Újévi elnöki köszöntő

 

A 2020-as év mindannyiunk számára egy olyan év volt, amilyent nem tudtunk elképzelni, mondhatnám, hogy egy különleges és nagyon furcsa év. Egy vírus teljesen felforgatta a világot, egy olyan világjárványt idézve elő, amelyre életünk során eddig nem volt példa. Minden megváltozott körülöttünk, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális élet. Életünk a megszokott medréből, mint árvíz idején a folyó, kiöntött és teljesen össze-vissza kezdett utat keresni magának, felborítva az eddig létező egyensúlyt. Egyszerűen nem tudtuk, hogy mit kéne tenni, hogyan tovább. Minden bizonytalan lett körülöttünk, nem lehetett előre, még nagyon rövid időre se tervezni semmit.

2020-ban szerettük volna megünnepelni Társaságunk fennállásának 30. évfordulóját, azonban terveinket meghiúsította a SARS-CoV-2 nevű vírus, így a jubileumi ünneplést az utolsó pillanatban el kellett halasztani. 

Az EMT jubileumi éve egy furcsa bizonytalanságokkal teli év lett, a diákrendezvényeink egy része elmaradt.

A tényleges helyszíneken szervezendő, baráti hangulatú személyes találkozókat felváltotta a kényszerhelyzet szülte megoldás: online konferenciák. Elégtétellel nyugtázhatjuk, hogy mégse adtuk fel, hanem alkalmazkodva a váratlan kihívásokhoz, elfogadva a helyzet diktálta körülményeket sikerült biztosítani a szakmai rendezvényeink folytonosságát, és öt konferenciát  a virtuális térben tartottunk meg. 

Most, 2021 elején, még mindig nem tudjuk megmondani, hogy mit hoz a jövő. A vírus legyőzése csakis közös összefogás révén kifejlesztett oltások segítségével lehetséges. de itt is még sok az ismeretlen.

Reménykedjünk abban, hogy az emberiség, mint annyiszor, a tudomány segítségével most is győzedelmeskedik.

Az EMT tagságának azt kívánom, hogy győzzük le azokat a nehézségeket, amelyek ebben az évben elénk tornyosulnak és újult erővel próbáljuk a lehetőségekhez képest megvalósítani a terveinket. Nem lesz könnyű, de én bízom a tagságban, a fiókszervezeti és szakosztályi vezetőkben, az elnökségben és reményeim szerint az idén egy, a lehetőségekhez mérten sikeres évet zárunk.

Mindenkinek azt kívánom, hogy őrizze meg az optimizmusát és egészségét a 2021-ben!

 

Dr. Köllő Gábor
EMT elnök