XXVII. Nemzetközi Vegyészkonferencia

Beszámoló

 

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kémia Szakosztálya a világjárvány miatt, ebben az évben is online tartotta meg, 2021. október 29-én, a XXVII. Nemzetközi Vegyészkonferenciát.

A konferencia péntek délelőtt 10 órától az ünnepi köszöntőkkel kezdődött, melyben hangsúlyt kapott a rendezvény fontos, tudományos jellege és szerepe a magyar vegyésztársadalomban. A Vegyészkonferencia a legnagyobb erdélyi rendezvény a kémia és vegyészmérnöki tudományok területén. Dr. Huszty Péter a MTA Kémia Osztályának részéről köszöntötte rendezvényünket, valamint Simonné Dr. Sarkadi Livia, a MKE elnöke hangsúlyozta, azt a hosszú és eredményes együttműködést, mely szervezeteink között megvalósult.

 

A plenáris ülést a Budapesti Természettudományi Kutatóközpont munkatársa, Dr. Keserű György professzor előadása nyitotta meg a Kovalens fehérjemódosítások a gyógyszerkémiában címmel. Az előadásból megismerhettük azon vegyületek gyógyszerkémiai jelentőségét, melyek kovalenskötéssel kapcsolódnak a fehérjék nukleofil aminosav oldalláncaihoz. A kovalens gátlószerek alkalmazása számos előnyt hordoz. Ez a megközelítés alkalmas lehet a hagyományos módon nem támadható fehérjecélpontok esetében is. Nagy biokémiai hatékonyságot biztosít, ráadásul segítségével rezisztens mutációkat tartalmazó célpontok is elérhetővé válnak.

Második plenáris előadónk a Pécsi Tudományegyetem professzora Dr. Kollár László volt. Előadásának címe: Homogén katalízis: egy hatékony eszköz a szintetikus kémiában, mely összefoglalta a homogeny katalízis rövid történetét, jelentőségét és a jövőbeni kutatások lehetőségeit. Az átmenetifém-organikus kémia – és vele párhuzamosan a homogén katalízis – az elmúlt fél évszázad hihetetlen fejlődésének köszönhetően általános alkalmazást nyert a szintetikus kémiában. A fém-szén kötés sajátosságainak alaposabb megismerése, a homogénkatalitikus reakciók mechanizmusának alaposabb feltárása, valamint a reakciók korlátainak és lehetőségeinek feltérképezése lehetővé tette, hogy szintetikus problémák megoldásának hatékony eszközeiként számolhassunk velük.

Ez után a Debreceni Egyetem professzora, Dr. Fábián István, Funkcionalizált aerogélek címmel tartotta meg az előadását. Az előadásból megismerhettük az aerogélek tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit. Az aerogélek kis sűrűségű és extrém nagy porozitású szilárd anyagok. A pórusok teljes mértékben átjárhatóak, ami ezen nano-szerkezetű anyagok számos különleges alkalmazását teszi lehetővé. Amennyiben az aerogélek alapvázába jól definiált funkciójú komponenseket építődnek be az aerogélek jól használhatók többek között biokompatibilis, humán csontpótlásra alkalmas anyagként, kontrollált hatóanyagleadásra képes gyógyszerhordozó rendszerekként, hidratált fémionok szelektív megkötésére alkalmas szorbensekként, heterogén reakciókban katalizátorokként.

 A plenáris üléseket a budapesti CycloLab Ciklodextrin Kutató Fejlesztő Kft. képviselője Dr. Fenyvesi Éva előadása zárta, aki A 130 éves ciklodextrin kutatás új irányait foglalta össze. A ciklodextrineket 1891-ben fedezték fel és a magyar ciklodextrin-kutatás is már a hetvenes években elkezdődött. Az alkalmazások a ciklodextrinek zárványkomplex-képző képességén alapulnak, amely lehetővé teszi, hogy a ciklodextrineket gyógyszer-, aromaanyagok és más molekulák hordozóiként, ezek oldékonyságát és stabilitását javító adalékként továbbá szennyvizek és talajok szennyező komponenseinek kivonására való felhasználását.

