MŰSZAKI SZEMLE - FIATAL MŰSZAKIAK KÜLÖNSZÁMA

fiatal muszakiak kulonszama

    Fiatal műszakiak különszáma az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által kiadott Műszaki Szemle tudományos folyóirat mellékleteként jelenik meg.
    A diák-platform létrehozása hiánypótló, eddig ilyen közlési lehetőség magyar nyelven nem állt az egyetemi hallgatók rendelkezésre.
    Az új publikációs felület lehetőséget biztosít az egyetemi és PhD hallgatók, valamint doktori címmel még nem rendelkező fiatal műszakiak számára a tudományos eredményeik magyar nyelven történő közlésére.
    A folyóirat szerkesztősége fontosnak ítéli a még tanuló, de már kutatómunkával is foglalkozó fiatalok számára, hogy elsajátítsák a tudományos eredmények közlésének módszertanát, mely rendkívül fontos a szakmai felkészülésben.
    A cikkek metaadatai az internetes indexelt adatbázisokba való bekerülésükkel, biztosítják a publikációk világhálón való "láthatóságát".
    A kiadvány a tudományos folyóiratok online közzétételére kifejlesztett rendszerben – Open Journal Systems (OJS) – valósul meg.
    A folyóirat létrehozását, valamint az első számok megjelenését a Petőfi Kulturális Ügynökségnél elnyert pályázat biztosítja.
    Meggyőződésünk, hogy a projektnek köszönhetően megvalósult egy olyan fejlesztés, amely hozzájárul a magyar nyelvű műszaki oktatás minőségi javításához, valamint a fiatalok szakmai sikereihez.

    Az elnyert projekt által biztosított első három szám 2022. február 1. – április 30. közötti időszakban jelenik meg.
    A további számok megjelenése a beküldött cikkek függvényében történik.

    Archívum