Februárban ünnepeltük a FIRKA első megjelenésének 30. évfordulóját. Sajnos, a világjárvány miatt csak távolléti megemlékezés volt. Az első szám beköszöntőjében az alábbiakat olvashattuk:
„Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság általános célkitűzéseinek szellemében olyan lapot kíván a tanulóifjúság kezébe adni, amely magába ötvözné a fizika-informatika-kémia tárgykörét, nevezetesen mindazt ami a tananyaghoz és a tantárgyolimpiákon kért ismeretekhez kapcsolódik. [...] Ahhoz, hogy az ember otthonos legyen a tudományos-technikai világban már az iskolában alaposan el kell, hogy sajátítsa a természettudományos gondolkodásmódot. E gondolkodásmód elsajátítása egyben kulturális eredmény is, mely akkor a leghatásosabb, ha anyanyelven történik.” Ehhez ma sem kell hozzáadni semmit!
Az első évben, 1991-ben négy szám jelent meg, majd újabb négy számmal folytatódott a következő évben is. Azonban 1992-ben, különböző nehézségek miatt, a harmadik és negyedik szám annyit késett, hogy az összevont két szám csak 1993 tavaszán jelent meg. A lemaradást csak úgy tudtuk behozni, hogy áttértünk az évi megjelenésről a tanévire. Az 1993-1994-es tanévtől kezdődően 2013-2014-ig bezárólag tanévenként hat szám jelent meg egyenként 40 oldalon. Ekkor a terjesztés nehézségei miatt úgy döntöttünk, hogy áttérünk a tanévi hat helyett a négy, de egyenként 60 oldalnyi lapszámra. Ezért a mostani évfolyam a 31. lesz.
A szerkesztőbizottság az évek folyamán sokat változott. Jelenleg négy olyan szerkesztőnk van, akik a kezdetektől fogva szerkesztik a lapot. Sajnos, az első két főszerkesztő már elhunyt. Zsakó János (1926–2001) és Puskás Ferenc (1929–2017) a lap alapító tagjai, Zsakó János haláláig főszerkesztő volt, Puskás Ferenc 1992-től főszerkesztő-helyettes, majd 2001-től 2014-ig főszerkesztő. A 30 éves évfordulón kegyelettel emlékeztünk rájuk.
A lap kinézete változott az évek folyamán.
A jelenlegi borító (apró változtatással) immár 23 éves, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje változtatni rajta. Ezzel egyidőben megváltozik a lap belső kinézete is, változnak a rovatfejlécek, különféle képek színesítik majd a szövegeket.
Lapszámaink, mindig a legújabb szám kivételével, megtalálhatók a FIRKA honlapján. Ugyancsak a honlapon található egy-egy kérdőív tanároknak, illetve diákoknak, amelyet névtelenül bárki kitölthet. A honlapon egyéb hasznos információk is vannak.
Kezdetben a lap 3000 példányban jelent meg, de a világ iránya ma nem kedvez a nyomtatott sajtónak, ezért a példányszám lassan, de csökkent: a 2019-2020-as tanévben 1300 lett, majd a járvány miatt az utóbbi évfolyam számait már csak 600 példányban nyomtattuk.
Hogyan tovább? – tesszük fel a kérdést. Javíthatatlan optimizmussal reméljük, hogy van jövője a FIRKÁ-nak, de hogy ez milyen lesz, az az olvasóktól is függ. Ezért szeretnénk, ha a honlapon lévő kérdőívet minél többen kitöltenék. Reméljük, hogy ez megtörténik, és hogy olvasóink továbbra is hasznosnak tartják a lapot, visszajelzéseikkel, de akár szerzőként is segítik a munkánkat.
Dr. Kása Zoltán
főszerkesztő
(megjelent a FIRKA 2020-2021/1. számában)