Dr. Fenyvesi Éva

A továbbiakban a doktorandusz plénum előadásai következtek, amelyek párhuzamosan két virtuális teremben zajlottak. A doktorandusz plénumnak minden évben nagy sikere van. Ezen előadások során megismerhetjük a magyarországi és erdélyi doktoranduszok kutatási területeit, eredményeit. Ebben az évben is színvonalas eladásokat hallgathattunk.

A délután folyamán a szekció-előadások, a diák-poszter szekció és a poszter szekció, több mint 60 bemutatott előadással zajlott, három párhuzamos teremben.

A mintegy 200 szerző 70 munkájának bemutatása, a következő területeken zajlott: alkalmazott kémia, analitikai kémia, biokémia, fizikai kémia, gyógyszerkémia, környezeti kémia, műanyag és gumiipari kémia, szerves kémia, szervetlen kémia, oktatás-módszertan.

A benyújtott kivonatok és poszterek a konferencia online absztrakt kötetében találhatóak (ISSN 2734-7109, ISSN-L 1843-6293), melyeket Google Tudós is megjelenít, mindenki számára szabadon elérhetőek a http://ojs.emt.ro/index.php/chem címen.

V

A konferencia záróünnepségén megismerhettük a konferencia keretében szervezett versenyek nyerteseit, valamint köszönő szavak hangzottak el mindazok számára, akik részt vettek az online konferencia szervezésében.

Köszönjük az Bíráló Bizottságok munkáját, melyeknek tagjai:

Doktorandusz plénum I.: Joó Ferenc, Hórvölgyi Zoltán Kéki Sándor, Majdik Kornélia
Doktorandusz plénum II.: Huszthy Péter, Paizs Csaba, Lovász Tamás, Majdik Kornélia
Diák-poszter szekció: Kilár Ferenc, Gál Emese, Csavdári Alexandra, Majdik Kornélia

 

Díjazottak

Doktorandusz plénum I.

  • I. díj: Farkas Noémi Izabella (BBTE) – MKE által felajánlott díj, konferencia részvétel a MKE által szervezett jövő évben sorra kerülő konferencián
  • II. díj: Márton Péter (BME) oklevél

Doktorandusz plénum II.

  • I. díj: Dargó Gyula (BME) – EMT által felajánlott díj, XXVIII. Nemzetközi Vegyészkonferencián való részvétel
  • II. díj: Barabás Laura (BBTE)-oklevél
  • MKE különdíj – a Koloid Szakosztály díja: (20000 Ft, Koloidkémiai és Nanotechnológiai jellegű prezentációért): Gál Melinda-Éva (BBTE)
  • Varga József Alapítvány különdíja: (30000 Ft, vegyész-, bio-, környzetmérnök tudományok körében elért kimagasló eredményért): Orosz Krisztina (Debreceni Egyetem)

Diák poszter-szekció

  • I. díj: Kocsis Gábor (Pannon Egyetem) – a Magyar Természettudományi Társulat Kémia Szakosztálya által felajánlott díj (20.000 Ft)
  • II. díj: Páll Dávid (Debreceni Egyetem) – oklevél
  • III. díj: Király Arnold (BBTE) – oklevél
  • A Kolozsvári Magyar Kémikusok Egyesületének különdíja: (a legjobb önálló diák poszter munkáért) pénzjutalom+oklevél: Bogyor Andrea és Bala Szende (BBTE)

 A díjazás után kötetlen beszélgetés következett, ahol többek között a résztvevők megoszthatták a szervezőkkel véleményeiket és ötleteiket arról, hogy hogyan kerüljön megszervezésre a jövőben a Vegyészkonferencia.

Bár a globális járvány miatt az idén is a személyes találkozás elmaradt, a konferencia lehetőséget biztosított, magas színvonalú előadások bemutatására és meghallgatására, megtartván a tradíciót, hogy október végén, minden évben, Erdélyben Nemzetközi Vegyészkonferenciát szervezünk. A díszvacsora helyett, ez alkalommal is a virtuális térben koccintottak a résztvevők és abban a reményben búcsúztunk el, hogy a jövő évben mindnyájan személyesen is találkozunk.

Örülünk, hogy a nehéz körülményekhez képest sok érdeklődő csatlakozott a nap folyamán az eseményhez.

Mindenkit szertettel várunk 2022-ben!

Dr. Majdik Kornélia
a Vegyészkonferencia elnöke
az EMT Kémia Szakosztályának elnöke