóbeli vizsgáztatás bizottságának: Majdik Kornélia, Gál Emese, Deák Noémi, Péter Rozália, Sógor Csilla. Természetes mindez nem lenne lehető, ha a versenyt nem szervezné és bonyolítaná az EMT ügyvezető titkársága, Horváth Erika ügyvezető, és Mészáros Cyntia versenyszervező.
Dr. Majdik Kornélia.
az EMT Kémia Szakosztályának elnöke
Irinyi János kémiaverseny, Nemzetközi döntő
2022. április 1-3., Debrecen
Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny II. fordulójának a IX-XI osztályos diákjai közül az első 6 helyezett magyarországi országos döntőbe jutott, amelyet az idén is a Debreceni egyetemen szerveztek meg a Magyar Kémikusok Egyesületével közösen.
A program szerint április 1-én délután 2-től volt a regisztráció, ahol minden diákot és felkészítő/ kísérő tanárt személyre szóló kis ajándékcsomaggal vártak. Az ünnepélyes megnyitóra az Élettudományi épület, nagy előadóterme adott helyett, itt a versenybizottság elnöke, Dr. Ősz Katalin és szervezőbizottság elnöke Dr. Várnagy Katalin köszöntötték a résztvevőket.
Szombaton program reggel 6 órától kezdődött, reggelivel, majd a kémiaóraszám függvényében különböző csoportba felosztott diákcsoportok elfoglalták a helyüket a termekben. Az I. a, I. b és I. c kategóriás diákok (IX- osztályos diákok) az írásbeli vizsgával kezdték az Élettudományi Épület tantermeiben, amely időtartama 150 perc volt (8-10,30 között). Ez idő alatt a II. a, II. b és II. c kategóriába sorolt diákok (X és XI-es diákok) a gyakorlati fordulón teljesítettek, a Kémia épület tanuló laborjaiban (beosztás szerint). A gyakorlati forduló időtartama 2 óra volt (8-10 között). Mindkét kategóriának az elméleti és gyakorlati forduló között volt egy óra szünet. Majd a diákcsoportok helyett cseréltek, az I. a, I. b és I. c kategóriás diákok 11,30-tól gyakorlati fordulón vettek részt, míg a II. a, II. b és II. c kategóriába sorolt diákok 11,00-tól az írásbeli megmértetésen vettek részt. Az ebéd után a diákoknak szabad foglalkozás volt, míg a javításra jelentkezett tanárok a dolgozatok osztályozásával voltak elfoglalva, egészen 19,30-ig, amikor egy érdekes előadást hallgathattak végig, a képalkotásról (orvosi és nemcsak) és a felhasznált vegyületek érdekes világáról, amelyet Dr. Tircsó Gyula, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetében a Ritka(föld)fém Kutatócsoport vezetője, mutatott be. Majd az előadás után részleges eredményhirdetésre került sor. Természetesen a teljes eredménylista a verseny honlapján (https://kemia.unideb.hu/hu/irinyi-janos-orszagos-kozepiskolai-kemiaverseny-2022) megtekinthető volt pár órán belül.
Én (Dr. Gál Emese) mint kísérő tanár vettem részt a versenyen, részt vettem a javító tanári csoportban is. Saját észrevételeim szerint az elméleti próbán kapott feladatok, elméleti és számolásos feladatok egyaránt, úgy voltak összeállítva, hogy a logikus, gyors megoldási stratégiát helyezzék előnybe, vagyis voltak olyan feladatok, ahol a számolás levezetése a feladatnak nem kellett szerepeljen a dolgozatba, hanem egy eredményeket összefoglaló táblázat kitöltésén alapult. A feladatok megoldására szánt idő, ha a diák jártas ezen típusú feladatok megoldásában, elégséges volt, viszont abban az esetben, ha a diák pluszba kellet még számoljon, sajnos nem volt elegendő a megadott idő, ahhoz, hogy az összes feladatot meg tudja oldani. A javításban résztvevő tanárokkal folytatott beszélgetés során, elmondták, hogy a versenyen megfogalmazott feladatok begyakorlásához nagyrészt a Villányi Attila, ÖTÖSÖM LESZ KÉMIÁBÓL – PÉLDATÁR segítségével készítik fel a diákokat.
A gyakorlati versenyen ebben az évben az I. a, I. b és I. c kategóriás diákok titrálást kaptak, egy szerves kétértékű sav molekulatömegének a meghatározását kellett meghatározzák, míg a II. a, II. b és II. c kategóriába sorolt diákok ionoknak a meghatározását/ azonosítását kellett elvégezniük.
Az utolsó nap, április 3-án vasárnap, reggel sor került a szóbeli vizsgára is, amelyen az írásbeli vizsgán maximális pontszámot elért első három helyezett diák vett részt. Két kategóriában voltak a szóbeli tételek, IX - osztály esetében az atom szerkezete, izotópok és ezek alkalmazása gyógyászatban, míg a X, XI - osztály esetében a megújuló energiaforrásokról kellett a diákoknak egy 5 perces kiselőadást tartaniuk. A szóbeli vizsga után került sor az ünnepélyes díjkiosztóra, minden kategóriában kiosztották a díjakat a dicséret, illetve az I, II, III helyeknek megfelelően. A felkészítő tanárokat is díjazták, valamint az iskolákat is, ahonnan a díjazott diákok voltak. Az idei versenyen létrehoztak egy új díjat, Pálinkó István emlékdíjat, a nemrég elhunyt szegedi professzor tiszteletére, akinek szívügye volt az Irinyi kémiaverseny, és amely díjat a legjobb szóbeli vizsgára adták ki a szervezők.
A versenyen részt vett hazai diákok:
Ia. csoportba
- Szenkovits Ervin a János Zsigmond Unitárius Kollégium, felkészítő tanár Péter Rozália
- Tötös Artúr a János Zsigmond Unitárius Kollégium, felkészítő tanár Péter Rozália
- Király Tamás Gábor a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő tanár Átyim Erzsébet
IIa. csoportba
- Dobra László Edgár a Nagy Mózes Elméleti Líceum, felkészítő tanár Kovács Zsuzsanna
- Demes Krisztián a Nagy Mózes Elméleti Líceum felkészítő tanár Kovács Zsuzsanna
- Szász Anita a Tamási Áron Gimnázium, felkészítő tanár Tőkés Ildikó
- Vitályos Mátyás a Nagy Mózes Elméleti Líceum, felkészítő tanár Kovács Zsuzsanna
Díjat nyert Dobra László Edgár, akinek ez úton is gratulálunk, természetesen minden diáknak, aki részt vett a versenyen, és minden felkészítő tanárnak.
Dr. Gál Emese
a BBTE Magyar Kémia Intézetének docense