XXV. Nemzetközi Vegyészkonferencia

XXV. Nemzetközi Vegyészkonferencia
Kolozsvár, 2019. október 24-26.

    Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Kémia Szakosztálya a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karával együttműködve idén a Vegyészkonferenciát Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem központi épületében, valamint a Kémia és Vegyészmérnöki Kar épületében szervezte. Ebben az évben ünnepi alkalomra készültünk, hiszen a XXV. Vegyészkonferenciát tartotta szakosztályunk.
    Az ünnepi megnyitóra a BBTE Központi épület Aula Magna dísztermében került sor, ahol a rendezvényt köszöntötték társszervezeteink, a MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke, Dr. Fülöp Ferenc, a MKE elnöke, Simonné Dr. Sarkadi Livia professzor asszony, valamint házigazdaként Dr. Markó Bálint a BBTE rektorhelyettese, Dr. Köllő Gábor az EMT elnöke és jómagam, mint az EMT Kémia Szakosztály és a Vegyészkonferencia elnöke.
A Magyar Kémikusok Egyesülete - MKE a megnyitón Fabinyi Rudolf emlékéremmel tüntette ki Majdik Kornéliát a konferencia elnökét és fő szervezőjét. Az emlékérmet a MKE Intéző Bizottsága azon személyek részére adományozza, aki kiemelt tevékenységével beírta nevét az egyesület történetébe.
    Az ünnepi megnyitón az EMT Kémia Szakosztálya emlékdíjakat adományozott azon kollégák számára, akik az elmúlt években sokat segítettek a konferencia szervezésében és hozzájárultak a Vegyészkonferencia nemzetközi ismertségéhez.
Emlékdíjban részesültek: Sohár Pál, Joó Ferenc és Mezey Pál akadémikusok, valamint Novák Lajos, Zsuga Miklós és Luminița Silaghi-Dumitrescu professzorok.

kep

Ebben az évben négy rendkívül érdekes plenáris előadást hallgathattunk meg, a magyar tudományos élet jeles személyiségeitől: Fülöp Ferenc, a MTA Kémia Osztályának elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkémia Intézetének professzora; Simonné dr. Sarkadi Livia, a Szent István Egyetem rektorhelyettese, a MKE elnöke; Zrínyi Miklós, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Biofizika és Sugárbiológia Tanszékének előadó tanára és Marosi György, BME, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Szerves kémia és Technológia Tanszék professzora.
    Fülöp Ferenc a
Lehet-e kokainnal gyógyszerkutatást tanulni? című előadásában a kokain egy évszázados szerkezet-felderítésének rövid történetét mutatja be. A kokain szerkezeti elemei később helyi érzéstelenítő hatású gyógyszerek felfedezését tették lehetővé. A hasonló szerkezetű tropánvázas alkaloidok ugyancsak kiváló lehetőséget nyújtottak görcsoldó hatású vegyületek szintézisére. Így például a több mint száz éve sikeres novatropin felfedezésére. E molekula tervezése Kolozsvárhoz is köthető. Az előadás bemutatja a Kolozsvár-Szeged-Budapest tengely jelentőségét ezen felfedezésekben.

