Az Országos Erdészeti Egyesület 153. Vándorgyűlése

 

             Az anyaországi Országos Erdészeti Egyesület 153. Vándorgyűlését idén a Balaton északi partján fekvő Zánkán szervezték meg, a  Bakony és a Balaton-felvidék erdeit kezelő Bakonyerdő Zrt. állami erdőgazdasággal, mint házigazdával közösen. Az egyesület Erdélyi Helyi Csoportjának megalakulása óta az EMT Erdészeti Szakosztályának a zöme az Országos Erdészeti Egyesületnek is tagja lett. Szakosztályunkat az idén négyen képviseltük a Vándorgyűlésen. A rendezvényen több mint 800 személy volt jelen.

Június 15-én, a Vándorgyűlés első napja a hagyományos Ünnepi Közgyűlés megtartásával indult a Kárpáti-medencei magyar erdészek éves szakmai és közösségi találkozójának két napos programja. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Zámbó Péter, az Agrárminisztérium  erdészetért felelős államtitkára.

 Az elnöki köszöntő és a házigazdák, illetve a meghívottak beszédei után sor került az egyesületi kitüntetések átadására is. Büszkén tapsoltuk meg Szakosztályunk elnökét, Szakács Sándort, aki több évtizedes szervezői munkájáért a legmagasabb egyesületi kitüntetést, a Bedő Albert emlékérmet vehette át.

Leírás: https://admin.oee.hu/upload/pics/galleries/gallery-images/bb20230615-155-of-382-20230706023436.jpg

 

            Ünnepélyes keretek közt átadták a Sapientia EMTE erdélyi tanárainak odaítélt ösztöndíjakat is. Négy hallgató képviselte a Sapientia EMTE-t, valamint Dr. Náhlik András, az EMK dékánja  is részt vett a rendezvényen.

Szokás szerint megemlékeztünk az elmúlt esztendőben elhalálozott tagtársakról is.

A közgyűlést ünnepi vacsora követte, a baráti találkozó éjszakába nyúló nótázással zárult.

Június 16-án a Bakonyerdő Zrt. komplex erdőkezelésének és a bakonyi tájak kulturális, történelmi, néprajzi értékeinek bemutatását szolgáló terepi programok következtek. A színvonalas szakmai programok betekintést nyújtottak az ország leglátogatottabb vidékének, a Bakonyi és Balaton-felvidéki erdőknek a kezelési módszereibe. A szakmai bemutatók megismertettek a térség természeti és kultúrtörténeti értékeivel, az erdőgazdálkodás és természetvédelem közös célkitűzéseivel.  A résztvevők a múlt felidézésével együtt megismerhették a Bakonyerdő Zrt. gazdálkodásának, térségi szerepvállalásának eredményeit és aktuális feladatait.

Élményekkel gazdagodva, a térség hangulatát szívükbe zárva, új tapasztalatokkal felvértezve tértünk haza.

 Orbók Ilona
 az Erdészeti Szakosztály titkára