XII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia - Temesvár, 2019. június 27-30.

        A tizenkettedik konferencia helyszíne a temesvári Új Ezredév Református Központ volt.
A megnyitón a következő személyek köszöntötték a résztvevőket: Kása Zoltán (az EMT Tudománytörténeti Szakosztályának társelnöke, a konferencia társelnöke), Oláh-Gál Róbert (a konferencia társelnöke), Holló Csaba (a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke) és Wanek Ferenc (az EMT Tudománytörténeti Szakosztályának társelnöke). A tizennyolc érdekes előadás előtt
Sólyom Jenő emlékező plenáris előadását hallgathatták meg a résztvevők, amelynek címe: Eötvös Loránd élő öröksége.

       Az előadások elhangzásuk sorrendjében a következők voltak:

  • Szabó Péter Gábor: Klauzál József és a szögharmadolás;
  • Miholcsa Gyula: Változó számjegyeink;
  • Oláh-Gál Róbert: Bolyai János és Arany János emlékei Temesváron;
  • Madaras Lászlóné: Áthidalható-e a szakadék a tudomány játéka és az igazságra való törekvésünk között?;
  • Gimesi László: Ki volt a vezetéknélküli távíró feltalálója?;
  • Wanek Ferenc: Adatok Kolozsvár környékének kőbányászat-történetéhez;
  • Holló Csaba: Ki volt a budavári alagút tervezője?;
  • Imecs Mária: Kron Gábor a világhírű matematikusnak is titulált magyar származású amerikai villamosmérnök;
  • Pápay László: Emléktáblák a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai Kőzettani Tanszékén;
  • Komlóssy Gyöngyi: Bél Mátyás: Etymologicon Hungaricum;
  • Patkó Ferenc: Johann Gregor Mendel (1822–1884) tudományos munkássága;
  • Both Mária: Magyar táj magyar ecsettel;
  • Csorba F. László: A vitalizmus a 20. század fordulóján;
  • Varga János: Szent-Györgyi Albert elmaradt Nobel-díjai;
  • Cserny Tibor, Sárdy Julianna: Lóczy Lajos geográfus, geológus centenáriumi évének küszöbén;
  • Viczián István: Szász József (1782–1812) kéziratos ásványtani táblázatai a Teleki Tékában;
  • Papp Péter: 150 éve alapította a magyar állam a Földtani Intézetét;
  • Kása Zoltán: Korai számítógép-fejlesztések Kolozsváron.

       A konferencia elengedhetetlen velejárója az egynapos kirándulás. Idén a résztvevők a következő útvonalon kirándultak: Temesvár, Lugos (vashíd 1902), Resicabánya (mozdonymúzeum), Stájerlakanina, az Oravicabánya–Stájerlakanina hegyi vasútvonal Oravicabányáig, Kákófalva (Mária Terézia-híd), Temesvár.
      A konferencia megszervezése és lebonyolítása ebben az évben is hibátlannak bizonyult, az EMT titkárságának köszönhetően.

     Jövőre ismét találkozunk!

     Kása Zoltán
     az EMT Tudománytörténeti Szakosztályának társelnöke

Lugos
Lugos
Kép
Stájerlakanina
kép
Resicabánya