Műszaki Szemle - Fiatal Műszakiak Különszáma

A projektről

A Fiatal műszakiak különszáma az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által kiadott Műszaki Szemle tudományos folyóirat mellékleteként jelenik meg.

A diák-platform létrehozása hiánypótló, eddig ilyen közlési lehetőség magyar nyelven nem állt az egyetemi hallgatók rendelkezésre.

Az új publikációs felület lehetőséget biztosít az egyetemi és PhD hallgatók, valamint doktori címmel még nem rendelkező fiatal műszakiak számára a tudományos eredményeik magyar nyelven történő közlésére.

A folyóirat szerkesztősége fontosnak ítéli a még tanuló, de már kutatómunkával is foglalkozó fiatalok számára, hogy elsajátítsák a tudományos eredmények közlésének módszertanát, mely rendkívül fontos a szakmai felkészülésben.

A cikkek metaadatai az internetes indexelt adatbázisokba való bekerülésükkel, biztosítják a publikációk világhálón való "láthatóságát".

A kiadvány a tudományos folyóiratok online közzétételére kifejlesztett rendszerben – Open Journal Systems (OJS) – valósul meg.

A folyóirat létrehozását, valamint az első számok megjelenését a Petőfi Kulturális Ügynökségnél elnyert pályázat biztosítja. 

Meggyőződésünk, hogy a projektnek köszönhetően megvalósult egy olyan fejlesztés, amely hozzájárul a magyar nyelvű műszaki oktatás minőségi javításához, valamint a fiatalok szakmai sikereihez.

Beköszöntő

Kedves Fiatalok, Kedves Olvasók!

Nagy örömmel jelentkezünk az új folyóirat – a Fiatal műszakiak különszáma – első kiadásával, mely a Műszaki Szemle keretén belül jelenik meg. A folyóirat új publikációs lehetőséget biztosít diákok, doktoranduszok és olyan fiatalok számára, akik még nem rendelkeznek doktori címmel.

A folyóirat létrehozását, valamint az első számok megjelenését a Petőfi Kulturális Ügynökségnél elnyert pályázat biztosítja. A különkiadás a tudományos folyóiratok online közzétételére kifejlesztett rendszerben – Open Journal Systems (OJS) – valósul meg, így a kereső robotok számára a tartalom indexelésével biztosított a tudományos cikk világhálón való „láthatósága”.

A publikálás feltételei, valamint a tartalmi elvárások az információk menüpont alatt olvashatóak. A folyóirat szerkesztősége érdeklődéssel várja a fiatalok közleményeit, melyek lektorálás után 1-3 hónapon belül jelennek meg.

Az új folyóirat elsősorban lehetőség a fiatalok számára eredményeik közlésére, valamint egymás szakterületeinek megismerésérre, együttműködések kialakítására.
 
Várjuk a közleményeket! Olvassuk a folyóiratot!

A folyóirat szerkesztőbizottsága

borito
ISSN 2458-0201

Információk

Jelen publikációs lehetőség  a MŰSZAKI SZEMLE tudományos folyóirat különszámaként jött létre, és a fiatal műszakiak tudományos eredményeinek magyar nyelvű közlését teszi lehetővé.

  • Kik publikálhatnak?
    Egyetemi hallgatók, mesteri és doktori képzés résztvevői, illetve egyetemet végzett fiatal mérnökök.
  • Tartalmi elvárások
    Államvizsga-dolgozatok, magiszteri disszertációk, diákköri kutatások eredeti eredményeinek 6-8 oldalas átdolgozásai, cikk formájában.
           A tudományos cikkek összeállításánál ezt a sablont kérjük használni.
  • A publikálás feltételei
    a hallgatóknak a dolgozataikban fel kell tüntetniük a tudományos munkát irányító egyetemi oktató nevét, ezáltal is biztosítva a vezető hozzájárulását az eredmények közléséhez.
    formai elvárások betartása.
  • A publikálás jelentősége
    A folyóirat szerkesztősége fontosnak ítéli, hogy a még tanuló, de már kutatómunkával is foglalkozó fiatalok elsajátítsák a tudományos eredmények közlésének módszertanát. A diákplatform létrehozása hiánypótló, eddig ilyen közlési lehetőség magyar nyelven nem állt az egyetemi hallgatók rendelkezésére. A diákfelület működtetése a tudományos folyóiratok online közzétételére kifejlesztett rendszerben (OJS) valósul meg, így a keresőrobotok számára optimalizált tartalom indexelésével biztosított a tudományos cikk világhálón való kellő „láthatósága”. A szerzők a közölt tudományos eredményeiket felhasználhatják a további szakmai előmenetelük során.

Az elnyert projekt által biztosított első két szám 2022. február 1. – április 30. közötti időszakban jelenik meg. A további számok megjelenése a beküldött cikkek függvényében történik.