    Simonné Sarkadi Livia Aminosavak és biogén aminok jelentősége az élelmiszerek minősítésében című előadása az élelmiszerek biztonsági követelményeivel foglalkozott. Az élelmiszer-minőség és- biztonság megítélésében a fehérjéknek, aminosavaknak és a biogén aminoknak alapvető szerepe van. A fehérjék táplálkozás biológiai minőségét az esszenciális aminosavak mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya határozza meg, valamint fontos az élelmi fehérje aminosav sorrendje is az emészthetőség, biológiai hozzáférhetőség szempontjából. A biogén aminok minőségjelző funkciójuk mellett kiváltó okai lehetnek az élelmiszer intoleranciának. Az aminosavakkal és biogén aminokkal kapcsolatos kutatások több évtizedes múltra tekintenek vissza, de az újabb és újabb szempontok, megoldásra váró feladatok megjelenésével napjainkban is kiemelkedő fontosságú kutatási terület.
    Zrínyi Miklós Kis részecskék, nagy kihívások: a kolloidikától az anyagtudományig című előadásából érdekes áttekintést kaphattunk az anyagtudomány fejlődésének szakaszairól.
    A plenáris előadások sorát Marosi György A bűnös anyag és a mérnöki megváltás című előadása zárta, melyből a kémia környezeti hatásaival ismerkedtünk és megtudtuk, mit is jelent a mérnöki megváltás a környezetvédelemben. A műanyagok elleni negatív kampány helyett a helyes használat pozitív, műszaki/gazdasági megoldását, a „mérnöki megváltást” kell megtalálni. Mi módon találhatjuk meg ezt a megoldást/megváltást? Az élő szervezetek immunrendszerétől elleshető megközelítés a biztonság komplex szemlélete, amibe bele tartozik a biztonságos, a környezetet nem veszélyeztető anyaghasználat, biztonságos, jól kontrollált technológia az értéknövelő újrahasznosításra, biztonságos, jól kontrollált anyagkörforgás biopolimerekkel és a biztonságos, érzékelésre képes anyagok kifejlesztése multifunkcionális adalékokkal. Mérnöki szemmel nézve a műanyagok gyártás- és alkalmazástechnikájában számos javítási lehetőség figyelhető meg, ami megfelelő gazdasági szabályozók alkalmazása esetén helyreállíthatja az ésszerű és biztonságos anyagfelhasználást. A helyes szemléletformálás megvalósítása viszont nagyobb kihívásnak tűnik…
    Ezúton is szeretném megköszönni az érdekes, kitűnő plenáris előadásokat, melyek nagy mértékben hozzájárultak rendezvényünk szakmai sikeréhez.
A plenáris előadásokat a doktorandusz plénum követte, melyben összesen 33 hazai és külföldi doktorandusz mutatta be kutatási eredményeit, majd másnap délelőtt az egyetemi hallgatók a diák-poszter szekcióban (25 poszter) mérhették össze tudásukat.
Szombaton délelőtt két szekcióban került sor az előadások bemutatására.

kep

 

kep

A péntek esti díszvacsora az Agapé szálloda vendéglőjében zajlott, ahol a vacsorát kellemes beszélgetés és tánc követte.
    A konferencia végén került sor a hivatalos zárásra és a díjak kiosztására. A doktorandusz plénum és a diák-poszter szekció nyertes előadói értékes jutalmakban részesültek.

Köszönjük az Elbíráló Bizottságok munkáját, melynek tagjai:
Doktorandusz plénum I. – Vegyészmérnöki szekció
Majdik Kornélia, Hórvölgyi Zoltán, Huszthy Péter, Marosi György

Doktorandusz plénum II. – Kémia szekció
Majdik Kornélia, Dibó Gábor, Joó Ferenc, Lovász Tamás

Diák-poszter szekció
Majdik Kornélia, Brém Balázs, Kilár Ferenc,
Nagy Levente Csaba

Díjazottak

Doktorandusz plénum
I. Vegyészmérnöki szekció

I. díj Golcs Ádám/BME – MKE által felajánlott díj, konferencia részvétel
II. díj Juhász Anett/BorsodChem Zrt.
III. díj Szabó Blanka/Természettudományi Kutatóintézet
MKE különdíj/Koloidkémiai és Nanotechnológiai Szakosztály díja Gyulavári Tamás, SZTE

II. Kémia szekció
I. díj Kőrösi Márton/BME – EMT által felajánlott díj, 2020-as Vegyészkonferencia részvétel

II. díj Gal Cristian Andrei/BBTE – MKE által felajánlott díj, MKE által szervezett konferencia részvétel
III. díj Nagyházi Márton/MTA Természettudományi Kutatóközpont
Dicséret Szabó-Szentjóbi Hajnalka/BME

Diák poszter-szekció
I. díj Cserepes Lilla/BBTE – a Magyar Természettudományi Társulat Kémia Szakosztálya által felajánlott díj

I. díj Ádám Bálint Árpád/BME
II. díj Kocsis Gábor/Pannon Egyetem – Sapiantia EMTE által felajánlott díj
III. díj Boros Krisztina/BBTE
A Kolozsvári Magyar Kémikusok Egyesületének különdíja Szabó Renáta /Természettudományi Kutatóközpont

    A 2019-es ünnepi rendezvényünk kitűnően sikerült, a részvevőkkel közösen úgy éreztük, hogy jövőre feltétlen újra találkozunk.

 

Dr. Majdik Kornélia, konferencia elnök
az EMT Kémia Szakosztályának elnöke