Tellmann Jenő,
Csocsó
2020. szeptember 1-én, életének 92. évében elhunyt Tellmann Jenő (Csocsó) kolozsvári fizikatanár. Búcsúztatója szeptember 9-én, szerdán 12 órakor volt a Házsongárdi temetőben. Ezt követően hamvait a szamosújvári örmény-katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.
1928. október 13-án született Szamosújváron, szülei első gyermekeként. Gyermekkorától Csocsónak nevezte a család, ezért nagyon szerette és örömmel viselte ezt a nevet.
Sok személyiségi jegyének gyökerét megtaláljuk családjában. Édesapja, Tellmann József a Ferenc József Tudományegyetem matematika karát végezte kitűnő minősítéssel. 1944-ben, a deportálások idején 15 zsidó személyt mentett ki a gettóból, és rejtett el. Ekkor összehívta családját, ismertette tettének lehetséges következményeit. Valamennyien, az ekkor 16 éves Csocsó is, ellenvetés nélkül támogatták. Tellmann József neve a Világ Igazainak emlékfalán szerepel Jeruzsálemben.
Szamosújváron érettségizett, egyetemi tanulmányait a Bolyai Egyetemen végezte.
Rövid ideig a Honvéd utcában (később Budai Nagy Antal) elemistákat tanított. Ezt követően a 2. számú Fiúlíceumban (később Ady-Șincai) került, ahol tanítványaival rendkívül eredményesen foglalkozott, máig tartó mély emberi kapcsolatot létesített velük.
Itt került bele abba -a kolozsvári vonatkozásban meghatározó értékű- tanári kollektívába, amellyel ebben az iskolában, majd következő munkahelyükön, a 11. sz. Líceumban (mai Báthory) évtizedekig együtt dolgoztak, s az iskola rendkívüli tekintélyét megalapozták.
Kollégái közül többel életre szóló személyes barátság kötötte össze.
1990-ben ment nyugdíjba, azután tankönyveket írt (ma is azokból tanítanak Erdély nagy magyar középiskoláiban), tanári konferenciákon előadásokat tartott.
Sok kitüntetést kapott: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Ezüstgyopár-díját, Magyarországról Vermes-díjat és a kiváló tanári teljesítményeket elismerő Eötvös József-díjat, a MOL nagydíját a kiemelkedő tehetséggondozásért. Viszont kapott egy egészen rendhagyót is, amelyet saját-fizika szakot végzett- diákjai éppen neki találtak ki. Erre különösen büszke volt.
Diákjaira rendkívüli hatást tudott gyakorolni, a hiteles személyiség erejét sugározta. Kitűnő előadói készség, mély intellektuális tartalmak és könnyed humor jellemezte, szívesen focizott vagy sakkozott diákjaival.
Amit mondott, annak súlya volt, az állásfoglalásként hatott, egy-egy elismerése szárnyakat adott, szigorú kritikai magjegyzései mindig célba találtak.
Emlékezetes óráin megismertette a gondolkodás szépségét, sokak számára a fizika tanulása volt ifjúkoruk legérdekesebb szellemi vonulata.
Őszinte érdeklődés élt benne tanítványai érdekes és változatos belső világa iránt és nagyszerű érzékkel beletalált ennek a világnak a legérzékenyebb területeibe, beindítva a diákok alkotó fantáziáját. Komoly fizika iskolát sikerült teremtenie, tanítványai közül ötvenen végeztek fizika szakot, tizenötön doktoráltak fizikából, kilencen egyetemi professzorok, ötön kutatók a világ rangos intézeteiben, ketten akadémikusok. Erdély és Magyarország számos iskolájában az ő tanítványai tanítják a fizikát.
De nemcsak azok a tanítványai jelentettek neki nagyon sokat, akik éltek-haltak a fizikáért, hanem a csibészek is, akik jó sportolással, diákcsínyeikkel, vagy egyszerűen azzal, hogy tanítványai voltak, lopták be magukat a szívébe. Volt tanítványai később barátaivá váltak, voltak olyan osztályközösségek, amelyeknek örökös tagja lett, rendszeresen találkozott, humorizált, kirándult velük
Élete nagyon fontos eseményei, nagy élményei voltak a találkozók, amelyeken sok generáció számára ő testesítette meg az örök iskolát. Az utóbbi években sok örömöt szereztek neki születésnapjainak szépen szervezett megünneplései, amelyek a volt diákok számára is az emlékezetes együttlétek alkalmait jelentették.
Az Eötvös-díj átvételekor készített interjúban azt mondja, hogy két dologra nagyon büszke:
Diáktól soha nem vett el labdát (még akkor sem, ha éppen ezért küldték le az udvarra) és nem volt diákja, akiben ne hagyott volna -ilyen vagy olyan- nyomot.
A volt tanítványokon és kollégáin kívül a kolozsvári diákfolklór is megőrzi nevét, amely az erdélyi oktatás történetében is megmarad.
A szamosújvári családi sírnál Jókai sírfeliratával búcsúztak Tőle, amelyet Ő maga nagyon szeretett és gyakran idézett: “Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.”
Máthé Márta
Marosvásárhely