XXV. Nemzetközi Építéstudományi Konferencia – ÉPKO - beszámoló

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Építéstudományi Szakosztálya 2021. június 5-én megtartotta a XXV. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát.

A rendezvények szervezésére vonatkozó korlátozások miatt idén már másodjára kellett a konferenciát az online térben megszervezni.

A konferencia Dr. Köllő Gábor, az ÉPKO konferencia és az EMT elnökének ünnepélyes megnyitójával kezdődött. Az idén ünnepelte az ÉPKO konferencia a 25 éves évfordulóját, ehhez kapcsolódóan a konferencia elnöke egy előadás keretén belül visszaemlékezett az ÉPKO elmúlt 25 évéről.

 

A konferencia megnyitójának keretén belül Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, a konferencia társszervező intézményének nevében köszöntötte a részvevőket.

 

Több intézmény, egyetem képviselője köszöntötte és méltatta a konferenciát, hangsúlyozva a fontosságát a magyar építőipari szakemberek számára: Dr. Dunai László, a BME Építőmérnöki Karának dékánja, Dr. Balázs L. György, egyetemi tanár, a fib Magyar Tagozat tiszteletbeli elnöke, Dr. Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Dr. Kontra Jenő, egyetemi tanár a BPPMMK képviselője, Dezső Zsigmond, a HBMMK részéről, Dr. Barta János, az A-HÍD Zrt. képviselője, Dr. Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara volt elnöke.

A konferencia megnyitója után kezdetét vette a plenáris ülés, melynek keretén belül öt érdekes előadásnak lehetünk részesei.

Elsőként Dr. Dunai László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora tartott előadást Két új Duna-híd szerkezeti viselkedése – terheléses vizsgálat és analízis, címmel, majd ugyancsak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora, Dr. Balázs L. György tartott plenáris előadást, Öntöttvas hidaktól a 3D betonnyomtatásig címmel. A két professzor előadása a MAÚT - Magyar Út- És Vasútügyi Társaság elnökének plenáris előadása következett, melynek címe ,, A műszaki szabályozás aktuális kérdései Magyarországon volt.

Az utolsó plenáris előadást Dr. Barta János az A-Híd Zrt. képviselője tartotta, előadásában az új komáromi Duna-híd (Monostori híd) építését mutatta be. A plenáris előadások zárásaként Bagoly Róbert a www.epitettorokseg.ro és a www.szekelyfold-360.ro weboldalak főszerkesztője bemutatta az oldalakat, melyeknek célja a Székelyföldi épített örökség bemutatása és promoválása.


 

 

 

A délutáni ülések keretében, egyik a szekciót társszervezőnk, a Mobilissiumus Kft. szervezte meg a Magyar CIVINET fenntartható városi mobilitás szekció elnevezéssel. A fenntartható városi mobilitás szekcióján belül 5 nagyon érdekes, aktuális problémákat taglaló előadásnak lehetünk részesei, a szekció elnöke Gertheis Antal volt.

 

A szekcióelőadások párhuzamosan két teremben zajlottak. A konferencián bemutatásra kerülő 36 előadás, a következő témák köré csoportosult:

Acélszerkezetek, építéstechnológia, építésszervezés, építészet, építőanyagok, épületgépészet, hídépítés, környezetvédelem, lakásépítés, népi építészet, útépítés, vasbetonszerkezetek, vasútépítés, környezetkímélő közlekedési rendszerek (kérékpár úthálózat).

A konferencia résztvevői a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Széchenyi István Egyetem, a Kolozsvári és Temesvári Műszaki Egyetemek, Pécsi Tudományegyetem, Pozsonyi Műszaki Egyetem professzorai illetve a A-Híd Zrt., Azuropor Kft., Gordias Kft., KÉSZ Constructii Kft.. képviselői és munkatársai voltak.

 

A benyújtott előadások anyagaiból megszerkesztett konferencia kötet az Open Journal System platformon létrehozott  EMT oldalon található (ISSN 2734-4525 ISSN-L 1843-2123), melyet Google Tudós is megjelenít mindenki számára szabadon elérhető a https://ojs.emt.ro/index.php/EPKO címen.

 

Ezúton is köszönjük a cikkek lektorainak és a szekcióvezetők munkáját, akik nagyon sokat segítettek, hogy a konferencia megtarthassa magas szakmai színvonalát. Úgy értékeljük, hogy a konferencia ismét lehetőséget biztosított, hogy a szakemberek, doktoranduszok, hallgatók megismerkedhessenek egymás kutatási területeivel és eredményeikkel.

Örülünk, hogy a nehéz körülményekhez képest sok érdeklődő csatlakozott a nap folyamán az eseményhez. Bízunk benne, hogy jövőre, végre két év után, lesz alkalmunk személyesen találkozni Csíksomlyón.