Az EMT Kémia Szakosztálya és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem támogatásával a Nyári Szakmai Gyakorlat keretein belül idén júliusban a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kémia és Vegyészmérnöki Karának kilenc diákja látogatta meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet.
Az ott töltött hét nap során lehetőségünk volt bővíteni a szakmai ismereteinket, viszont nem maradhatott el a szórakozás és a városnézés sem. A tudományos program hétfőn kezdődött. Elsőként a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszéket látogattuk meg, ahol több labort is megnézhettünk, illetve bepillantást nyerhettünk a kutatócsoportok munkájába. Ezen a tanszéken többnyire szol-gél bevonatokról, különböző polimer gélekről és ezek alkalmazásáról kaptunk információt Dr. Albert Emőkétől. A nap második felében a helyi hallgatói képviselet mesélt nekünk az ottani diákéletről és a különböző programjaikról.
Kedden a Szerves Kémia és Technológia Tanszéken voltunk, ahol Dr. Balogh Diána mutatta be munkáját, mely az enzimek orvostudományban való alkalmazhatósága köré épül. Az előadás után végigvezettek minket mind a kutató-, mind a diáklaborokon és bemutatták az ott folyó munkát.
Szerdán délelőtt a Richter Gedeon Gyógyszergyárba látogattunk, ahol először a korszerű kutatólaborokat és berendezéseket tekinthettünk meg, majd egy emlékkiállítás keretein belül betekintést nyertünk a gyógyszergyár létrejöttének rögös útjába. Délután egy félüzemi labort nézhettünk meg, Kmecz Ildikó jóvoltából, aki olyan elválasztásra alkalmazott módszereket mutatott be, mint a szűrés, bepárlás és a desztilláció, kiegészítve ezzel korábbi elméleti tudásunkat.
Csütörtökön az Analitika Tanszéket látogattuk meg, ahol Jágerszki Gyula a lítiumion-akkumulátorok működését és helyes használatát mutatta be nekünk. Érdekes volt látni, hogyan is épülnek fel a telefonjainkban működő akkumulátorok.
Utolsó nap Dr. Németh Áron az Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék félüzemi laborjában vezette körbe csoportunkat, ahol a biotechnológia alapjaival ismerkedtünk.
A tudományos program keretein belül számos új ismerettel gazdagodtunk, kiegészítve a Kolozsvárról magunkkal hozott tudásunkat. A látogatásunk egy szabad hétvégével zárult, amikor lehetőségünk nyílt jobban megismerkedni a város nevezetességeivel.
Ezúton is köszönjük a szervezők és támogatók segítségét, akik lehetővé tették ezt a látogatást. Szakmai tudással és élményekkel gazdagodva kezdjük meg a nyári szünetet.
Trufán Boglárka
BBTE, Kémia és Vegyészmérnöki Kar, Kolozsvár