Kémia Labortábor

Időpont
Vége

Helyszín:
Babeș-Bolyai Tudományegyetem
Kémia és Vegyészmérnöki Kar,
Kolozsvár, Arany János utca, 11 szám


Szervezők:
BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar Magyar Tagozata
Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság  EMT Kémia Szakosztálya
Kolozsvári Akadémiai Bizottság  KAB

Ebben az évben is megszervezzük a Labortábort, mely a tehetséges erdélyi középiskolás diákok felkészítő tábora a nemzetközi Irinyi János kémiaversenyre. A tábor célja kiemelni, felkarolni a kimagaslóan tehetséges középiskolás diákokat, akik a kémia iránt érdeklődnek, valamint bemutatni a labortevékenység jelentőségét a kémiaoktatásban. Lehetőséget biztosítunk a kémiaversenyek megismerésére, valamint az ezekre történő felkészülésre. 

A Labortábor a Firka-Műhely tevékenységek keretében működik. 

Javasolt tevékenységek:

  • Elméleti bevezető: a kationok és az anionok jellemzése és csoportosítása.
  • Kationok és anionok azonosítása kémiai reakciók segítségével.
  • Ion-vadászat: ismeretlen anion/kation keverék összetételének a kvalitatív meghatározása.

Jelentkezési feltételek:
IX–XI. osztályos diákok jelentkezését várjuk. 
A résztvevők elbírálásánál figyelembe vesszük az alábbiakat: 

  • utolsó lezárt tanév kémia átlaga (bármilyen igazolás elfogadott) 
  • kémia tantárgyversenyen való részvétel igazolása (Irinyi János Kémiaverseny, Hevesy György Kémiaverseny, Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny, egyéb versenyek)
  • bármilyen bizonyított extrakurikuláris/iskolánkívüli tevékenység a kémia területén (TUDEK versenyen részvétel, cikk egy középiskolai folyóiratban stb.)

A jelentkezés egy rövid űrlap kitöltésével, valamint a szükséges bizonyítékok beküldésével történik a programszervezo@emt.ro e-mail címre.

Jelentkezési határidő: 2024. október 10.

Jelentkezési űrlap: https://forms.gle/pc3B4uq13g89wBbP7

A résztvevők száma maximum 30, ebből 20 ingyenes helyet tudunk biztosítani a következőképpen: 15 hely azok számára, akik igényelnek szállást, 5 hely azon diákok számára, akik nem igényelnek szállást. A további 10 hely önköltséges, melyből 6 helyet IX. osztályosoknak, 4 helyet pedig X-XI. osztályos diákoknak szánunk.

A labortevékenység mind a 30 diák számára ingyenes, az anyagi hátteret a Kémia Kar biztosítja.

A Workshop során szervezett előadások meghallgatása, mindenki számára lehetséges.

Fontos információk:

  • A labortevékenységet Dr. Gál Emese, a Kémia és Vegyészmérnöki Kar tanára vezeti.
  • A Labortábor anyagi fedezetét (szállás, étkezés) a KAB biztosítja, az elnyert pályázat alapján.
  • A Labortábor szervezési feladatait, a kapcsolattartást az EMT titkársága biztosítja.
  • A labortevékenység anyagi hátterét (vegyszerek, kísérletek, felügyelet, oktatás) a Kémia és Vegyészmérnöki Kar biztosítja.

Részletesebb információk a 0744-783237-es telefonszámon, vagy a programszervezo@emt.ro címen igényelhetőek.