XXVI. Nemzetközi Építéstudományi Konferencia

Beszámoló

Csíksomlyó, 2022. június 9-12.

Az EMT Építéstudományi Szakosztálya 2022. június 9–12. között szervezte meg 26. alkalommal a Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát, Csíksomlyón a hagyományokhoz hűen a Jakab Antal Házban. Idén három országból – Románia, Magyarország, Szlovákia – mintegy 113 résztvevő érkezett, akik a megszokott, kellemes és szakmailag hasznos konferencián vehettek részt.

Csütörtökön jó hangulatú grill partival fogadtuk a konferenciára érkező vendégeinket, amelyet a Jakab Antal Ház biztosított az épület hátsó kertjében.

A rendezvény pénteken tanulmányi kirándulással kezdődött. A kirándulásunk során idegenvezetőink Gergely András és Kelemen Sándor gondoskodtak arról, hogy a székelység kulturális és történelmi kincseivel is megismerkedhessünk. – Az első megállónk Székelyudvarhely volt, ahol megtekinthettük kívülről a felújított Tamási Áron Gimnáziumot. Megtudhattuk, hogy az 1989 -es változások után az iskola magyar tannyelvű elméleti középiskola lett. Majd 1990-ben az iskolai népszavazás során úgy döntöttek, hogy az iskola egyik jeles véndiákjának, Tamási Áronnak a nevét vegye fel. Az iskolának zászlót és jelvényt terveztek. A zászlón pedig Tamási Áronnak az üzenete olvasható: „Rátok bízom az itt maradó kincseket.”

A Patkón keresztül átsétálva megtekintettük a belvárosban elhelyezkedő Református templomot és parkot, majd ezt követően megnéztük a Szent István termet a polgármesteri hivatalban. A díszterem kazettás mennyezetét a ferences templomot is kifestő Veress Mátyás díszítette 1896-ban.

 

 

Székelyudvarhelyről Zeteváraljára indultunk, ahol kívülről és belülről is megnéztük a gátat Bálint Miklós mérnök úr vezetésével. Az Y-alakú víztározó 49 millió köbméter vizet tud befogadni, a mesterséges tó hossza 2,6 km. A víztározót 1972-ben kezdték el építeni és 1992-ben fejezték be, célja az árvízvédelem és a folyószabályozás volt.

 

Az ebédünket a Madarasi Hargitán található Súgó Panzióba fogyasztottuk el. Az út keskenysége miatt a buszok csak az Ivó utáni parkolóig vittek el, onnan pedig traktorok által vonatott szekéren jutottunk fel.

 

 

Bár az idő kissé hűvösnek bizonyult, néhányan úgy döntöttünk, hogy felmászunk a Madarasi Hargita csúcsára, ahol a gyönyörű kilátás mellett kopjafák sokasága tárulkozott elénk. A Madarasi Hargitát a „székelyek szent hegye”-ként is emlegetik.

 

 

Szombaton a konferencia Dr. Köllő Gábor ünnepélyes megnyitójával és a résztvevők köszöntésével kezdődött. Ezt követően 7 színvonalas plenáris előadást hallgathattunk meg, kiváló előadóktól.

 

 

Elsőként Dr. Dunai László a BME, Hidak és Szerkezetek Tanszékről: „A Széchenyi lánchíd felújításához kapcsolódó numerikus és helyszíni vizsgálatok” című előadása, ezt követte Nagy-György Tamás a Temesvári Műszaki Egyetemről: „A Temesvári Új Ezredév Református Központ-Mérnöki kihívások sorozata” című előadása. Majd Dezső Zsigmond a Hydrastat Kft-től: „Floridai könnyűbeton-kompozit szerkezetű, négyszintes lakóépület tervezési tapasztalatai” majd Szabó László ugyancsak a Hydrastat Kft-től: „MOL Campus tartószerkezeti tervezésének általános ismertetése. Egyedi csomópontok bemutatása. Az épület feszített födémrendszerének alakváltozási szinkronizációja homlokzati követelményrendszernek megfelelően.” című érdekes előadását hallgathattuk meg. A kávészünetet követően folytatódtak a plenáris előadások Kovács István KondiCad Kft-től: „Magyarországi autógyárak- OPEL, SUZUKI, AUDI, MERCEDES, BMW-fejlődéstörténete” című előadásával. Takács János a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemről: „A nagymegyeri távhőrendszer energetikai elemzése a geotermikus energia alkalmazásával” Végezetül pedig Herman Sándor a Temesvári Műszaki Egyetemről: „Temesvári villamosvasutak felújítása” című prezentációját követhettük figyelemmel.

 

 

A délelőtti ülést követően 26 dolgozat bemutatására került sor, két párhuzamos szekcióban az alábbi témák köré csoportosulva: építőanyagok, építészet, épületgépészet, építéstechnológia, vasbetonszerkezetek, acélszerkezetek, hídépítés, vasútépítés, útépítés.

A benyújtott előadások anyagaiból megszerkesztett konferencia kötet az Open Journal System platformon létrehozott EMT oldalon található (ISSN 2668-9685, ISSN-L 2068-1267), melyet Google Scholar is megjelenít, és mindenki számára szabadon elérhető a https://ojs.emt.ro/index.php/epko címen.

A konferenciát egy jó hangulatú díszvacsora zárta, amely szintén kiváló alkalom volt a kapcsolatok elmélyítésére és új barátságok köttetésére.

Mindenkit szeretettel és barátsággal visszavárunk 2023-ban a XXVI. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciára.

 

Dr. Köllő Gábor
az EMT elnöke
az ÉPKO konferencia elnöke

 

Mészáros Cyntia
programszervező