Elhunyt Baksa Csaba, az MFT korábbi elnöke

 

 

Baksa Csaba

(1946. március 8.–2019. március 29.)

Eltávozott körünkből drámai hirtelenséggel a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) tavaly tavasszal leköszönt, kiváló képességű, 31-ik elnöke.

1962-ben végezte geológiai tanulmányait az ELTE keretében, majd a Mátrába került kutató geológusként. 1972-től a recski mélyszinti földtani kutatások vezető geológusa volt. 1974-ben megvédte doktorátusát, majd érdemei elismeréseként, A Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója állami kitüntetésben részesült és 1984-től az Országos Érc- és Ásványbányák budapesti központjába került főmérnökként, majd kereskedelmi igazgatóként. Vállalata megbízásában, 1988-ban Kanadában kutatott, közben számos szakcikkben közölte elméleti és gyakorlati kutatási eredményeit.

A rendszerváltást követően megváltozott Magyarország teljes bányaipara, leépült a földtani kutatás, de ő lépett a korral. 1992-ben megszerezte egyetemi közgazdaság tudományi diplomáját is, szilikátbányászati vállalkozó lett. A nehéz recessziós időket is sikeres építkezéssel lépte túl. Menedzseri kvalitásai miatt (is) választották meg 2010-ben a MFT elnökének, mikor a Társulat léte függött az anyagi gondok miatt. 8 évi (a szabályzat szerinti maximális idejű) elnöksége alatt sikeresen talpra állította azt, kiváló, működő partneri kapcsolatokat alakított ki a magyarországi (és nem csak) szakmai társszervezetekkel. Így kapcsolódott megbízatásának első évében az EMT Földtani Szakosztályához is, folytatva a korábbi szerződéses együttműködést. Egyetlen alkalmat nem hagyott volna ki, hogy rendezvényeinket jelenlétével megtisztelje, a szerződéses viszonyt lankadni hagyja.

Személye, szakmai tudása és szakmája szeretete, emberi gerincessége, kiváló konfliktuskezelő készsége, barátságossága és mindenek előtt becsületes magyar tudata, csodálatot váltott ki mindenkiben, aki őt ismerte.

Hirtelen előtörő betegsége, váratlan halála megdöbbentett.

Temetésén e sorok írója, a Földtani Szakosztály elnöke helyezett el koszorút sírjára, Társaságunk nevében.

Drága Csaba barátunk, nyugodj békében!

 

Wanek Ferenc